Idő 
Értékelés 
Értékelés A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye,
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.
Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.
Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.
A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.
Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.
Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...
Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.
Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…
Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.
Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.
Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.
A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.
Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.
Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...
Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.
Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…
Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Hasra esett a nap a dombon.
Sietett, hogy hajnalt hozzon.
Úgy látom, hogy a dombon túl,
amíg látok az éj az úr.
Remélem, hogy nem lett baja.
Kicsit behorpadt a hasa.
Sajnálom is nagyon szegényt.
Szétszórta a reggeli fényt.
Sietett, hogy hajnalt hozzon.
Úgy látom, hogy a dombon túl,
amíg látok az éj az úr.
Remélem, hogy nem lett baja.
Kicsit behorpadt a hasa.
Sajnálom is nagyon szegényt.
Szétszórta a reggeli fényt.
Őseim szavával beszélek.
azok a szívós harcosok kiknek otthona
Az uráli és altaji hegyek közt volt,
és kik Ázsiát úgy ismerték mint a vonalakat
melyek a tenyerükbe voltak vésve.
Sőt, még az ők ősei szavával is beszélek,
kik Atlantiszt uralták, és kik részesei
e ókori és sejtett regének.
Nem ismerek más istent mint szívemet,
azt az élő, lüktető hús-harangot.
Szemeim ős hiteknek tág ablaka,
És a fejemben a nap fénylik,
mert önmagamnak vagyok a hajnala.
Ragadjátok el testem és máglyán égessétek el,
Az én lelkem a csillagok között bolyong,
és örök fényük toromnál tüzel.
A jövő gyermeke vagyok, saját
holnapom ígérete, attól elnézve hogy
Atlantisz és Ázsia a véremben folyik.
Egy ezer álom és épp annyi éjszaka
most mint egy árvíz összeesküdik,
és mint egy egyedüli hosszas hang,
fenyeget torkomból kitörni,
hogy elmossa egy ezer év törmelékét,
és bármi mást mit ideje eltörölni.
De uralkodok önmagamon,
és erőmet fegyelmezem,
mert a földhöz vagyok kötve
és nagyon is csak ember vagyok.
Arra a nagy összeolvadásra várok
amikor az emberi és isteni végül együtt ragyog.
azok a szívós harcosok kiknek otthona
Az uráli és altaji hegyek közt volt,
és kik Ázsiát úgy ismerték mint a vonalakat
melyek a tenyerükbe voltak vésve.
Sőt, még az ők ősei szavával is beszélek,
kik Atlantiszt uralták, és kik részesei
e ókori és sejtett regének.
Nem ismerek más istent mint szívemet,
azt az élő, lüktető hús-harangot.
Szemeim ős hiteknek tág ablaka,
És a fejemben a nap fénylik,
mert önmagamnak vagyok a hajnala.
Ragadjátok el testem és máglyán égessétek el,
Az én lelkem a csillagok között bolyong,
és örök fényük toromnál tüzel.
A jövő gyermeke vagyok, saját
holnapom ígérete, attól elnézve hogy
Atlantisz és Ázsia a véremben folyik.
Egy ezer álom és épp annyi éjszaka
most mint egy árvíz összeesküdik,
és mint egy egyedüli hosszas hang,
fenyeget torkomból kitörni,
hogy elmossa egy ezer év törmelékét,
és bármi mást mit ideje eltörölni.
De uralkodok önmagamon,
és erőmet fegyelmezem,
mert a földhöz vagyok kötve
és nagyon is csak ember vagyok.
Arra a nagy összeolvadásra várok
amikor az emberi és isteni végül együtt ragyog.
Villám csattanás
Mint heves ostorcsapás.
Félelmetes hang.
*
Villám cikázás,
Később ég is megdörren.
Eső kezd esni.
*
Az éj bársonya
Nagyon ráterült tájra.
Villám világít.
*
Villám haragszik.
Orkán, lemondóan nyög.
