Idő 
Értékelés 
Értékelés Az azúr fénnyel áradó utcákon,
A selymesen halovány kék ég alatt,
A házak homlokzatának csillogón
Visszaverődő visszfénye nem oly' matt.
Nők, mint azúr színű arany üstökős,
Úgy mentek tova, szinte átsuhantak.
Ruhájuk lebegett, arcuk gyönyörős,
De mindez csak álom, mit mások láttak.
Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
A selymesen halovány kék ég alatt,
A házak homlokzatának csillogón
Visszaverődő visszfénye nem oly' matt.
Nők, mint azúr színű arany üstökős,
Úgy mentek tova, szinte átsuhantak.
Ruhájuk lebegett, arcuk gyönyörős,
De mindez csak álom, mit mások láttak.
Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
Sorsom, mint kiszáradt folyó medre,
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.
A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.
Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.
Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.
A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.
Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.
Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
(3 soros-zárttükrös)
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba,
Szinte puhán, halkan koppan, mert nincs is benne semmi tinta…
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba.
*
(bokorrímes)
Mártsuk be a kalamárisba nagyon óvva -metszett- lúdtollat
Kétes jövő tintájába... írjuk az életszagú sorokat…
Hol van a gondolat, van-e valahol -ötletes- ég csak egypárleledző gondolat…
Mi egy lelket kivallat… Fehérlik a papír, tükrözi, poéta mit is írogat.
*
(Leoninus)
Talán én is embernek számítok, attól, hogy művészi verseket írok.
Hangnemem megjelenik a lélek falán, megy tovább az én szívem falán…
Poétaként írok, tisztelettel, az olvasó iránti szeretettel.
A múlt a történelem, ezt már tudjuk.
A jelen nincsen is, már ezt is tudjuk.
A jövő nagy rejtély, mi lesz, nem tudjuk.
Vecsés, 2015. március 2. - Kustra Ferenc József
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba,
Szinte puhán, halkan koppan, mert nincs is benne semmi tinta…
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba.
*
(bokorrímes)
Mártsuk be a kalamárisba nagyon óvva -metszett- lúdtollat
Kétes jövő tintájába... írjuk az életszagú sorokat…
Hol van a gondolat, van-e valahol -ötletes- ég csak egypárleledző gondolat…
Mi egy lelket kivallat… Fehérlik a papír, tükrözi, poéta mit is írogat.
*
(Leoninus)
Talán én is embernek számítok, attól, hogy művészi verseket írok.
Hangnemem megjelenik a lélek falán, megy tovább az én szívem falán…
Poétaként írok, tisztelettel, az olvasó iránti szeretettel.
A múlt a történelem, ezt már tudjuk.
A jelen nincsen is, már ezt is tudjuk.
A jövő nagy rejtély, mi lesz, nem tudjuk.
Vecsés, 2015. március 2. - Kustra Ferenc József
ahol az ég a földdel határos
színes képét mutatja a város
s amikor a nap legurul végleg
árnyak kúsznak elő akár a férgek
az utca fényénél megelevenedve
mintha mind cimborát keresne
de a város szélén szövi hálóját az éj is
elnyugszik fény árny sötét lesz mégis
színes képét mutatja a város
s amikor a nap legurul végleg
árnyak kúsznak elő akár a férgek
az utca fényénél megelevenedve
mintha mind cimborát keresne
de a város szélén szövi hálóját az éj is
elnyugszik fény árny sötét lesz mégis
