Idő 
Értékelés 
Értékelés A vár sereglete
fut, rohan rettegve
félve a közelgő tüzet.
Vár ura mentené
egyetlen szerelmes
lányát a szép ifjú szüzet.
Ám ő is rabja lett
az ősi várának
karcsú tornya tetején.
Csak egy vitéz van ki
bajjal szembe nézve
áll a várbástya peremén.
Egy óriás sárkány
száll a vitéz felé
perzselő tüzet okádva.
A fél birodalmat
árnyékba borítja
olyan hatalmas a szárnya.
Acélos tekintet
büszke hősies szív
vértezi fel a vitéz legényt.
Tornya ablakából
őt nézi a király
aki elhozta a reményt.
Hatalmas küzdelem
vette hát kezdetét
a vitéz és a sárkány között.
állt ott szilárdan míg
a ronda bestia
a feje fölött körözött.
Lángokat okádva
bukva a magasból
rontott rá a hős vitézre.
Ám ő nem rettent meg
egy gyors mozdulattal
döfte kardját a szemébe.
Kilehelve lelkét
a gonosz bestia
port verve hullott a mélybe.
Bástyáról leszállva
a győztes hős vitézt
ünnepli a király népe.
Fut le a király is
tornyából sietve
dicsőíteni a legényt.
Hatalmas az öröm
csókolják ölelik,
szinte agyonnyomják szegényt.
Elmúlt hát a veszély
boldog volt a legény,
mert nem maradt el a hála.
Fele birodalom,
és még ráadásképp
övé lett a király lánya.
fut, rohan rettegve
félve a közelgő tüzet.
Vár ura mentené
egyetlen szerelmes
lányát a szép ifjú szüzet.
Ám ő is rabja lett
az ősi várának
karcsú tornya tetején.
Csak egy vitéz van ki
bajjal szembe nézve
áll a várbástya peremén.
Egy óriás sárkány
száll a vitéz felé
perzselő tüzet okádva.
A fél birodalmat
árnyékba borítja
olyan hatalmas a szárnya.
Acélos tekintet
büszke hősies szív
vértezi fel a vitéz legényt.
Tornya ablakából
őt nézi a király
aki elhozta a reményt.
Hatalmas küzdelem
vette hát kezdetét
a vitéz és a sárkány között.
állt ott szilárdan míg
a ronda bestia
a feje fölött körözött.
Lángokat okádva
bukva a magasból
rontott rá a hős vitézre.
Ám ő nem rettent meg
egy gyors mozdulattal
döfte kardját a szemébe.
Kilehelve lelkét
a gonosz bestia
port verve hullott a mélybe.
Bástyáról leszállva
a győztes hős vitézt
ünnepli a király népe.
Fut le a király is
tornyából sietve
dicsőíteni a legényt.
Hatalmas az öröm
csókolják ölelik,
szinte agyonnyomják szegényt.
Elmúlt hát a veszély
boldog volt a legény,
mert nem maradt el a hála.
Fele birodalom,
és még ráadásképp
övé lett a király lánya.
Az idő, elgondolkoztató…
(vers)
Időm sose nincsen elég, versenyt futok vele,
Oly jó lenne, néha megpihenni néhány percre.
Tennivalóm még van elég, időm már kevés…
Idő kell... míg búzaszemből lesz kenyérszegés.
*
(3 soros, zárt tükrös)
Az idő mint a csikó elfutott mellettem,
Talán még igazából, soha nem is éltem,
Az idő, mint a csikó elfutott mellettem.
*
(Haiku)
Idő múlása,
Az élet végét jelzi.
Még nem adom fel!
*
(sedoka)
Szépet keresek,
Megsárgult képet látok,
Idő keze festette.
Múltba keresni
Életet... hiú ábránd,
Már csak homályos emlék.
*
(Apeva)
Még
Jut-e
Boldogság?
Lesz rá idő?
Fut... kegyetlenül…
*
(10 szavas)
Ha a jövőbe láthatnék,
A múltban menedéket soha nem keresnék.
*
(Oximoron)
A megélt boldog, szép perceket
Mindig fájdalommal fizettem.
*
(HIAfo)
Én csak… gondolkozok!
Én maradok hoppon,
Az idő meg… tovarohan.
*
(Renga-láncvers)
Az idő rohan,
Kíméletlen, rám nem vár.
Lassan haladok...
Idő percei
Mutatóban élednek.
Mutatók gyorsak.
Rohanó évek,
Terhe húzza a vállam.
Nem siethetek...
Idő percei,
De hangosan kopognak!
Rúgó besegít.
Idő nem áll meg,
Ám még élni szeretnék.
Lesz-e még idő?
Idő percei
Rohannak, de vajh’ hová?
Itt nincs pihenő…
Szabadka, - Vecsés, 2018. február 9. –Jurisin Szőke Margit – (A HIAfo = fordított HIAQ!) A Renga- láncversben az 1.-3.-5 versszakot én írtam. A 2.-4.-6.- versszakot szerző-, és poéta társam Kustra Ferenc és az 1. résznek ő a szerzője.
(vers)
Időm sose nincsen elég, versenyt futok vele,
Oly jó lenne, néha megpihenni néhány percre.
Tennivalóm még van elég, időm már kevés…
Idő kell... míg búzaszemből lesz kenyérszegés.
