Téli napon
Nem szokatlan
Jégvirág nyílt
Az ablakban
Kristály szirma
Hogy csillogott
Mikor a nap
Rá ragyogott
De a fényben
Könnye csordult
Szép levele
Gyorsan torzult
Tünemény lett
Mint egy álom
Szétfolyott a párkányon.

betonfalakba zárt csendem
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg

Hamuvá érett lángokon túl
Már nem a korom az úr.
Egykoron büszke korokon,
Papírra vetett sorokon,
S a lelkemben
Nyomot hagyott
Égetett korom,
Az elhalasztott alkalom.

Perzselő lángokon túl
A hamu parazsa meglapul,
S vissza tükrözi korom
A megjárt utakon
Ujjlenyomatom
Rátapad a sorokon
Sorakozó betűhalmazon
Felejtett gondolatra.

Pillanat-gyűjtemények sora
Talpam alatt az időt eltolta.

Gyöngy Vagy
Mint vízcsepp a fűszálon
Ragyogsz a fényben
Tiszta lelkeddel
Éltető nedű fénylő csillogása
ÉletZöld derű
Mosolyog felém
Harmatos reggelen
És
Már nem nehéz nekem
A nyirkos szürkeség
Mert nem feledem
Hogy mindenütt
Itt Vagy velem

Naponta
Folyik az élet
Hasítják éles élek
Elmondhatod Most
Még Élek

Olykor
Bár süllyed
Lehúz a kor
Némely alkalomkor
De a szürke por
Elszáll
Megtisztuláskor

Tapaszt a sebedre
Az Idő ad kezedbe
Hajnalhasadáskor