Idő 
Értékelés 
Értékelés Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom?
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?
Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*
Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?
Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*
Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?
A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*
Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?
Vecsés, 2017. november 17. ? Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc ? A verset én írtam, a háromszor hét szótagos ?Zhuzchici? = ?bambuszliget? formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen?)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe: ?Egyedül árván?
A sínekem mellett magamat baktatom?
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?
Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*
Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?
Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*
Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?
A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*
Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?
Vecsés, 2017. november 17. ? Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc ? A verset én írtam, a háromszor hét szótagos ?Zhuzchici? = ?bambuszliget? formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen?)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe: ?Egyedül árván?
Mán’ én öregszek, megettem a kenyerem javát,
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.
Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.
Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.
Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.
Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.
Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.
Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.
Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.
Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József
II. Világháború: krétai invázió.
Az első vitorlázó gépek megjelenése jelentette az inváziót.
Az elit rohamezred, hétszázötven embere jelentette már a kommandót.
Utána már, jöttek a JU-52 –s szállító repülőgépek,
Ejtőernyős-vadászokkal gyomrukban, ha ideértek.
Az Új-Zélandi vezénylő tábornok, Freyberg volt és csak nézte…
Az ellenséges hadművelet látványa totál lenyűgözte.
Százával érkeztek a repülők, egymás után,
Ettől az égbolt elsötétült, szinte már bután.
*
(Senrjú –k)
Motorok zúgtak,
Csak vijjogtak a Stukák.
Bombák, bevágtak.
*
Német vadászok,
Föntről lőttek mindenre.
Védők, fedezék!
*
Távbeszélő nincs.
Parancsnoklás, már megszűnt.
Freyberg tudatlan.
*
Operáció
Tervszerűen megindult.
Elszánt emberek.
*
Ejtőernyős-vadászokban Student tábornok igen bízott.
Remekül sikerült a kiképzés, majd, bizonyítják legott.
Vannak nekik, igen komoly harci tapasztalataik,
És már bizonyították, megvannak a képességeik.
Fegyvereik, géppisztoly, kézigránát, rohamkés,
Nehéz fegyverek konténerben jönnek… nem kevés.
Ejtőernyősök, alig száz méterről ugrottak le
És zuhantak, szőlőbe, kertbe, olajfa ligetbe.
Sokan meghaltak, már a földet érés perceibe.
*
Védők lelőtték
A leereszkedőket.
Lebegő holtak.
*
Nagy-nagy zűrzavar.
Front, alakult, ahogy jött.
Harc, könyörtelen.
*
(10 szavas)
Kegyelmet, egyik fél sem kért,
Nem is adott, nem félt.
*
Meindl tábornoknak, ejtőernyős-vadász zászlóalja,
Ötszáz katonája földet ért, Malame szomszédjába…
A zászlóalj ezernyolcszáz-hatvan katonája
Is megjött a Junkers szállítókból kiugorva.
*
A vitorlázó gépek szétszóródtak,
Volt, mik fáklyává változtak,
Földön siklottak.
*
Azonban egy kis részük, szerencsésen landolt,
Hadianyagot ontotta… védő nem kapcsolt.
*
A rohamezred, legott el is végezte a feladatát.
De Koch őrnagy rohamcsapata, a kijelölt magaslatát
Nem tudta elfoglalni, így nem végezte el feladatát.
Maga az őrnagy igen súlyos sebesüléseket szerzett.
Rövid idő alatt a legtöbb egységparancsnok elesett
És Meindl tábornok is, veszélyesen súlyos sebesült lett.
Később, mélyrepülésben, ismét jöttek a szállítógépek
És kirakták ejtőernyősöket, akik, akkor még épek…
De, vesztükre, jól, pontosan dolgoztak az angol tüzérek.
Ejtőernyősök, szétszóródva értek földet, várta őket őslakosság,
Férfiak, gyerekek, asszonyok, kutyák nekik támadtak… ilyen lakosság...
Bárdokkal, ásókkal, botokkal végeztek… ez a hazafias lakosság!
Délutánra a német támadás, összefüggő arcvonala megszűnt.
Sok ejtőernyős katona, menedéket keresve, gyorsan el is tűnt.
Egy másik csoport első hulláma, Akrotivi félszigeten ért földet,
A hétszázhetven rohamejtőernyős, semlegesített egy kis üteget.
Más ejtőernyős csoport, Galatasz falu mellé ereszkedett,
De Sussmann vezérőrnagy és törzse, mindannyi hősi halott lett!
A német támadást az angolok, több helyen is elreteszelték,
Így e támadó magasabb egységeket, szinte felszeletelték.
Heidrich ezredes vette át a parancsnokságot,
Ő vezette galataszi magaslatra, rohamot.
Három zászlóaljából, egy megsemmisíttetett,
Egy, végzetesen súlyos veszteséget szenvedett.
A harmadik, teljesen szétszóródva kesergett.
A Heraklion fölé érkezett ejtőernyős csoportosítás,
Kétezer-háromszáz fő sorsa, maga lett a végleges kínlódás.
