Lét csak villanás,
Évek...emlékfoszlányok.
Ember villantott!

Villanásban vagy.
Múltad elmébe ragad.
Türelmes a vég.

A vég öröklött.
Kijár...akarod vagy sem.
Lét csak villanás.

Villanás léted
Tart, tudatod raktároz.
Emlékkép lét Volt.

Emlékkép kockák,
Létidéző mostban van.
Elszállt villantás!

Idő úton visz
Előre. Minden tett, szó-
Villantás létben.

Lét csak villanás,
Öröklét halállal kezd!
Villanásod Volt.

Dunatőkés, 2024. március 25.

Világosodás;
A föld sóhaja pára.
Hűvös a hajnal.

Híg köd lebeg,
Úszik mezőn, réten át.
Kép korlátozott.

A vén föld izzad,
Korai fürdő tájnak.
Horizont-hiány.

Zsugorodott táj,
Szemnek tejüveg látszat.
Lassú haladás.

Zord nedű szitál,
Meleget kíván élő.
Napfény fulladás.

Dunatőkés, 2024. február 27.

Láttam már a halált,
És nem volt fekete.
Fény hívott szeméből,
Na gyere csak gyere.

Nincs neki kaszája,
Úr ha küldi...segít.
Elkísér Őhozzá,
Lelkeket fölrepít.

Nem fáj ott már semmi,
Az időd végtelen.
Mindenütt ott lehetsz,
Ez még hihetetlen.

Élet a kegyetlen,
Ha végére kínt ad.
Halál csak megváltás,
A lélek az halad!

Isten visszaküldhet,
Feladatod ha van.
De ha menned kell,
A halál jön, rohan!

Relatív a... mikor?,
Végtelenben semmi.
Tán itt van még időd,
Épp annyi...pont ami!

Dunatőkés, 2024. április 5.

Az ezüst levelű nyárfa törzse
Csontfehéren villan
Párás teliholdkor
A mély-sötét éjszakában.
Fent a dermedt, fénylő koronák,
Alant reszketve kuporog a vakság
Sűrűn szőtt, szuszogó bozótban...
Titkosan hallgatag a némaság.

A szél sem suttog ma.
Beleolvad a csend
Rejtelmes holdvilágba,
És komótosan ködfátyol
Ereszkedik az ásító tájra.
Az elnyúlt pillanat
Csillagokat terel karámba,
A szeplős ég
Hatalmas hold-udvarába.

A hűvös nap végére,
Mint frissen sült kenyér
E nyugalmas béke
Zamata...az égig ér.
Hol száll esti ima hite,
Oda egy angyal betér.

Vízkelet, 2021. február 16.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?