Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös)
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád,
Álmaim elhallnak az időben, a perceken… hallhatnád…
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád.
*
(Senrjon)
Támadnak a viharok,
Mint egy szabad… ó, ménlovagok.
Idő komorul!
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád,
Álmaim élednek időben, percenként… láthatnád…
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád.
Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak,
Belőlük, ha összejönnek, avar szőnyegek kialakulnak…
Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak.
*
(Senrjon trió)
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, látszik a parton…
Volt már szüret is!
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött őszülő parton.
Balcsinál vagyunk.
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, a víz is hideg.
Fürdés hiánya.
*
(HIAQ trió)
Marasztalnánk nyarat,
De nem lehet, őt már űzik!
Őszi színek vannak…
Parton, sártocsogók
Lesznek. Cipőt beszippantja.
Lábmosás itt helyben.
Parton már nincsenek
Gólyák. Nagyon messze járnak…
Békák árvák lettek.
*
Borzongó hajnalok lesznek a táj uralkodói,
Újféle jó nektár-zamat lesz, majd a borokban is!
Gyümölcsöket le kell szedni, mert nagy esőben gyorsan rothadnak,
Gyümölcsöket, egészségeset eltenni legjobb, ha aszalnak!
Szép, színes, de mentálisan beteg levelek, csoportosan hullanak,
Nap lézengve szambázik lekopaszodott ágak közt. Friss szél fuvalmak.
*
(Septolet)
Víz felől fúj ősz,
Még nősz,
Hátra dőlsz?
Képzelődsz…
Eltűnődsz?
Sáros hajnalok…
Színkavalkádos szemgolyók…
Vecsés, 2022. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott; az évszakváltozásról alloiostrofikus versformában.
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád,
Álmaim elhallnak az időben, a perceken… hallhatnád…
Szemedben látszik, az emlékes egynyári-volt szín kavalkád.
*
(Senrjon)
Támadnak a viharok,
Mint egy szabad… ó, ménlovagok.
Idő komorul!
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád,
Álmaim élednek időben, percenként… láthatnád…
Szemedben látszik már az egy őszi lesz… színkavalkád.
Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak,
Belőlük, ha összejönnek, avar szőnyegek kialakulnak…
Szép, színes melankóliás levelek, csoportosan hullanak.
*
(Senrjon trió)
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, látszik a parton…
Volt már szüret is!
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött őszülő parton.
Balcsinál vagyunk.
*
Megjött a legújabb ősz,
Beköszöntött, a víz is hideg.
Fürdés hiánya.
*
(HIAQ trió)
Marasztalnánk nyarat,
De nem lehet, őt már űzik!
Őszi színek vannak…
Parton, sártocsogók
Lesznek. Cipőt beszippantja.
Lábmosás itt helyben.
Parton már nincsenek
Gólyák. Nagyon messze járnak…
Békák árvák lettek.
*
Borzongó hajnalok lesznek a táj uralkodói,
Újféle jó nektár-zamat lesz, majd a borokban is!
Gyümölcsöket le kell szedni, mert nagy esőben gyorsan rothadnak,
Gyümölcsöket, egészségeset eltenni legjobb, ha aszalnak!
Szép, színes, de mentálisan beteg levelek, csoportosan hullanak,
Nap lézengve szambázik lekopaszodott ágak közt. Friss szél fuvalmak.
*
(Septolet)
Víz felől fúj ősz,
Még nősz,
Hátra dőlsz?
Képzelődsz…
Eltűnődsz?
Sáros hajnalok…
Színkavalkádos szemgolyók…
Vecsés, 2022. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott; az évszakváltozásról alloiostrofikus versformában.
Már a múltban mondták: hajózni muszáj…
Emlékezni muszáj és hajózni is kell,
De, tele vagyok mindenféle emlékkel.
