Idő 
Értékelés 
Értékelés Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Keressem múltamat? Még a jelenemet sem ismerem!
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.
Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?
Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.
Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.
Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.
Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?
Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.
Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.
Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc
Gondolatsor… romantikában?
(LIMERIK csokor)
Kémeim jelentették Gittus!
Új pasid van? Ezt mondta manus…
Én meg csak emlékszek.
Hogyan öleltelek.
Pedig pár évig jó volt Gittus.
Szálkás padra emlékszel Gitti?
Tudtad? Harisnyán szemet szedi?
Emlék: öleltelek.
Múlik! Szerettelek.
Elhagytál indok nélkül Gitti!
Te csak ámítottál, ó Gitka!
Ölelés volt élet záloga…
Nincs ölelés immár,
Rövidül lét így már!
Egyszer csak elhagytál, ó Gitka!
*
(Anaforás, középrímes, bokorrímes.)
Mint magyar hittem… és nagyon hiszek a hazánkban,
Mint férfi hittem… veled, a lélek mámorában.
Mint elhagyott, hittem… hiszek lélek szánalmában.
*
(Anaforás, senrjon csokor)
Szeretet, ha volt is… múlt!
Sárba tapostál, csak… elhagytál.
Indok… csak mese.
*
Szeretet jön-megy, mint busz?
Sárba tapostál és leléptél.
Még rám se néztél.
*
Szeretet az, mit kidobsz?
Sárba tapostál, messze mentél.
Nem is köszöntél.
*
(Septolet)
Kedvesem,
Egyetlenem,
Volt szerelmem!
Hiába minden,
Más kincsem nincsen!
Javíthatatlan létem,
Nem érti értelmem.
*
Voltam szálkás padunkon merengeni,
Kérdezte is: mé’ nem kell szemet szedni?
Elzokogtam neki, nincs már miből, mit: szem- felszedni.
Visszakérdezett: megtette, hogy… szó-nélkül elmenni?
Megsimogattam ezt a kedves padot,
De a kezembe szúrt egy szálkát, nagyot…
(Senrjon)
Életemben űr tátong,
Szálka is beletört húsomba.
Miért nincs Gitkám?
*
Régen hallottam róla,
Tán’ mentetek, messzi nászútra?
Műtötték kezem.
*
Pad sírt… földarabolják!
Helyette, betonpad… ligetbe…
Mindenhol győz rossz!
*
Gitka sajnálom, hogy így
Ért véget szerelmünk, miattad.
Legyetek boldog…
*
Tegnap voltam kispadnál,
Jobb lesz… elmegyek jó messzire.
Vissza se nézek…
Vecsés, 2021. január 1. – Kustra Ferenc
(LIMERIK csokor)
Kémeim jelentették Gittus!
Új pasid van? Ezt mondta manus…
Én meg csak emlékszek.
Hogyan öleltelek.
Pedig pár évig jó volt Gittus.
Szálkás padra emlékszel Gitti?
Tudtad? Harisnyán szemet szedi?
Emlék: öleltelek.
Múlik! Szerettelek.
Elhagytál indok nélkül Gitti!
Te csak ámítottál, ó Gitka!
Ölelés volt élet záloga…
Nincs ölelés immár,
Rövidül lét így már!
Egyszer csak elhagytál, ó Gitka!
*
(Anaforás, középrímes, bokorrímes.)
Mint magyar hittem… és nagyon hiszek a hazánkban,
Mint férfi hittem… veled, a lélek mámorában.
Mint elhagyott, hittem… hiszek lélek szánalmában.
*
(Anaforás, senrjon csokor)
Szeretet, ha volt is… múlt!
Sárba tapostál, csak… elhagytál.
Indok… csak mese.
*
Szeretet jön-megy, mint busz?
Sárba tapostál és leléptél.
Még rám se néztél.
*
Szeretet az, mit kidobsz?
Sárba tapostál, messze mentél.
Nem is köszöntél.
*
(Septolet)
Kedvesem,
Egyetlenem,
Volt szerelmem!
Hiába minden,
Más kincsem nincsen!
Javíthatatlan létem,
Nem érti értelmem.
*
Voltam szálkás padunkon merengeni,
Kérdezte is: mé’ nem kell szemet szedni?
Elzokogtam neki, nincs már miből, mit: szem- felszedni.
Visszakérdezett: megtette, hogy… szó-nélkül elmenni?
Megsimogattam ezt a kedves padot,
De a kezembe szúrt egy szálkát, nagyot…
(Senrjon)
Életemben űr tátong,
Szálka is beletört húsomba.
Miért nincs Gitkám?
*
Régen hallottam róla,
Tán’ mentetek, messzi nászútra?