Ég is kitisztul.
*
Sárga határban,
Villám mindent világít.
Sötét, menekül.
*
Bársonyos hajnal,
Nem kedvez villámoknak!
De majd, délután…
Vecsés, 2016. október 3. - Kustra Ferenc József – íródott: a villámlásról, eredeti Baso féle haikuban…
Mint heves ostorcsapás.
Félelmetes hang.
*
Villám cikázás,
Később ég is megdörren.
Eső kezd esni.
*
Az éj bársonya
Nagyon ráterült tájra.
Villám világít.
*
Villám haragszik.
Orkán, lemondóan nyög.
Ég is kitisztul.
*
Sárga határban,
Villám mindent világít.
Sötét, menekül.
*
Bársonyos hajnal,
Nem kedvez villámoknak!
De majd, délután…
Vecsés, 2016. október 3. - Kustra Ferenc József – íródott: a villámlásról, eredeti Baso féle haikuban…
Hétköznapi pszichológia…
(Bokorrímesben)
Van, hol lassabban múlik az idő, van, hol jól "latoltan"…
Van, amikor nem telik az idő, de van elhantoltan…
Van úgy, hogy rohan, az idő, és nem is összehangoltan…
(Közbeni változások: önrímben)
Hajnalban, bársonyos még a sötétség és ő az ég ura!
Aztán hirtelen felkel a nap, és a fény lesz, ég főura!
A bársonyos sötétség, már loholva visszaszól: este ismét ő lesz az ég ura…
Az immár reggeli napfény, szeretettel csak körülnéz, mert ő lett az ég főura!
(Senrjon csokor)
Az idő csak megy, halad,
Reá szükség, mindig nagy akad!
De, ez elsiklik…
*
Az idő bársonyosban
Sem áll meg, monotonon halad!
De, fel sem tűnik!
*
Az idő hajnalfényben
Is rohanva csoszog előre!
De, észrevétlen.
*
Az idő napközben is
Csak folyik a homokórában.
De, még le is jár…
*
Az idő nem tiszteli
Természetet, meg az embert sem.
De, halált igen!
*
Az idő, csak halállal
Nem bír el, útja ott megszűnik!
Az idő után?
*
(3 soros-zárttükrös)
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege,
Sok picinyi történés lesz, mi egyberagadtak egyvelege…
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege.
Vecsés, 2020. december 25. – Kustra Ferenc József – íródott; versben.
(Bokorrímesben)
Van, hol lassabban múlik az idő, van, hol jól "latoltan"…
Van, amikor nem telik az idő, de van elhantoltan…
Van úgy, hogy rohan, az idő, és nem is összehangoltan…
(Közbeni változások: önrímben)
Hajnalban, bársonyos még a sötétség és ő az ég ura!
Aztán hirtelen felkel a nap, és a fény lesz, ég főura!
A bársonyos sötétség, már loholva visszaszól: este ismét ő lesz az ég ura…
Az immár reggeli napfény, szeretettel csak körülnéz, mert ő lett az ég főura!
(Senrjon csokor)
Az idő csak megy, halad,
Reá szükség, mindig nagy akad!
De, ez elsiklik…
*
Az idő bársonyosban
Sem áll meg, monotonon halad!
De, fel sem tűnik!
*
Az idő hajnalfényben
Is rohanva csoszog előre!
De, észrevétlen.
*
Az idő napközben is
Csak folyik a homokórában.
De, még le is jár…
*
Az idő nem tiszteli
Természetet, meg az embert sem.
De, halált igen!
*
Az idő, csak halállal
Nem bír el, útja ott megszűnik!
Az idő után?
*
(3 soros-zárttükrös)
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege,
Sok picinyi történés lesz, mi egyberagadtak egyvelege…
Az idő, maga a lét, láthatatlan pillantok tömkelege.
Vecsés, 2020. december 25. – Kustra Ferenc József – íródott; versben.