Öregen már észlelem, hogy életemen csak a foszladozó férc vagyok,
Turkálni a múltban, belelátni jövőbe? Így nem tudom, mit akarok…
(3 soros-zárttükrös anaforában)
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság,
Életemet körbeölelte egy földöntúli gyarlóság…
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság.
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
Tavasszal van újraéledés, ősszel mind lehullanak…
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
(Septolet)
Múltam romváros…
Nem sármos…
Nem bájos…
Múltam emlékhalmaz,
De sokat kifogalmaz,
Újjáfogalmaz,
Engem meg bántalmaz.
*
(Bokorrímes)
Fogynak, mind eltűnnek sorjában a megfakult képek,
Pedig voltak őseim között nagymenő vitézek,
És bizony, már nincsenek is meg a régi fényképek!
(Anaforás)
Éltemet áthatja már a mély, pince-dohos szag,
Én ezen nem változtathatok akaratilag.
Éltem kiveszőben, sorsirány a temetőben,
Én már elmúlóban, nincs mit tenni szemfedőben…
(Senrjú, fél haiku láncban)
Régi emlékek
Búslakodnak, mind velem.
Lomos kacatok.
*
Régi emlékek,
Biz’ elhalványulóban…
Körbe; romfalak.
*
Régi emlékek,
Időt múlt veszteségek.
Minden csak múlik!
*
Naponta eszembe vannak a régi szeretteim,
Naponta lepucolom fakult lélekélményeim…
A lépcsők is ódonok, pont olyként töredezettek,
Ráadásul testem is, lelkem is megöregedtek.
(3 soros- zárttükrös, anaforás, belsőrímes)
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben,
Hol vagy már régi életem, újként már sohasem… át nem élhettem…
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben.
*
(Senrjon)
Múlik az időm, gyorsan,
Betakar… a porlepte homok.
Múlt-kirándulás.
*
De, már a múlt köde takaró!
Bénán fanyalgok!
*
Életbál el-végesül,
Én meg készülök odaátra.
Egyedül megyek!
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak,
Emlékeim akkor már… nem lesznek nekem több alkalmak…
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak.
(Apeva csokor anaforában)
A
Múltam
Régi már.
Köd-fátyolos,
Saját emlékek.
A
Végbe…
Elviszem.
Idejétmúlt,
Saját emlékek.
A
Múltam
Másoknak
Érdektelen.
Saját emlékek.
Vecsés, 2020. május 11. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
Emlékezni muszáj és hajózni is kell,
De, tele vagyok mindenféle emlékkel.
Öregen már észlelem, hogy életemen csak a foszladozó férc vagyok,
Turkálni a múltban, belelátni jövőbe? Így nem tudom, mit akarok…
(3 soros-zárttükrös anaforában)
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság,
Életemet körbeölelte egy földöntúli gyarlóság…
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság.
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
Tavasszal van újraéledés, ősszel mind lehullanak…
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
(Septolet)
Múltam romváros…
Nem sármos…
Nem bájos…
Múltam emlékhalmaz,
De sokat kifogalmaz,
Újjáfogalmaz,
Engem meg bántalmaz.
*
(Bokorrímes)
Fogynak, mind eltűnnek sorjában a megfakult képek,
Pedig voltak őseim között nagymenő vitézek,
És bizony, már nincsenek is meg a régi fényképek!
(Anaforás)
Éltemet áthatja már a mély, pince-dohos szag,
Én ezen nem változtathatok akaratilag.
Éltem kiveszőben, sorsirány a temetőben,
Én már elmúlóban, nincs mit tenni szemfedőben…
(Senrjú, fél haiku láncban)
Régi emlékek
Búslakodnak, mind velem.
Lomos kacatok.
*
Régi emlékek,
Biz’ elhalványulóban…
Körbe; romfalak.
*
Régi emlékek,
Időt múlt veszteségek.
Minden csak múlik!
*
Naponta eszembe vannak a régi szeretteim,
Naponta lepucolom fakult lélekélményeim…
A lépcsők is ódonok, pont olyként töredezettek,
Ráadásul testem is, lelkem is megöregedtek.
