Szófelhő » Hajnal » 21. oldal
Idő    Értékelés
A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel
Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő
Útszéli fák között, versenyez a kikelettel
És a betonúton mutatta, hogy ő az erő.

Az út olyan lett, mintha egy termoszból
Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak
Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából
És az úti vándorok lassacskán haladtak.

Korán keltem, úton voltam
Suhantam a célom felé.
Jött a pirkadat, haladtam
Mint, ahogy a vándor teszé.

Kísértetként lebegve suhanok az úton,
Opel Zafirából a szememet meresztem,
Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton
Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem.

Suhanok ködbeveszően, mint ninja…
A sötét és nyálkás út nem akadály.
Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa,
Repülök előre, mint a tengeri sirály.

Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje,
Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb.
Csak attak volt és rohantam előre,
Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később…

Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat,
Libasorban meneteltek, mint köd katonái…
Tapostam a féket, koptattam a gumikat,
Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim!

A hátamon nem volt batyu pogácsával,
Mentem dolgozni, kávét vittem magammal.
Ködös hajnalon róttam a betont kocsival,
Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal.

Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 93
Lelenc voltál, de
Hazahoztunk, családba.
Szép együttélés.
*

Egyetlen barát!
Haláláig hűséges.
Viszont szeretet.
*

Hajnal, harmatcsepp.
Szőrzet. Napsugár szárít.
Ne félj, lesz kaja.
*

Lábad elvinne,
Érzed várnak csillagok…
Egy család vagyunk.
*

Mennél, de hová?
Körülmények kötöttek.
Maradj, jó együtt.
*

Szabadság álom…
Itt nálunk az otthonod.
Udvar… végtelen.
*

Láncot nem szeret.
Gazdi, mindenekelőtt!
Életét adja!
*

Kutya, lánc rabja?
Belső hűség töretlen.
Könyörgő szemek!
*

Vad természetű,
Így futóláncon vakkant.
Szabadsághiány.
*

Röghöz kötöttség.
Hosszú lánc sem szabadság.
Lánc… szerető szív!
*

Kutya rabláncon?
Erős, nem szabadulhat.
Szabadság vágya…

*

Macska kergető,
Haragosa, más kutya!
Póráz rabságban!
*

Védi a házat,
Idegenre haragszik.
Gazdi az isten.
*

Saját testőröm.
Szeretet. Idomítás.
Utcán szájkosár.
*

Nappal is alszik.
Éjszaka ébren véd-óv.
Bizalom szobra.
*

Vicsori látvány!
Rettegést kiváltóan…
Nyáladzó száj. Düh.
*

Postást utálja.
Kéményseprőt meg, fogja.
Családszerető!
*

Kutya is szeret,
Néz az okos szemével.
Rózsaszín nyelv lóg.
*

Gyermekszerető.
Működő gyermekjáték.
Vigyázni nem árt.
*

Kutyabarátság.
Kutya morog, ember fél.
Ez kutya dolga.
*

Halkan moroghat.
Figyelmeztet vagy támad?
Óvatosság jó!
*

Van szánhúzó és
Van biz’ őr, meg nyomozó.
Van vakvezető.
*

Van kicsi öleb,
Vadász, meg hegyi mentő.
Meg farkas ölő!
*

A fajtisztával
Kereskednek. Eladók.
De mily’ a vevő?
*

A keverékek
Szívósabbak. Tűrőbb!
Fajtaváltozat.
*

Enni napjában
Egyszer kell neki adni.
Heti egy szünet.
*

Csak egyszer eszik.
Zajt hall! Legott éber lesz.
Riasztva ugat!
*

Kutya ugatás
Nem hallik fel az égig.
Embernek szól ez.
*

Másképpen ugat
Ha éhes, vagy bejönne.
Éjjel, vonyíthat.
*

Simogatás vágy.
Tetszés nyilvánítása.
Hanyatt fekve vár.
*

Gyengédséget kér.
Mindent csak szívvel dönt el.
Játékos lélek.
*

Játszani szeret,
Apportozás, kedvence.
Dobd, és már hozza!
*

Örömugatás,
Ha a gazdi hazaért.
Hozza, apportfát.
*

Lélekeredet!
Becsület szobra: kutya.
Feltétlen hűség!
*

Barátság szobra!
Igaz barát! Érdek nincs.
Haláláig hű!
*

A japán kutyus,
