Idő 
Értékelés 
Értékelés Ez az időjárás, roppantul, nagyon jő! El is...
Nem a véletlenek összejátszása és csakis…
(3 soros-zárttükrös)
Eltévedtünk az élet kövezett országútján,
Most haladunk a sors sártócsás, vizes föld útján…
Eltévedtünk az élet kövezett országútján.
*
(Septolet)
Jobb már idő,
Mínusz családfő
Nem jő.
Kiskabát kellő,
Menő!
Lelkem epedő,
Nyár jő?
*
(Senrjú)
Nekem az is jó,
Ha előbb, tavaszodik!
Tavasznyíláskor!
Vecsés, 2020. február 12. – Kustra Ferenc – íródott: Alloiostrofikus versformában.
Nem a véletlenek összejátszása és csakis…
(3 soros-zárttükrös)
Eltévedtünk az élet kövezett országútján,
Most haladunk a sors sártócsás, vizes föld útján…
Eltévedtünk az élet kövezett országútján.
*
(Septolet)
Jobb már idő,
Mínusz családfő
Nem jő.
Kiskabát kellő,
Menő!
Lelkem epedő,
Nyár jő?
*
(Senrjú)
Nekem az is jó,
Ha előbb, tavaszodik!
Tavasznyíláskor!
Vecsés, 2020. február 12. – Kustra Ferenc – íródott: Alloiostrofikus versformában.
(Anaforás, trió belső rímekkel, bokorrímmel)
Imádlak, mint hídpillér a folyó sodrását, de most a meder száraz, ó Hildegárd!
Imádlak, mint hídpillér a víz zubogását, de most a parti szélnek szól; fújdogáld!
Imádlak, mint hídpillér a víz rombolását, de most csak autókban; még, rohangáld!
(LIMERIK)
Megőrölök, kedves Hildegárd!
Szerelmünk olyan, mint egy nomád?
Elkerüljük egymást,
Mint isis, iskolát...
Kapcsolatunk, mint életlen bárd...
(Bokorrímes)
Szerelmünk tetőfokára nagyon vágyok,
Ha akarod, ezért mindent megcsinálok!
Gyere, szeretetből beléd palántázok...
(Septolet)
Gyere, hozd szerelmet,
Nekem kegyelmet,
Eleget!
Feleresztem vágyam füstoszlopát,
Építem totemoszlopát!
Magány halálsikolya,
Futásba...
(Senrjú)
Ragyoghatna már
Lelked nekem, árny nélkül!
Vágyom... fényedet.
(Sedoka)
Vágylak, mint vad szél,
Fák lombjait borzolni,
Mint zápor meglocsolni!
Vágylak, szerelmes
Szívvel, megsimítani,
Lelkedbe behatolni!
(HIAfo)
Nagyon szeretnélek!
Nélküled nincs élet,
Így életem, rothadt mocsár.
(3 soros-zárttükrös)
Gyere Cicuskám, ne várakoztass,
Esténként engemet el, Te altass...
Gyere Cicuskám, ne várakoztass!
Vecsés, 2020. október 13. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Imádlak, mint hídpillér a folyó sodrását, de most a meder száraz, ó Hildegárd!
Imádlak, mint hídpillér a víz zubogását, de most a parti szélnek szól; fújdogáld!
Imádlak, mint hídpillér a víz rombolását, de most csak autókban; még, rohangáld!
(LIMERIK)
Megőrölök, kedves Hildegárd!
Szerelmünk olyan, mint egy nomád?
Elkerüljük egymást,
Mint isis, iskolát...
Kapcsolatunk, mint életlen bárd...
(Bokorrímes)
Szerelmünk tetőfokára nagyon vágyok,
Ha akarod, ezért mindent megcsinálok!
Gyere, szeretetből beléd palántázok...
(Septolet)
Gyere, hozd szerelmet,
Nekem kegyelmet,
Eleget!
Feleresztem vágyam füstoszlopát,
Építem totemoszlopát!
Magány halálsikolya,
Futásba...
(Senrjú)
Ragyoghatna már
Lelked nekem, árny nélkül!
Vágyom... fényedet.
(Sedoka)
Vágylak, mint vad szél,
Fák lombjait borzolni,
Mint zápor meglocsolni!
Vágylak, szerelmes
Szívvel, megsimítani,
Lelkedbe behatolni!
(HIAfo)
Nagyon szeretnélek!
Nélküled nincs élet,
Így életem, rothadt mocsár.
(3 soros-zárttükrös)
Gyere Cicuskám, ne várakoztass,
Esténként engemet el, Te altass...
Gyere Cicuskám, ne várakoztass!
Vecsés, 2020. október 13. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Mint madárdal, szeretnék szárnyalni köd nélküli, pirkadó hajnalon,
Mint madárdal, berepülnék a lélekbe fogadó, lélek ajtódon…
Mint madárdal, szeretnék szárnyalni köd nélküli, pirkadó hajnalon.
(anaforás)
Szeretnélek, mint hegytetőn a jelzőfüst a parazsát,
Szeretnélek, együtt élnénk át a szerelem mámorát…
Szeretnélek, messzire odáznánk a lelkek halálát.
(Septolet)
Szeretnélek,
Ölelnélek,
Dédelgetnélek…
Szeretnélek, de nagyon,
Ölelnélek, de nagyon,
Dédelgetnélek, de nagyon…
De… nagyon!
(HIAQ)
Hívnálak lelkembe,
Az eszembe bevésődnél…
Magányunk elfutna!
(3 soros-zárttükrös)
A lelked nyugalmába bevinném a csendem,
Te meg közben, csendben szeretgethetnél engem!
Ez nekem csak álom, vagy a lehetetlenem?
Vecsés, 2020. október 15. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Mint madárdal, szeretnék szárnyalni köd nélküli, pirkadó hajnalon,
Mint madárdal, berepülnék a lélekbe fogadó, lélek ajtódon…
Mint madárdal, szeretnék szárnyalni köd nélküli, pirkadó hajnalon.
(anaforás)
Szeretnélek, mint hegytetőn a jelzőfüst a parazsát,
Szeretnélek, együtt élnénk át a szerelem mámorát…
Szeretnélek, messzire odáznánk a lelkek halálát.
(Septolet)
Szeretnélek,
Ölelnélek,
Dédelgetnélek…
Szeretnélek, de nagyon,
Ölelnélek, de nagyon,
Dédelgetnélek, de nagyon…
De… nagyon!
(HIAQ)
Hívnálak lelkembe,
Az eszembe bevésődnél…
Magányunk elfutna!
(3 soros-zárttükrös)
A lelked nyugalmába bevinném a csendem,
Te meg közben, csendben szeretgethetnél engem!
Ez nekem csak álom, vagy a lehetetlenem?
Vecsés, 2020. október 15. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Olvad a hó, felmelegszik a jég.
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*
Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*
Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*
Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*
Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*
Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*
Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*
Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*
Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*
Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*
Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*
Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*
Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*
Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*
Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