Műtötték kezem.
*
Pad sírt… földarabolják!
Helyette, betonpad… ligetbe…
Mindenhol győz rossz!
*
Gitka sajnálom, hogy így
Ért véget szerelmünk, miattad.
Legyetek boldog…
*
Tegnap voltam kispadnál,
Jobb lesz… elmegyek jó messzire.
Vissza se nézek…
Vecsés, 2021. január 1. – Kustra Ferenc
Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.
1942 nyarán? eredeti Bashó féle haiku-stílusban írva.
Időváltozás.
Jött, sötét esőfelhő.
Fagy enyhülése.
*
Az erdőtűztől
Megolvad hó a földön.
Mocsár, sártenger.
*
Hóolvadás a
Hegyekben. Erdők zöldek.
Ég, kék színű lett.
*
Erdei utak
Szabdalta bozótosok.
Füvetlen tisztás.
*
Nyitott sátorban
Egy vadkörtefa alatt.
Idő melegszik.
*
Hideg nedvesség
Csúszós vízmosásokban.
Életkezdetek.
*
Hegyek csúcsánál
Köröznek sas madarak.
Természet éled.
*
Meleg esőtől,
Jáljai hó megtöppedt.
Sár, hó keverék.
*
Végtelen térben
Suhan élet és halál.
Majd? megújulás.
*
Zuhogó eső
Égi csatornák nyíltak.
Hó soványodás.
*
Hóolvadáskor
Víz ömlött házfalakra.
Hideg haldoklik.
*
Köves ösvények.
Öreg mohás szakadék.
Hegyi-kecske pár.
*
Keskeny hasadék,
Vihar pusztított fákkal.
Kövekkel bélelt.
*
Vadrózsák, erdő
Szélén kivirágoztak.
Eluralkodtak.
*
Ébred napocska,
Mosolyokba bebújik.
Napfény látványa.
*
Sötétedő est.
Távol, bíborfény izzik.
Meleg éjszakák.
*
Oldalt meredek
Csupasz hegyek húzódnak.
Hőség, kiéget?
*
Kiégett mező
Kegyetlenül forró nap.
Szárazság az úr.
*
Szédítő sziklák.
Kőterasz és szakadék.
Vibráló hőség.
*
Égő fenyvesek,
Mint bíborvörös gejzír.
Tomboló hőség.
*
Fenyvesek fölött,
Fekete füst égbe száll.
Felcsapó lángok.
*
Fenyőszigetek,
Itt meg ott fellobbannak.
Lángba borulás.
*
Néha hajnalban
Kondorkeselyű köröz.
Régi babonák.
*
Baszman hegységben
Ősrégi, szűk hegyszoros.
Virágzó bokrok.
*
Erdei ősvény
Holdfényes éjszakán él.
Angyal árnyékok.
*
Hajnalban a fény
Feszült testtel ébred fel.
Indul hegyen át.
*
Fönséges hegyek.
Szédítő szakadékok.
Sziklamászások.
*
Hegyek hallgatnak!
Tölgyes susog a szélben.
Csacsogó folyók.
*
Hatalmas folyó,
Észveszejtő víztömeg.
Kiugró halak.
*
A szél zenél a
Fák között, folyó parton.
Porfelhő lebeg.
*
Zokogó villám
Bánatában földbe csap?
Meleg eső hull.
*
Porladó, fehér
Kövek alatt, víztócsák.
Frissítő zápor.
*
Pirkadat fénye
Korán az arcra vetül.
Kegyelem sugár?
*
Lapandruszik és
Két kispohár sompárlat.
Éhhalál közelg.
*
A Hold ezüstje,
Pocsolyában, tükörkép.
Homályos háttér.
*
Meleg éjszaka.
Délvidéki szél táncol.
Sós tengerhullám.
*
Alkonyatkor már,
A csend szava is halkul.
Sötétség kapu.
*
Augusztusi,
Felmelegedett kövek.
Kínzó szomjúság.
*
Az augusztus
Árkokat szárította.
Esőfelhő nincs!
*
Ősz szellőjében
Hajlik és ring az erdő.
Hegyi szél ébred.
*
Ősz, igen forró.
Éj hideg, csontokba megy.
Váltóruha nincs.
*
Széltől zizegnek,
Szalgir mentén a nyírfák.
Őszi, krimi szél.
*
Jó idő vége,
Nem őrzi kertet Nap csősz.
Zsugoros levél.
*
Erdő vetkőzik,
Nyirkos, vizes avar lesz.
Ront, heves hideg.
*
Szél közeledik,
Vihar támad haraggal.
Nyirkos, hűs idő.
