Halkan osont a fák között,
a csendben avar zizegett,
aludt a nyár,- nem tündökölt,
nyomában az ősz sietett.

Aranyló színeket festett,
sárga, és meleg ragyogást,
vörös szőnyege csak terjedt,
nyugalom szállt,- nem tombolás.

Rőt levelek hulló nesze,
a hűvös szélben zokogás,
és ahol ezüst köd lebeg,
könnyekbe fojtja mosolyát.

Imádom az őszi erdőt,
a bronzos-barna csillogást,
narancssárgán díszlő lejtőt,
párát lehelő ingoványt.

A hárs, a tölgy is alszik már,
dér csillan sápadt levélen,
reményt ígér a napsugár,
búcsút int tücsökzenének.

Egyre hull a sok-sok levél,
varázslatos tarka szőttes,
foltjaikon eső zenél,
bölcsője az új jövőnek.

TÜRELEM

Türelem szép erény,
Az idő gyorsan halad,
S korom már előre haladt.
Baj-e, ha tudni szeretném,
Vár-e reám szép remény.
Fájó sebeket lezártam én,
Bezárult lelkem oly könnyedén.
Akaratom ellenére megérintettél,
Most félelem járja át szívem,
Talán ez is reménytelen.
Te, ki most ajtóm előtt állsz,
Várom, kopogtass talán.
S, ha nem kopogtatsz, én elmegyek,
Ért csalódás eleget.
Érzelmeimnek teret,
Többé nem engedek.
Elfojtom pislákoló lángot szívemben,
Elkísér téged baráti szeretetem.

...gondolatfoszlányok...
...egyetlen érzékelő érzésfolyam.

Húzom a toll hegyét,
nézve a föld egét.
Csoda körülöttem,
emlékekben elmerülten.

Egy hullócsillag
csóváját húzza
lelkemből egy-egy...
...egy darabot felszabadítva!

Mosolyt csal arcomra,
s görbült emlékeim,
érzékelt emlékfoszlányaimra.

Szívdobbanásom ritmusát hallgatva
máris zenét komponál.
Ritmusosan, dobbanva, doboló...
...mámorban úszó szívizmaimba.

S jön egy érzésekkel teli emlék,
amit én soha el nem felednék!
Nézem ma is a kék eget!
Húzom ma is a tollhegyet...

...s érzésekkel teli emlékfoszlányaim...
...megmaradnak tollal írott soraimban

Ha válladdal nem tartasz engem,
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.

Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.

Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,

mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.

Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?

A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?

Táncolt.
A fekete szatén átölelte, vele lebbent tökéletes társaként. Valaki felé nyújtott egy pohár pezsgőt.
Hűs volt, és a buborékok csiklandozták az orra hegyét.
Nevetett, és vele nevettek.
A poháron hagyott rúzsnyom csókká vált az éjben...
Elvarázsolt órák vagy csak egy pillanat.
Ki tudja?
A hálószoba ablakán beszűrődő holdfény, Ő látta!
Szaténruha a szőnyegen, mellé egy nyakkendő ledobva. Sóhaj töri meg a csendet,
s vérvörös körmökkel beletúr a fölé hajló férfi hajába,
majd gyengéden hátába mélyeszti körmeit,
hogy magához húzza őt.
Magához, magába.