Ne kísérts engem ne várj semmit,
nem ígérem hogy jó leszek,
lassanként én is eltűnök messze,
mint a dér csípett hulló levelek..

Ne kísérts engem,ne törj össze!
Nem számít néked semmi sem!
a te szíved megfagyott jégcsap
s nem nézed másé vérzik e.

Ne kísérts engem,ne gyújts lángot,
ha eloltani majd nem tudod!
Ne kísérts ! Kopogtass máshol!
Lelkem már úgy is rég halott.

Mint halk morajt a zúgó szélben
úgy hallom néha a hangodat,
mint árnyékot a sűrű hóesésben,
úgy látom néha az arcodat.

Mint puszta fák,mit zúzmarák takarnak
úgy érzem magam most nélküled,
mint hópelyhek,mik hulldogálnak némán,
olyan vagyok most én is nélküled.

Mint lágy tavasz,úgy hiányzol nékem!
De köd takarja tőlem arcodat,
mint jégcsapok,mik olvadoznak éppen,
úgy lepi el könny az arcomat.

Mint fák a fényt,úgy akarlak én is,
hogy felolvaszd jégbe zárt szívem,
jössz-e már?Hisz kiderült az ég is!
Ha nem jössz,tavasz sem lesz már nélküled.

Rideg,kemény,fagyos,
igazán délceg harcos.
A természet már nagyon fázik,
november senkivel sem cicázik.
Olykor nagyon magányos,
de cseppet sem halálos.
Alszik nála már az élet,
senki ilyenkor fel nem ébred.
November,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
bár társad sajna sohasem lehetek.

Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.

Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.

Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.

Ha ajkadat sohasem hagyja el zokszó,
s Ha nem vagy, s nem leszel más kincséért síró,
Ha szíved nem csak önnön Fényedért dobog,
s Ha békéd zászlója másokért is lobog,
szívedben akkor van szeretet!

Ha a lábad nyomán ki nem pusztul növény,
s tiszta lelkeddel élsz Bölcs Földanya ölén,
hogyha látod fenn a sok Fénylő Csillagot,
s szemeidben könnycseppel látod a Napot,
szívedben akkor van szeretet!

Ha kezeiddel emelsz elesett társat,
Kinek a szemében a könny már megszáradt,
meggyengült szívének a szívedet adod,
s feléje nyújtod a két ölelő karod,
szívedben akkor van szeretet!

Ha lelkedet börtönbe sohasem zárod,
Ha szemed tükrében Égnek Fényét látod,
az Égnek Mannáját sosem várod ingyen,
lelkedben sötétség és félelem nincsen,
szívedben akkor van szeretet!

Ha a virág illatát a szíveddel érzed,
Ha sohasem halványul a Mennyei Fényed,
Ha kezed melege Földanyát gyógyítja,
s vérző könnycsepped a szomjúságát oltja,
szívedben csak akkor van szeretet!