*
Hajnali szellő,
Hidegen kacagva él.
Fakuló reggel.
*
Futkos hajnal-szél.
Csendben ébred a napfény.
Hófelhők hada.
Vecsés, 2016. január 19. ? Kustra Ferenc
Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján?
Időváltozás.
Jött, sötét esőfelhő.
Fagy enyhülése.
*
Az erdőtűztől
Megolvad hó a földön.
Mocsár, sártenger.
*
Hóolvadás a
Hegyekben. Erdők zöldek.
Ég, kék színű lett.
*
Erdei utak
Szabdalta bozótosok.
Füvetlen tisztás.
*
Nyitott sátorban
Egy vadkörtefa alatt.
Idő melegszik.
*
Hideg nedvesség
Csúszós vízmosásokban.
Életkezdetek.
*
Hegyek csúcsánál
Köröznek sas madarak.
Természet éled.
*
Meleg esőtől,
Jáljai hó megtöppedt.
Sár, hó keverék.
*
Végtelen térben
Suhan élet és halál.
Majd? megújulás.
*
Zuhogó eső
Égi csatornák nyíltak.
Hó soványodás.
*
Hóolvadáskor
Víz ömlött házfalakra.
Hideg haldoklik.
*
Köves ösvények.
Öreg mohás szakadék.
Hegyi-kecske pár.
*
Keskeny hasadék,
Vihar pusztított fákkal.
Kövekkel bélelt.
*
Vadrózsák, erdő
Szélén kivirágoztak.
Eluralkodtak.
*
Ébred napocska,
Mosolyokba bebújik.
Napfény látványa.
*
Sötétedő est.
Távol, bíborfény izzik.
Meleg éjszakák.
*
Oldalt meredek
Csupasz hegyek húzódnak.
Hőség, kiéget?
*
Kiégett mező
Kegyetlenül forró nap.
Szárazság az úr.
*
Szédítő sziklák.
Kőterasz és szakadék.
Vibráló hőség.
*
Égő fenyvesek,
Mint bíborvörös gejzír.
Tomboló hőség.
*
Fenyvesek fölött,
Fekete füst égbe száll.
Felcsapó lángok.
*
Fenyőszigetek,
Itt meg ott fellobbannak.
Lángba borulás.
*
Néha hajnalban
Kondorkeselyű köröz.
Régi babonák.
*
Baszman hegységben
Ősrégi, szűk hegyszoros.
Virágzó bokrok.
*
Erdei ősvény
Holdfényes éjszakán él.
Angyal árnyékok.
*
Hajnalban a fény
Feszült testtel ébred fel.
Indul hegyen át.
*
Fönséges hegyek.
Szédítő szakadékok.
Sziklamászások.
*
Hegyek hallgatnak!
Tölgyes susog a szélben.
Csacsogó folyók.
*
Hatalmas folyó,
Észveszejtő víztömeg.
Kiugró halak.
*
A szél zenél a
Fák között, folyó parton.
Porfelhő lebeg.
*
Zokogó villám
Bánatában földbe csap?
Meleg eső hull.
*
Porladó, fehér
Kövek alatt, víztócsák.
Frissítő zápor.
*
Pirkadat fénye
Korán az arcra vetül.
Kegyelem sugár?
*
Lapandruszik és
Két kispohár sompárlat.
Éhhalál közelg.
*
A Hold ezüstje,
Pocsolyában, tükörkép.
Homályos háttér.
*
Meleg éjszaka.
Délvidéki szél táncol.
Sós tengerhullám.
*
Alkonyatkor már,
A csend szava is halkul.
Sötétség kapu.
*
Augusztusi,
Felmelegedett kövek.
Kínzó szomjúság.
*
Az augusztus
Árkokat szárította.
Esőfelhő nincs!
*
Ősz szellőjében
Hajlik és ring az erdő.
Hegyi szél ébred.
*
Ősz, igen forró.
Éj hideg, csontokba megy.
Váltóruha nincs.
*
Széltől zizegnek,
Szalgir mentén a nyírfák.
Őszi, krimi szél.
*
Jó idő vége,
Nem őrzi kertet Nap csősz.
Zsugoros levél.
*
Erdő vetkőzik,
Nyirkos, vizes avar lesz.
Ront, heves hideg.
*
Szél közeledik,
Vihar támad haraggal.
Nyirkos, hűs idő.
*
Hajnali szellő,
Hidegen kacagva él.
Fakuló reggel.
*
Futkos hajnal-szél.
Csendben ébred a napfény.
Hófelhők hada.
Vecsés, 2016. január 19. ? Kustra Ferenc
Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján?
