Az idő kereke most
olyan gyorsan forog,
hogy nem tudod megélni
minden pillanatod.

Gyorsan el kell döntened
tovább merre haladj,
régi, avult ÉN-edtől
el kell most már szakadj.

Állott szagú hálóinged
testedre tapadt,
aurádnak tiszta fénye
régen elszakadt.

Fürödj meg az Égi Fény
tiszta, hűs vizében,
ragyogni fogsz, meglátod
fénylő köntösében.

Örömöd forrása lesz
lelked tisztasága,
szívedben él szeretet,
Isten Igazsága.

Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.

Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.

Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.

Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál - ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy "Próbálja meg!" - választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője...
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz? ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja?
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!

(A verset egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt idős férfi írta. Fordította: Barsi Boglárka)

Elrepült az angyal, ki megvédett engem,
elbúcsúzott tőlem,nem kevés szerettem,
elrepült az angyal, ki vigyázott a szeretteimre,
mért mindig a szeretteinknek kell el mennie?

Erre nincs válasz, nincs válasz senkinél,
de a szeretet, az erősebb bárminél,
mert a szeretet legyőz, bármilyen rémálmot,
nem teszed jól,ha a szeretet szétvágod.

Elrepült az angyal, ki békességet hozta,
a bánatot,és a félelmet, meg gyorsan el lopta,
elrepült az angyal,ki legyőzte a rosszat,
és a rossz embert, a jó dologra szoktat.

Elrepült az angyal,és hozza a szeretetet,
minden szereted ma este,álmaidban veled lehet,
gyújtsunk egy gyertyát,az eltávozottakért,
emlékezzünk meg rájuk, maradjon meg egy kép.

Csendes az erdő halkan hull a hó,
hajnalra a fákat lágyan betakaró.

Ébred a vaddisznó, ébred a szarvas,
távolból egy varjú károgást hallat.

Megindul az élet, élelmet keresnek,
vaddisznó az orrával feltúrja a földet.

A fák sűrűjében szarvas lépked csendben,
lába alatt mégis egy ág megreccsen.

Riadtan megáll, figyelme nem lankad,
egy ideig csak áll, majd tovább baktat.

Lassan közelít egy tisztás felé,
etető áll, s benne széna friss illata száll felé.

Madarak is éhesek, röpködnek fáról-fára.
Fenyő ágain keresnek enni, mégsem találnak.

Bokrok sűrűjében mi piroslik ottan?
Odaszáll egy rigó, hogy jobban lássa.

Hangos csipogással hívja társait,
gyertek ide gyorsan, találtam valamit.

Jön a madársereg, ellepik a bokrot,
kínálja magát a sok piros bogyó.

Mohón nekilátnak, nem irigy egy sem,
újonnan érkezők is serényen esznek.

Van még bokor elég, rajta érett bogyó,
jut itt bőven enni, míg nagy a hó.

Lassan esteledik, elcsitul az erdő.
Elbújik a sok állat a fagyos szél elől.

A nap is alábukik, hegy gerincén még látni,
vékony vörös csíkja rajzolja körbe a fákat.