A szállítógépeket erősen tizedelte a légvédelmi tűz,
A kiugró katonákat meg hatékony, szövetséges, géppuskatűz.
Legtöbbjüket csak, úgy egyszerűen leszedték az ausztrál lövészek,
A repülőtér mellett leugrók közül, öten voltak, kik még éltek.
Vecsés, 2016. szeptember 30. – Kustra Ferenc József - Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban.
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Az első vitorlázó gépek megjelenése jelentette az inváziót.
Az elit rohamezred, hétszázötven embere jelentette már a kommandót.
Utána már, jöttek a JU-52 –s szállító repülőgépek,
Ejtőernyős-vadászokkal gyomrukban, ha ideértek.
Az Új-Zélandi vezénylő tábornok, Freyberg volt és csak nézte…
Az ellenséges hadművelet látványa totál lenyűgözte.
Százával érkeztek a repülők, egymás után,
Ettől az égbolt elsötétült, szinte már bután.
*
(Senrjú –k)
Motorok zúgtak,
Csak vijjogtak a Stukák.
Bombák, bevágtak.
*
Német vadászok,
Föntről lőttek mindenre.
Védők, fedezék!
*
Távbeszélő nincs.
Parancsnoklás, már megszűnt.
Freyberg tudatlan.
*
Operáció
Tervszerűen megindult.
Elszánt emberek.
*
Ejtőernyős-vadászokban Student tábornok igen bízott.
Remekül sikerült a kiképzés, majd, bizonyítják legott.
Vannak nekik, igen komoly harci tapasztalataik,
És már bizonyították, megvannak a képességeik.
Fegyvereik, géppisztoly, kézigránát, rohamkés,
Nehéz fegyverek konténerben jönnek… nem kevés.
Ejtőernyősök, alig száz méterről ugrottak le
És zuhantak, szőlőbe, kertbe, olajfa ligetbe.
Sokan meghaltak, már a földet érés perceibe.
*
Védők lelőtték
A leereszkedőket.
Lebegő holtak.
*
Nagy-nagy zűrzavar.
Front, alakult, ahogy jött.
Harc, könyörtelen.
*
(10 szavas)
Kegyelmet, egyik fél sem kért,
Nem is adott, nem félt.
*
Meindl tábornoknak, ejtőernyős-vadász zászlóalja,
Ötszáz katonája földet ért, Malame szomszédjába…
A zászlóalj ezernyolcszáz-hatvan katonája
Is megjött a Junkers szállítókból kiugorva.
*
A vitorlázó gépek szétszóródtak,
Volt, mik fáklyává változtak,
Földön siklottak.
*
Azonban egy kis részük, szerencsésen landolt,
Hadianyagot ontotta… védő nem kapcsolt.
*
A rohamezred, legott el is végezte a feladatát.
De Koch őrnagy rohamcsapata, a kijelölt magaslatát
Nem tudta elfoglalni, így nem végezte el feladatát.
Maga az őrnagy igen súlyos sebesüléseket szerzett.
Rövid idő alatt a legtöbb egységparancsnok elesett
És Meindl tábornok is, veszélyesen súlyos sebesült lett.
Később, mélyrepülésben, ismét jöttek a szállítógépek
És kirakták ejtőernyősöket, akik, akkor még épek…
De, vesztükre, jól, pontosan dolgoztak az angol tüzérek.
Ejtőernyősök, szétszóródva értek földet, várta őket őslakosság,
Férfiak, gyerekek, asszonyok, kutyák nekik támadtak… ilyen lakosság...
Bárdokkal, ásókkal, botokkal végeztek… ez a hazafias lakosság!
Délutánra a német támadás, összefüggő arcvonala megszűnt.
Sok ejtőernyős katona, menedéket keresve, gyorsan el is tűnt.
Egy másik csoport első hulláma, Akrotivi félszigeten ért földet,
A hétszázhetven rohamejtőernyős, semlegesített egy kis üteget.
Más ejtőernyős csoport, Galatasz falu mellé ereszkedett,
De Sussmann vezérőrnagy és törzse, mindannyi hősi halott lett!
A német támadást az angolok, több helyen is elreteszelték,
Így e támadó magasabb egységeket, szinte felszeletelték.
Heidrich ezredes vette át a parancsnokságot,
Ő vezette galataszi magaslatra, rohamot.
Három zászlóaljából, egy megsemmisíttetett,
Egy, végzetesen súlyos veszteséget szenvedett.
A harmadik, teljesen szétszóródva kesergett.
A Heraklion fölé érkezett ejtőernyős csoportosítás,
Kétezer-háromszáz fő sorsa, maga lett a végleges kínlódás.
A szállítógépeket erősen tizedelte a légvédelmi tűz,
A kiugró katonákat meg hatékony, szövetséges, géppuskatűz.
Legtöbbjüket csak, úgy egyszerűen leszedték az ausztrál lövészek,
A repülőtér mellett leugrók közül, öten voltak, kik még éltek.
Vecsés, 2016. szeptember 30. – Kustra Ferenc József - Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban.
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Hétköznapi pszichológia…
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
