Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Mama énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll

Ó régi karácsonyok
hol vagytok ?
hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átjárja a szíveket


Ajánlás
szegénynek, gazdagnak
mindenkinek, minden
jó akaratú embernek a földön
Boldog karácsonyt s
s mindigre: boldogabb ünnepeket

Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
Kiálts fel ! égek !
Bőrömön érdesre szikkadt a láz
Kirepedezett számon
És szememből cseppenként
hull a vérem
Mint a könnyek !
Így akarlak !
Idegeim lázas
vágyat vernek
Gyönyörű
asszony-testedért
lázasan didergek
de messze vagy !
és én is messze vagyok
és távoli a képed
csak a vágy van itt
lázasan verdes teérted
s lüktet ,mint ereimben a vér
és odafönt a csillagok

Jaj ! bársony ruhádban
szeretnélek !
Bársony ruhádból
kibontanálak !
bársony és a selymek
hullanának
és hullanának rólunk is
minden vásznak
még a falakból is
bársony lenne
mert a fal is tudná,
hogy téged várlak

Itt messziről
gyönyörűm
a melledre vágyom
megvert, megáldott
képzeletemmel
egy kétségbeesett
szorításra
egy kitárt karú ölelésre
egy hajnali ringatózásra
íme térdre hullva
kinyújtott
kezemmel kérve
hódolok a csodáid előtt
szoríts magadhoz !
ölelj szorosan !
mielőtt az élet véget érne

Kiskunság
1973

Suhog a szél száraz homokverése
Nem maradt semmi a nyárból

Igézet záporos szivárványa
Vízcseppek gyöngye: hajnali harmat
elenyészett már

Suhog a szél száraz homokverése
Szíjat hasít ostoros fákra

levelek rongyos kacagánya lobog
csattog, s száll az égig mint hajdani
csikósok karikása

Suhog a szél száraz homokverése
Szegénység soványka földje támad

veri a falut , veri a várost
Karcolja kövekre mint a gyémánt

s eleven testre, hogy futóhomok
s fájdalmát ,s riadalmát....

Testünk minden sejtje sötét szakaszba ér,
A búcsúzás fájdalmátol mindenki fél,
Kivéve az egysejtü élőlény.

Ez a két év gyorsan elszelelt,
És TZ ötös sose kellt.
Ferike ellenöröét mindif kivitte,
És tanárnö a szaktanárit beirta izibe.

Lassan vége a hajnalnak,
És tovább kéll a Hanjalka,
Jo volt bioszon magyart tanulni,
És szép álmokat aludni.

Végezetül mit is mondhatnék,
Ez egy boldog emlék.Remélem.
Toth-Tari Hajnalkának,
A biológia attyának

Hajnalban elmentél dolgozni
Majd megjöttél,hazaértél
Egész nap vártalak,sütöttem
Főztem,hogy jól kínáljalak
Dolgozni voltál,elfáradtál bizony
Leülök Melléd, még ebédelsz
Elnézem,hogy eszel
Szememet Rólad, le nem veszem

Egész nap nyomtad,varrtad a ruhát
Jó munkád gyümölcse,megfizetik csúnyán.
Elmúlt már régen,vagy rabszolgaság csupán?
Kilenc órás munka,kikészül a szem is
Kemény a munka,megfizetik, nem is
Munka végeztével,sietsz hozzám haza
Szerelmes öleléssel, csókkal várlak

Örülök,itthon vagy,jobb kedvűnek látlak
Betelni Veled, nem tudok tán soha
Végtelen szerelemnek,eljött hát a kora
Selymes kis kezedet,mely annyiszor simogat
Őket,tenyerembe zárom,ajkam csókolgat
Majd ebéd után fáradt,kicsi tested
Elnyúl az ágyon,majd egy idő múlva
Mint Csipke Rózsikát,csókom felébreszt