(3 soros- zárttükrös, anaforás, belsőrímes)
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben,
Hol vagy már régi életem, újként már sohasem… át nem élhettem…
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben.
*
(Senrjon)
Múlik az időm, gyorsan,
Betakar… a porlepte homok.
Múlt-kirándulás.
*
De, már a múlt köde takaró!
Bénán fanyalgok!
*
Életbál el-végesül,
Én meg készülök odaátra.
Egyedül megyek!
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak,
Emlékeim akkor már… nem lesznek nekem több alkalmak…
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak.
(Apeva csokor anaforában)
A
Múltam
Régi már.
Köd-fátyolos,
Saját emlékek.
A
Végbe…
Elviszem.
Idejétmúlt,
Saját emlékek.
A
Múltam
Másoknak
Érdektelen.
Saját emlékek.
Vecsés, 2020. május 11. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A poéta siráma…
Bánattal telítve írnám a szomorú versemet,
De nincsen elég gondolatom, keresek eleget…
Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret.
Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak!
Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak?
A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak?
Látom már, az jellemző rám, hogy pacát ejtek,
Tollszáramból leesnek a tinta könnycseppek…
Én meg gyorsan, kis itatóspapírt tépkedek…
Nem most van, hogy átélem a boldogság pillanatát,
De naponta érzem magamon az élet mivoltát…
Leírnám, de hogyan, hogy értsék tollam kiáltását?
Neki is veselkedtem, de tollhegy beakadt... papírba,
Tenta fröccsent, cseppecske meg repült… bele a panírba!
Éhes vagyok, és csak boldogtalan… ez lesz a fasírtba…
Imára kulcsolnám én a kezeimet, de akkor hogy írok,
A lelkem meg, ha elmegy egy teljesen más vágányon… sírok.
Segítségért kiáltok... egy ilyen életet nehezen bírok.
Karcolom a papírt, leírom, hogy ne fájjon a szívem,
Soraim gyarapodnak, hogy alakul az életívem…
Kilesek az ablakon… nekem a hold-ezüst a színem.
Most ismerem fel! Írok, gondolatokat ontok a papírra,
Lelkem legmélyét keresem én fel, fütyülők minden manírra…
Boldogan verselek, csodálattal nézek az aszott fakírra.
Vecsés, 2015. december 30. – Kustra Ferenc József
Bánattal telítve írnám a szomorú versemet,
De nincsen elég gondolatom, keresek eleget…
Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret.
Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak!
Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak?
A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak?
Látom már, az jellemző rám, hogy pacát ejtek,
Tollszáramból leesnek a tinta könnycseppek…
Én meg gyorsan, kis itatóspapírt tépkedek…
Nem most van, hogy átélem a boldogság pillanatát,
De naponta érzem magamon az élet mivoltát…
Leírnám, de hogyan, hogy értsék tollam kiáltását?
Neki is veselkedtem, de tollhegy beakadt... papírba,
Tenta fröccsent, cseppecske meg repült… bele a panírba!
Éhes vagyok, és csak boldogtalan… ez lesz a fasírtba…
Imára kulcsolnám én a kezeimet, de akkor hogy írok,
A lelkem meg, ha elmegy egy teljesen más vágányon… sírok.
Segítségért kiáltok... egy ilyen életet nehezen bírok.
Karcolom a papírt, leírom, hogy ne fájjon a szívem,
Soraim gyarapodnak, hogy alakul az életívem…
Kilesek az ablakon… nekem a hold-ezüst a színem.
Most ismerem fel! Írok, gondolatokat ontok a papírra,
Lelkem legmélyét keresem én fel, fütyülők minden manírra…
Boldogan verselek, csodálattal nézek az aszott fakírra.
Vecsés, 2015. december 30. – Kustra Ferenc József
A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
Féltem tőle, mint a bor nem issza
Lerészegedéstől, csiga a sietéstől.
Ez megváltozott személyes megítélésből!