*
(3 soros, zárt tükrös)
Az idő mint a csikó elfutott mellettem,
Talán még igazából, soha nem is éltem,
Az idő, mint a csikó elfutott mellettem.
*
(Haiku)
Idő múlása,
Az élet végét jelzi.
Még nem adom fel!
*
(sedoka)
Szépet keresek,
Megsárgult képet látok,
Idő keze festette.
Múltba keresni
Életet... hiú ábránd,
Már csak homályos emlék.
*
(Apeva)
Még
Jut-e
Boldogság?
Lesz rá idő?
Fut... kegyetlenül…
*
(10 szavas)
Ha a jövőbe láthatnék,
A múltban menedéket soha nem keresnék.
*
(Oximoron)
A megélt boldog, szép perceket
Mindig fájdalommal fizettem.
*
(HIAfo)
Én csak… gondolkozok!
Én maradok hoppon,
Az idő meg… tovarohan.
*
(Renga-láncvers)
Az idő rohan,
Kíméletlen, rám nem vár.
Lassan haladok...
Idő percei
Mutatóban élednek.
Mutatók gyorsak.
Rohanó évek,
Terhe húzza a vállam.
Nem siethetek...
Idő percei,
De hangosan kopognak!
Rúgó besegít.
Idő nem áll meg,
Ám még élni szeretnék.
Lesz-e még idő?
Idő percei
Rohannak, de vajh’ hová?
Itt nincs pihenő…
Szabadka, - Vecsés, 2018. február 9. –Jurisin Szőke Margit – (A HIAfo = fordított HIAQ!) A Renga- láncversben az 1.-3.-5 versszakot én írtam. A 2.-4.-6.- versszakot szerző-, és poéta társam Kustra Ferenc és az 1. résznek ő a szerzője.
Egy udvar estjéről tanka csokrot írt a szerzőpáros
Az esti csend gyors
Lámpaoltásba fogott.
Horkolás zaja.
Zaj töri meg a csendet,
A szél valamit lenget.
*
Kutyaól zajos,
Ugatás helyett horkol.
Cica, arra néz.
Kutyák riadót zengnek,
Macskák vadászni mennek.
*
A lábasjószág
Sötétedéskor elült.
Be vannak zárva.
Ülőn kakas szundikál,
Tyúk a fészkén bóbiskál.
*
Lovak szántottak.
Hallik szénahersegés.
Majd lefekszenek…
Lovak ettek s pihennek,
Mély álomba süllyednek.
*
Halk surrogással
Repülnek denevérek.
Sötétben is lát.
Denevérek éhesek,
Áldozatot szemelnek.
*
Távoli, gyenge
Neszezés… Ég, dörgést kezd.
Szél már feltámadt!
Sötét égbolt, csillag tűnt.
Viharjelzés meg nem szűnt.
Vecsés, 2017. június 17. – Szabadka, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József – A haikukat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit, a versrész címe: „Ki aludni, ki vadászni megy...”!
Az esti csend gyors
Lámpaoltásba fogott.
Horkolás zaja.
Zaj töri meg a csendet,
A szél valamit lenget.
*
Kutyaól zajos,
Ugatás helyett horkol.
Cica, arra néz.
Kutyák riadót zengnek,
Macskák vadászni mennek.
*
A lábasjószág
Sötétedéskor elült.
Be vannak zárva.
Ülőn kakas szundikál,
Tyúk a fészkén bóbiskál.
*
Lovak szántottak.
Hallik szénahersegés.
Majd lefekszenek…
Lovak ettek s pihennek,
Mély álomba süllyednek.
*
Halk surrogással
Repülnek denevérek.
Sötétben is lát.
Denevérek éhesek,
Áldozatot szemelnek.
*
Távoli, gyenge
Neszezés… Ég, dörgést kezd.
Szél már feltámadt!
Sötét égbolt, csillag tűnt.
Viharjelzés meg nem szűnt.
Vecsés, 2017. június 17. – Szabadka, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József – A haikukat én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit, a versrész címe: „Ki aludni, ki vadászni megy...”!
Homokvárba jöjj, Daniella!
Mint várkapitány, várlak még ma.
Szerelmed élvezném.
Szeretnél? Szeretném!
Szerelemhajón úsz, váramba.
Öreg erődöm a szerelmem,
Rozsdás kapuja menekvésem.
Bőrpuskám töltve van,
Harcra is készen van.
Lepedőfront hív, szerelemben.
Gyorsan gyere, légy harcostársam,
Hizlald fel az öreges májam.
Simogassuk egymást,
Kitalálunk még mást…
Imádom… lepedőm-vasaljam?
Vecsés, 2019. július 9. – Kustra Ferenc – erotikus limerik csokor
Mint várkapitány, várlak még ma.
Szerelmed élvezném.
Szeretnél? Szeretném!
Szerelemhajón úsz, váramba.
Öreg erődöm a szerelmem,
Rozsdás kapuja menekvésem.
Bőrpuskám töltve van,
Harcra is készen van.
Lepedőfront hív, szerelemben.
Gyorsan gyere, légy harcostársam,
Hizlald fel az öreges májam.
Simogassuk egymást,
Kitalálunk még mást…
Imádom… lepedőm-vasaljam?
Vecsés, 2019. július 9. – Kustra Ferenc – erotikus limerik csokor
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
