Hallgasd meg a szív szavát,
Figyeld meg az érzelmek tavát,
Olykor csendes, olykor viharzik,
De mindig szól hozzád.

Figyelj, figyelj, mert tanít,
És utat mutat.
Egy teljes világ lakik benne,
Isten, ember, angyal és ördög lakhelye.

Ha befelé tekintesz
Egy tükröt találsz.
Nézz bele,
Nézz a saját szemedbe!

Ha megteszed,
Csodára lelsz.
Meglátod, hogy egy örök fény,
Egy örökké izzó Nap lakik benned.

.
Budapest, 2020.03.20.

Tollund férfi, ki voltál te?
Mocsarak mélyébe temetve
Ősi fának a tövében
Elkorhadva, elfeledve
A fekete föld alatt
Szádban nehéz gyökerekkel,
Sosem szabadulsz.
Hogy haltál meg
Nyakadon hurok, mi a bűnöd?
Miért köt örökké testedhez?
Dermedt könnycsepped hallgat
A kietlen pusztában

Szemembe tüzet gyújt
Könnyet gyűjt magányod.

Tollund férfi, ki voltál te?
A sarkcsillag fénylik hidegen
A néma fekete égen
Üres fekete szemedbe
Boríts be földdel, fekete földdel
A fekete Hold fénye marjon
S fekete víz hordja szét könnyeidet
Fekete tengerekbe.

Furcsa ez az Est,
Hisz nem vagy velem.
Forgok, bámulok ,
S várom a Reggelt.
Hideg Est, Sötét Nap,
Szerelmünk kevés, hisz Este van.

A Nap bújik, az út zenél,
Dolgos ember útra kél.
Halott ember éled már,
Közel a Reggel, Várom Már!

Tálalj anyám amit tudsz,
Nehéz a sorsunk ne búsulj!
Tüzelő meleg nyomja fejem,
Nehéz munka...ott a helyem.

Finom vacsora üres tál,
Ez a Nap is elment már.
A Nap eltűnt a Hold ragyog,
Síri csend az utakon.

El múlt a láng ,s szenvedek,
Haldoklom ,s nem vagy velem.
- Kérlek várj ,s ne add fel !!!
- Ha jön a Reggel új nap lesz !!!

Várok én de hiába,
Dolgos ember munkába.
Szakadó eső nyomja fülem,,.
Hiába alszok, Nem vagy velem...

Alszom vagy álmodom?
Ha ez álom, Úgy hagyom!
Hiába a Hold, hiába a Nap,
Ez az álom már Örökké Tart...!

Könyvekbe temetkezem. Száguldok a kék metróval. Védelmi vonalat vonnak körém a lírikus gondolatok. Nem nézek fel, nem figyelem, mi van körülöttem. Félek, hogy az üres, élőhalott tekintetek magukkal rántanak. Délibábok tarka ruhákban, üveges, szenvtelen a tekintetük. Nem nézek ki az ablakon, és a telefonom kijelezője sem segít meglátnom a tükröződésben a hasonlóságot.

Nekem ez a hazám!
Itt hallják halkuló hangom,
szavaim értik is talán.
Itt ölelt fáradt ölébe,
tanított igaz szóra,
imádságra anyám.
Ide tartozom.
Őseim emlékei
erre vonulnak éjszakánként.
E tájon vágtat
ifjúságom szilaj-vad
csikója, rázva sörényét.
Itt, ahol élek, e határ-peremen.
A vihar-tépte, ár-cibálta
gondok ösvényein.
Itt akarom, hogy lássák hasznom,
szolgáljon szavam, szívem.
Ide tartozom.
Gyökereim holtak hajába
kapaszkodnak mélyen a földbe,
a szülőföld fekete ragacs-rögeibe.
Vele eggyé válik majd porladó porom,
míg humusszá változom.
Itt vagyok itthon.
Közétek tartozom,
kik még dacosan dédelgetitek
az árva magyar szót
a megtartás okán.
Ez a hazám.
A születés jogán!