Zoltán Lacika a vejem Isten kegyelméből,
Neki van parti telke, Isten segedelméből.
Őstermészet! Telek belelóg a vízbe,
Nincs kerítés, korlát, nincs útba semmi se.
Háromezer négyzetméter telek, füvesítve,
Van rajta ház, kis faház, az egész istenítve.
Gondoltam is, hogy majd én ezt magamnak megnézem,
S amit láttam, fölséges, isteni, úgy néztem.
Induláskor bizony több fenntartásom volt,
Hogy majd vízhez megyek, nemigen volt szándékolt,
De mondták, van ott két motorcsónak is, ránk várnak
A saját stégen kikötve, ők lesznek társak…
Hú, vízre menni csónakkal, úszni meg nem tudok?
Nem baj mondták, majd nagy, modern úszómellényt kapok.
Ez rögtön segített a megítélésben, fölvettem
Pántokat befűztem, madzagokat összekötöztem.
Stégnél volt abszolút egyedi építésű kishajó
Fából készült fülkével, Lacikánknak ez álomhajó.
Gyönyörű szép, egészen, teljesen kézi munka.
Huszonhat lóerős kétütemű motor hajtja.
A kishajó inkább siklott komótosan, szépen ment,
Csak néztük a tájat, mi ősrengeteg… a víz folyt lent.
Mértük a mélységet, hol hat, hol tizenhárom méter
De mellényben ez nem izgatott, e pár deciméter…
A másik motorcsónak, mivel vízisít is húznak.
Ebben dohog-, dohog, nem nevezhető öregúrnak
A nyolchengeres kétszázhatvan lóerős motor
Hetvennel is megy, és nagy hullámokat szétsodor.
Ez a kishajó méretű motorcsónak, szilaj csikó,
De nem Lacié, hanem barátjáé, kinek origó!
Gondoltam ezzel nem süllyedünk el, és nem zavart
A víz, mert volt rajtam mellény, hazaviszi magyart.
Átültünk a gyors csónakba… nos, az már aztán döfi!
Ennek bizony a vérmérséklete, hát… melegövi!
Gázkar előre! Motor dübörög, eleje ágaskodik,
Víz szétfröccsen, kinyílik, csónak belevág, előre siklik!
Azt hittem rodeó lovas lettem, de megültem.
Víz jól az arcomba fröccsent, ennek is örültem.
Nincs engedélyem, de oda ülhettem, a gázkart
Próbálgattam, tologattam… egész ménest uralt.
Este lett, este… víz, pázsit, fák nyugalomban,
Készültünk vacsorázni, túlélő bandában.
Van ott tűzrakhely, vastag faasztal, székek,
Mestermunka, vas nélkül, bennük faékek.
Nagy szervező vagyok, vittem magammal sütő tárcsát,
Ki nem akar enni, éhezzen, maga lássa kárát.
No, hát, de ilyen nem volt, sütögettünk, csak vadul faltak,
Ettek nagy húsokat, sok mustárral arcukba raktak!
Ez volt első este tizenkilencedikén. Másnap
Megint hajókáztunk, így az életemben határnap.
Már nem is tudom, mi vagyok, kapitány, kormányos,
Hajómentő, vagy nem tudom; de igen talányos.
Hajózni micsoda élmény és micsoda élvezet,
Ki gondolta, hogy másnap ezt még fokozni is lehet.
Stég alatt voltunk kb. háromszáz métere
És elfogyott a benzin… víz sodort lefele.
Érdekes, hogy eszembe nem jutott megijedni,
Mondtam, hogy most csurgunk messzire kirándulni.
Megnézzük a török ostromot Nándorfehérvárnál,
Majd az egy evezővel adunk mi nekik a várfalnál.
Jött egy motoros csónak, elvitte Lacit benzinért,
Mi meg sodródtunk, igen ácsingóztunk segítségért.
Csónak tele volt… és valamit vitt a víz lefelé.
