Ne keresd ,ne sirasd a régit
ami elmúlt,feledni kell
tudom most mondanád
de könnyű,te sem látsz
át a könnyeken
te is várod léptét
hallgatnád a szavát
bírnád ölelését
csókolnád a száját
néznél kék szemébe
vágyat úgy kutatva
túrnál ősz hajába
boldogan,sikongva
álmodnád az álmot
élnéd bár titokba
de ha egyszer elmúlt
nem jön vissza soha
ne keresd a régit
csak gondoljál arra
ami olyan szép volt
s azt ne feledd el soha.

Nem tudtam sohasem megköszönni neked
A rengeteg törődést, csodás életet
Nem volt soha erőm, ahhoz hogy kimondjam
S e percet hozzá korainak gondoltam
De megpróbálom, ha nem is lesz hibátlan
Elmondani mit kérek minden imámban
Annyit hogy élj túl, élj túl engem, ha lehet.
Önzés!... magamnak kérek boldog életet
Tudod. Ha te majd nem leszel én sem, miképp:
Ha te nem lennél? Itt most én sem lehetnék.
A világ most nyugodt és van benne varázs
Valamicske remény, pislákoló parázs
Egyszer sikerülni fog, mert ki kell mondjam
Amit e kis versemmel most még nem tudtam...

Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

El kell engedjelek ó, te féltő gondolat,
Meg kell váltsa szívemet, a szüntelen hódolat!
Hogy erőt vegyek magamon végre,
És felalhassak egy üres székre!
Hogy kiálthassak onnan egy nagyot,
Mely által felnéznek rám a nagyok,
És elhiggyék, hogy létezem, hogy vagyok,
De az egómmal együtt hízok, dagadok!
És ott fenn a széken felnövök!
A fellegek közé lövök!
Hangom, mint a harsona!
Féljen apám rokona!
Mert, hogy az is én vagyok,
és ha majd egyszer meghalok,
Lássátok ki voltam én
egy meg nem szűnő sárga fény...

Némán mentem az árban
Esett az eső,
Még azt sem tudtam mi van, vagy mennyi az idő.

SZívemet a horror és a fájdalom tiporta,
Elevenen újraélni csak a balga sorsa.
Rád gondolni újra, s újra fedetlen átok,
Emlékeid meggyötörnek, szíveim szilánkok.
Testünk egyszer egy volt, idő múltán kettő,
Lelkem tiéd rabja lett, a válasz nem kellő.
Eszem már rég elveszett, mélyt a szerelemben,
Keresni sem tudnám, mert nálad hagytam esztelen.

Menekülni nem tudok, a vágy elás, betemet,
Álmaimba menekülni se könnyebb, se nehezebb.
Ringó karodba emelj még, még, újra kérlek, hogy az álom álom legyen, az életem meg élet.