Őszi haiku csokor 2.
Eredeti Baso féle stílusban?

Fönt alkonyodik,
Bíborvörös ég-alja.
Ég még azúrkék.
*
Esti szél kereng,
Bíbor tűzű ég alatt.
Zöld, sárga, barna.
*
Kelő nap bágyadt,
Táj fölött már erőtlen.
Fogy élettere.
*
Vadludak vében,
Hangoskodva vonulnak.
Élnek? más tájon.
*
Koronás darvak
Érkeznek hűvös széllel.
Korai este.
*
Verebek, már csak
Gubbasztanak, fázósan.
Kopasz bokor-lak.
*
Medvék hízottak,
Készülnek. Hosszú álom!
Soká kelnek fel?
*
Sokféle növény.
Elszárad, kóróvá lesz.
Élettelen szár.
*
Párás reggelen,
Réten nőnek a gombák.
Fűcsomó szárad.
*
Nappal? még meleg,
Éjjel már hűvösödik.
Fázós hajnalok.
*
Az égnek kékje,
Halványul és kifakul.
Párás hajnalok.
*
Nap, már röviden
Sétálgat, álom hosszú!
Korai fekvés.
*
Sírom halálát
Meleg estnek, szellőnek.
Pléd ad meleget.
*
Élet, lelassul
Takarékos üzemre?
Jön a bősz hűvös.
*
Tájat ural szél
És mindenütt bekopogtat.
Mosott ruha leng.
*
Természet, rideg
Fájdalommal távozik?
Hideg pokol lesz.
*
Hideg már a fák
Gyökere is. Nem iszik.
Ablak, bukóra.
*
Gesztenyegyerek
Leesve tovább gurul.
Oly? hideg széltánc.
*
Kertek alatt már
Hallik, hideg kopogás.
A lomb, időt kér.
*
Aranyos évszak!
Naptenger, tóvá fáradt.
Feketés felhők.
*
Vízililiom
Bársonykelyhe csukódik.
Tófelszín az ágy.
*
Ködpárás függönyt
Tép szét, gyengéd fuvallat.
Mese, hidegről.
*
Tuskóba vágott
Fejsze nyele megázik.
Már nem szárad ki.

Vecsés, 2015. augusztus 11. ? Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

Ady Endre elnézésével

Ordít mint az őrült,
Hallgatja ki állja,
S a gitár húrokat
Tépi és cibálja.

Tudja hogy mit akar,
Nem vonít hiába,
Akinek nem tetszik
Töprengjen magába.

Zenés csoda gyerek,
Korszakunk hőse,
Gitárján kívül
Nincs fia, se őse.

Akkora zajt csap
Hogy a holtak kelnek,
De nem az a típus
Kit könnyen megnevelnek.

Őrjöng a tömeg,
És remeg a fal,
Mert végre valaki betört
Új idők új dalaival.

Ez most az életnek
Vad melódiája,
Mi pedig ujjongunk
Egy új kor ritmusára.

Baktat az erdőben az őzsuta.
Lassan lépdel, mert kicsit tétova.
Csúnyán megtréfálta a természet.
Igen csak unja már az egészet.

Roppant furcsán néz ki az ő feje,
neki elöl nőtt ki mindkét szeme.
Csúfolja is őt az összes társa,
ezért nincsen neki jóbarátja.

No, de nem baj. Jól van ez gyerekek.
Magam előtt mindent észreveszek.
Ha nem így lenne, akkor felbukok.
A hátrányból előnyt kovácsolok.

A fehér plafon közömbös,
A bölcső meg rideg, merev.
Hangok ütköznek a csendben,
De a porcelán nem sérül meg.

A két kis szem vágyakozik,
És a kék szemekkel szembe néz,
A szemüveg fénye meg-megcsillan,
De nem mozdul a felnőtt kéz.

A gyerek sírás nem hallatszik
És a dajkálás elmarad,
A falióra tompán ketyeg,
Az idő szívtelenül halad.

Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?

Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?

Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.

Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.

És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?

Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.

Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.


Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!