Megállást partnál evező és uszadék segíté.
Én lettem a kapitány, Edina meg evezett,
Csónakunk így kikötve, az uszadék fába lett.
De jött ám föntről lefelé egy nálunk is nagyobb
És gyorsabb csónak, utunk így immár séta galopp.
Leintettük, megállt, egy kis benzint kértünk.
Be tudtam tölteni, meg lett mentve létünk.
Mivel előtte éppen tanultam vezetni,
Már nem volt oly’ nehéz könnyű szívvel nevetni.
Úgy irányítottam a ménest, mint tengeri medve,
Szembe jött a Lacika benzinnel… nézett elképedve.
Átintettünk, mondtuk: töröknek jó utat kívántunk
És mentünk haza stégre, és ott örömmel beálltunk!
Este már bográcsoztunk, főtt a szarvas pörkölt,
Ebből úgy beettünk, hogy szinte földbe döngölt.
Vasárnap is jobbára Tisza vízén telt a napunk,
Még kihasználtuk a lehetőséget, nem rohantunk.
A Tisza két oldala, mint amazonasi dzsungel,
Fák, bokrok, uszadék, találkozás a Teremtővel.
Őseink ezer éve ezt láthatták! E természet
A maga nemében, hamisítatlan őstermészet.
Megragadott még a ház körül a hallható csönd!
Egy szomszéd van, de nem jár ki, nem zajong senki… csönd
Uralja a tájat, melyet szinte hallani.
Vízen mi ezt megtöri, vízzúgást hallani.
Vecsési Zoltán László; köszönöm neked vejem
E hétvégét, megígérem, soha nem felejtem.
Három napig csak csend volt, pihenés, csónakázás,
Víz, őstermészet, abbahagyni istengyalázás.
Három napig nem jutottak eszembe a gondok,
Nem kérdezte senki, ezekről most mit gondolok.
Lacikánk! Nagyszerű, feledhetetlen hétvégét adtál,
Isten éltessen! Köszönjük, örök élményhez juttattál.
Vecsés, 2011. augusztus 22. - Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Féltem tőle, mint a bor nem issza
Lerészegedéstől, csiga a sietéstől.
Ez megváltozott személyes megítélésből!
Zoltán Lacika a vejem Isten kegyelméből,
Neki van parti telke, Isten segedelméből.
Őstermészet! Telek belelóg a vízbe,
Nincs kerítés, korlát, nincs útba semmi se.
Háromezer négyzetméter telek, füvesítve,
Van rajta ház, kis faház, az egész istenítve.
Gondoltam is, hogy majd én ezt magamnak megnézem,
S amit láttam, fölséges, isteni, úgy néztem.
Induláskor bizony több fenntartásom volt,
Hogy majd vízhez megyek, nemigen volt szándékolt,
De mondták, van ott két motorcsónak is, ránk várnak
A saját stégen kikötve, ők lesznek társak…
Hú, vízre menni csónakkal, úszni meg nem tudok?
Nem baj mondták, majd nagy, modern úszómellényt kapok.
Ez rögtön segített a megítélésben, fölvettem
Pántokat befűztem, madzagokat összekötöztem.
Stégnél volt abszolút egyedi építésű kishajó
Fából készült fülkével, Lacikánknak ez álomhajó.
Gyönyörű szép, egészen, teljesen kézi munka.
Huszonhat lóerős kétütemű motor hajtja.
A kishajó inkább siklott komótosan, szépen ment,
Csak néztük a tájat, mi ősrengeteg… a víz folyt lent.
Mértük a mélységet, hol hat, hol tizenhárom méter
De mellényben ez nem izgatott, e pár deciméter…
A másik motorcsónak, mivel vízisít is húznak.
Ebben dohog-, dohog, nem nevezhető öregúrnak
A nyolchengeres kétszázhatvan lóerős motor
Hetvennel is megy, és nagy hullámokat szétsodor.
Ez a kishajó méretű motorcsónak, szilaj csikó,
De nem Lacié, hanem barátjáé, kinek origó!
