Idő 
Értékelés 
Értékelés Látunk egy régi háborút és fölütötte a fejét a majdnem háborús világhelyzet…
Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*
(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?
Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*
Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.
Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*
(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?
Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*
Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.
Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
Ha Isten itt élne közöttünk, nem vennénk észre.
Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.
Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,
Mögöttünk egy kifliért várva.
Nem lenne glóriája, se komoly hangja,
Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.
És talán akkor is bizakodna,
Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.
Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...
Mosolyban, pillanatban, tettekben...
Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,
Egy padon felejtett meleg kabátban.
Egy kis házban lakna a falu végén,
És dolgozna gondosan a virágos kertjén.
Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,
Egy padra szívet vésne,
halkan, titokban.
Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,
A mindennapokban, csendben, türelemben.
És észre sem vennénk ha elmenne innen,
Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.
Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.
Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.
Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,
Mögöttünk egy kifliért várva.
Nem lenne glóriája, se komoly hangja,
Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.
És talán akkor is bizakodna,
Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.
Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...
Mosolyban, pillanatban, tettekben...
Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,
Egy padon felejtett meleg kabátban.
Egy kis házban lakna a falu végén,
És dolgozna gondosan a virágos kertjén.
Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,
Egy padra szívet vésne,
halkan, titokban.
Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,
A mindennapokban, csendben, türelemben.
És észre sem vennénk ha elmenne innen,
Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.
Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.
Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Nem védtelen, mint a vadállat,
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,
Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,
Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.
De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.
és, ha szükségét érzi,
törvényt bont.
Ahogy az erdőben járok,
Csak hallgatok,
És hallgatom, ahogy az avar
dühösen rám förmed, ha rúgom,
Nem védtelen, de vadállat,
ahogy hanyatt,
tarkóm alatt a kezemmel
fekszem, a réten,
Rágok egy fűszálat,
elkapom a szellőt,
Etetem a méheket.
Pont úgy, mint régen,
Védtelen vagyok,
mint a vadállat,
de, ha a szükség úgy hozza,
Mégis törvényt bontok,
És a csendből vérzivatar lesz,
Látom a rémes sorsokat,
És, hogy mikor mit rontottam el,
Most ne gyere közel,
beleket ontok.
De ezt egy apró madárka nem tudja
és rászáll a vállamra,
Csivitel a fülembe,
Lassan lehűl a vérem,
Ma már nem ölök többet,
És, akik eddig a földre löktek,
Sértetlenül mehetnek haza,
hogy megöleljék a gyerekeiket.
(3 soros-zárt tükrös)
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…
(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.
(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…
(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.
(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!
(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.
Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár,
Az új ágak föl-igyekeznek az ég felé, mert hisz’… honát arrafelé lelé…
Az erdei korona-sereg új tavaszi lombra vár, ég is nézi, ő is vár…
(HIQ)
Fönt a fény,
Törzs meg nagylegény.
Sarj-anya.
(Tíz szavas)
Sarj-gyerek csak növekszik, mély lélegzettel leledzik,
Lesz ő még korona…
(leoninus)
Évek múltán más-száraz az időszak, öreg fa tövében szomjúhoz az őzbak…
Néha előjön egy jóképű vihar, mi heves-szeles és lecsap olyan hamar.
De a vészterhes víz terhesek, megállni pont nem kezdenek, csak tovább lengenek.
(Bokorrímes)
Az öreg fa, már nagyon elöregedett s már évek óta nem kapott vizet!
Pedig öreget, még a helyi erdészek is locsolták, de már erőt vesztett.
Nála már újonnan sarjadzó gyermek-ágak… új erő, nem keletkeztetett!
(Renga láncvers)
Az öreg fa megy,
Elhagyja az ő honát.
Életerő nincs!
Az öreg fa, már
Túl van mindenen régen.
Nem fáj a szomj sem.
Az öreg fa megy,
Őt már idő sem védi.
Halál ideje…
Az öreg fa, már
Több tavaszt nem számol meg.
Gyökere alszik.
Az öreg fa megy,
Minek már életerő?
Eltűnés… égbe…
Az öreg fa, már
Nem szül több reményt sem…
Csak emlék marad.
Vecsés, 2025. január 1. -Siófok, 2025. június 20. -Kustra Ferenc József- írtuk: kétszerzősként, alloiostrofikus versformában. A renga páratlanokat -fél haiku láncban- is én írtam, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a párosokat.