Kilenc évig várt gazdit!
Állomáson halt…
*

Nyár. Vakarózik.
Élősködők. Fürdetés.
Mint ázott ürge.
*

Elmenni készül…
Nem ugat… szomorún néz…
Simogatást vár…
*

Léces kerítés,
Kitört lécek. Megszökött.
Gyerek folyvást sír.

Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. [Csak akkor haiku a neve, ha kizárólag megszemélyesítetlen természetről szó. Minden más téma = senrjú!]
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 157
Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.

A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?

Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.

A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.

Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.

Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 110
Tűnő napsütés még szétterül a tájon,
Ez már nem sokat szárít… vályogtéglákon.
Kevéske meleg beborít utoljára,
Ha több nem is, nekünk ennyi jut még mára.

Már egyre kevesebb látni, az égszínkék eget,
Helyette látjuk, takaró sötétes fellegeket.
Azért, mert még, néha melegek a nappalok,
Este már ősz van, hűvösülnek az alkonyok.

Éj halkan kattogva épül be, ég végtelenébe,
Visszhangként hívnak a harangok az esti misére.
Nyár az ősszel ilyenkor tájt nagyot paroláz
De a gyengülő nyár, erőtlen, nem zaboláz.

Augusztusban a nyár készül, a start vonalhoz áll
Mert majd nekilódul, elmegy, szavunk majd’ eláll.
Hajnalra, már nedves pára telepedik a tájra,
Kertben, már nincsen szükség új ültetésre, virágra…

A lesodort falevélnek nincsen nyugta,
Mert a viharos szél vadul tovább fújja,
Nem hagyja neki, hogy oly’ békés avar legyen,
Sodródik, nem tud uralkodni fergetegen.

Elhervadnak a kerti virágok
S ottan maradnak a szár-kórók.
Míg a hó le nem esik, ez mementó,
Tartana még kis nyár, az lenne a jó!

Vecsés, 2013. január 28. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 735
(3 soros-zárttükrös)
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád,
Álmaim elhallnak az időben, a perceken… hallhatnád…
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád.
*
(Senrjon)
Támadnak a viharok,
Mint egy szabad… ó, ménlovagok.
Idő komorul!
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád,
Álmaim élednek időben, percenként… láthatnád…
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád.

Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak,
Belőlük, ha összejönnek, avar szőnyegek kialakulnak…
Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak.
*
(Senrjon trió)
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, látszik a parton…
Volt már szüret is!
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött őszülő parton.
Balcsinál vagyunk.
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, a víz is hideg.
Fürdés hiánya.
*
(HIAQ trió)
Marasztalnánk nyarat,
De nem lehet, őt már űzik!
Őszi színek vannak…

Parton, sártocsogók
Lesznek. Cipőt beszippantja.
Lábmosás itt helyben.

Parton már nincsenek
Gólyák. Nagyon messze járnak…
Békák árvák lettek.
*
Borzongó hajnalok lesznek a táj uralkodói,
Újféle jó nektár-zamat lesz, majd a borokban is!
Gyümölcsöket le kell szedni, mert nagy esőben gyorsan rothadnak,
Gyümölcsöket, egészségeset eltenni legjobb, ha aszalnak!
Szép, színes, de mentálisan beteg levelek, csoportosan hullanak,
Nap lézengve szambázik lekopaszodott ágak közt. Friss szél fuvalmak.
*
(Septolet)
Víz felől fúj ősz,
Még nősz,
Hátra dőlsz?
Képzelődsz…
Eltűnődsz?

Sáros hajnalok…
Színkavalkádos szemgolyók…

Vecsés, 2022. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott; az évszakváltozásról alloiostrofikus versformában.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 678