Gondoltam ezzel nem süllyedünk el, és nem zavart
A víz, mert volt rajtam mellény, hazaviszi magyart.
Átültünk a gyors csónakba… nos, az már aztán döfi!
Ennek bizony a vérmérséklete, hát… melegövi!
Gázkar előre! Motor dübörög, eleje ágaskodik,
Víz szétfröccsen, kinyílik, csónak belevág, előre siklik!
Azt hittem rodeó lovas lettem, de megültem.
Víz jól az arcomba fröccsent, ennek is örültem.
Nincs engedélyem, de oda ülhettem, a gázkart
Próbálgattam, tologattam… egész ménest uralt.
Este lett, este… víz, pázsit, fák nyugalomban,
Készültünk vacsorázni, túlélő bandában.
Van ott tűzrakhely, vastag faasztal, székek,
Mestermunka, vas nélkül, bennük faékek.
Nagy szervező vagyok, vittem magammal sütő tárcsát,
Ki nem akar enni, éhezzen, maga lássa kárát.
No, hát, de ilyen nem volt, sütögettünk, csak vadul faltak,
Ettek nagy húsokat, sok mustárral arcukba raktak!
Ez volt első este tizenkilencedikén. Másnap
Megint hajókáztunk, így az életemben határnap.
Már nem is tudom, mi vagyok, kapitány, kormányos,
Hajómentő, vagy nem tudom; de igen talányos.
Hajózni micsoda élmény és micsoda élvezet,
Ki gondolta, hogy másnap ezt még fokozni is lehet.
Stég alatt voltunk kb. háromszáz métere
És elfogyott a benzin… víz sodort lefele.
Érdekes, hogy eszembe nem jutott megijedni,
Mondtam, hogy most csurgunk messzire kirándulni.
Megnézzük a török ostromot Nándorfehérvárnál,
Majd az egy evezővel adunk mi nekik a várfalnál.
Jött egy motoros csónak, elvitte Lacit benzinért,
Mi meg sodródtunk, igen ácsingóztunk segítségért.
Csónak tele volt… és valamit vitt a víz lefelé.
Megállást partnál evező és uszadék segíté.
Én lettem a kapitány, Edina meg evezett,
Csónakunk így kikötve, az uszadék fába lett.
De jött ám föntről lefelé egy nálunk is nagyobb
És gyorsabb csónak, utunk így immár séta galopp.
Leintettük, megállt, egy kis benzint kértünk.
Be tudtam tölteni, meg lett mentve létünk.
Mivel előtte éppen tanultam vezetni,
Már nem volt oly’ nehéz könnyű szívvel nevetni.
Úgy irányítottam a ménest, mint tengeri medve,
Szembe jött a Lacika benzinnel… nézett elképedve.
Átintettünk, mondtuk: töröknek jó utat kívántunk
És mentünk haza stégre, és ott örömmel beálltunk!
Este már bográcsoztunk, főtt a szarvas pörkölt,
Ebből úgy beettünk, hogy szinte földbe döngölt.
Vasárnap is jobbára Tisza vízén telt a napunk,
Még kihasználtuk a lehetőséget, nem rohantunk.
A Tisza két oldala, mint amazonasi dzsungel,
Fák, bokrok, uszadék, találkozás a Teremtővel.
Őseink ezer éve ezt láthatták! E természet
A maga nemében, hamisítatlan őstermészet.
Megragadott még a ház körül a hallható csönd!
Egy szomszéd van, de nem jár ki, nem zajong senki… csönd
Uralja a tájat, melyet szinte hallani.
Vízen mi ezt megtöri, vízzúgást hallani.
Vecsési Zoltán László; köszönöm neked vejem
E hétvégét, megígérem, soha nem felejtem.
Három napig csak csend volt, pihenés, csónakázás,
Víz, őstermészet, abbahagyni istengyalázás.
Három napig nem jutottak eszembe a gondok,
Nem kérdezte senki, ezekről most mit gondolok.
Lacikánk! Nagyszerű, feledhetetlen hétvégét adtál,
Isten éltessen! Köszönjük, örök élményhez juttattál.
Vecsés, 2011. augusztus 22. - Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Hétköznapi pszichológia…
(Senrjon csokor, félhaiku láncban)
Gyere ki a napfényre,
Órád lejár, nincs ki … fölhúzza!
Nem dobj ki mindent…
*
Gyere ki a napfényre,
Emlékezz szerelemlángokra…
Emlék... ne veszítsd!
*
Gyere ki a napfényre,
Nyisd csak ki szívednek ajtaját!
Emlék: maradó!
*
Gyere ki a napfényre,
Hátha újra perzsel életláng!
Hosszabb így élet!
*
Gyere ki a napfényre,
Fújd élet parazsát, lobogjon!
Bűn hagyni magad!
*
(Leoninusban)
Lassú véget mutat az órád mutatója? Vajh’ már ezért nem hiszel szerelmes szóba?
Pedig szerelem a szíved motorja, ne hagyd, hogy öregedés önként, csak leállítsa!
Volt neked részed elégszer szerelem lángba? Most nincs... gyorsan elbújsz vak-sötét magányba?
Szedd össze magad, gondolj régi szépre, jóra, szerelmes múltra a fönnmaradt jó szóra…
Hamvadó parázs még biztos van benned, vak-sötét gondolatokat fontos elengedned…
A vak-sötét magányt el kell engedned! Győzz! Az öregedést ne éld meg végső terhednek!
*
(HIAQ)
Ki tudja mennyi van?
Egy életed van, azt még éld!
Lehet jó… ki ne dobd!
*
(Senrjú)
Szerelmes szó jő…
Lángtaposókon győzni!
Szerelmet várjad!
*
(10 szavas)
Szív hadd szárnyaljon! Jöjjön még szerelem…
Lélekszivárvány újra föl! Szeretem!
Vecsés, 2022. július 24. – Kustra Ferenc József – Kovács Jánosné Irénke, azonos c. versének az átirata, a szerző engedélyével!
(Senrjon csokor, félhaiku láncban)
Gyere ki a napfényre,
Órád lejár, nincs ki … fölhúzza!
Nem dobj ki mindent…
*
Gyere ki a napfényre,
Emlékezz szerelemlángokra…
Emlék... ne veszítsd!
*
Gyere ki a napfényre,
Nyisd csak ki szívednek ajtaját!
Emlék: maradó!
*
Gyere ki a napfényre,
Hátha újra perzsel életláng!
Hosszabb így élet!
*
Gyere ki a napfényre,
Fújd élet parazsát, lobogjon!
Bűn hagyni magad!
*
(Leoninusban)
Lassú véget mutat az órád mutatója? Vajh’ már ezért nem hiszel szerelmes szóba?
Pedig szerelem a szíved motorja, ne hagyd, hogy öregedés önként, csak leállítsa!
Volt neked részed elégszer szerelem lángba? Most nincs... gyorsan elbújsz vak-sötét magányba?
Szedd össze magad, gondolj régi szépre, jóra, szerelmes múltra a fönnmaradt jó szóra…
Hamvadó parázs még biztos van benned, vak-sötét gondolatokat fontos elengedned…
A vak-sötét magányt el kell engedned! Győzz! Az öregedést ne éld meg végső terhednek!
*
(HIAQ)
Ki tudja mennyi van?
Egy életed van, azt még éld!
Lehet jó… ki ne dobd!
*
(Senrjú)
Szerelmes szó jő…
Lángtaposókon győzni!
Szerelmet várjad!
*
(10 szavas)
Szív hadd szárnyaljon! Jöjjön még szerelem…
Lélekszivárvány újra föl! Szeretem!
Vecsés, 2022. július 24. – Kustra Ferenc József – Kovács Jánosné Irénke, azonos c. versének az átirata, a szerző engedélyével!
