Egész eddigi életem során
megtettem, amt tettem,
tetteimnek köszönhetem
hogy lettem, aki lettem.

Ha egyszer újjászületek,
hogy hat majd a rossz karma?
Fénybe, vagy sötétbe borít
a végtelen hatalma.

Ezután már csak jót teszek,
megtöröm a rossz karmát,
sötét cselekedeteknek
szél hordja el a hamvát.

Rálehelte páráját az ősz
a néma víztükörre,
titkokat rejtő szürke testét
egy zárás üdvözölte.

Holt- Dunának hívja népnyelv
ezt a csendes, lágy vizet,
nem halott, hemzseg az élettől,
nem rohan és nem siet.

Szülőanyja az ős, vén Duna
öleli át szeretőn,
a nád illatú halk sóhaja
szűrődik át levegőn.

Ladik siklik a vízen csendben,
parton fák ölelkeznek,
nem is csoda, hogy rabja lettem
gyönyörű Szigetköznek.

Elfordult tőlem a világ
nem mutatja arcát,
gyűlölködés ősi fája
elszórta a magvát.

Sűrűn, köddé összeállva
körbe vett a bánat,
magányosság dús szövete
borított rám fátylat.

Bezárnám a sötétséget
kitörnék a fényre,
Itt hagynám az alvilágom
úgy vágyom a szépre.

Első évünkre úgy emlékszem
mint egy hullámvasút utazás.
Fiatalon és egymáshoz csüngve
fedeztük fel a világot, melyhez
még közös szemünk is alig volt elég.
Rohant felénk az élet, és sebesen
utaztunk megosztott sorsunk felé.
Ilyen volt a kezdetünk, akár
egy hullámvasút utazás. Emígy
tanultuk egymástól a boldogságot.

Kézen fogva sétáltunk a ligetben
vén fák dús lombjai alatt, aztán
merengve néztük a tavirózsákat
és aranyhalakat a sekély tóban,
és meséltünk egymásnak a kávézóban
mint tavaszi ágakon csevegő madarak.

Együtt néztük a külföldi filmeket, és
karjaimban tartottalak mikor megsirattad
egy öreg színész haldoklási szerepét.
Oly sokat nyújtott nekünk az élet,
és e módon nyertük meg egymás bizalmát.
Ha együtt vacsoráztunk új ízek
tárultak fel megosztott ételeinkben, és
megismertük a bor széditő mámorát.

Miénk volt a város összes
gyönyöre és csábítása –
a meleg, nyüsgő esték és
a lusta szombat délutánok.
Még ma is lakója vagyok e helynek,
De én oda, a régi múltba, vagyok.

* * *
És most, megőszülve,
félig vak és fátyolos szemekkel
úgy nézek rádmint egy drága kincsre,
mert én már csak olyan vagyok
mint egy öreg mozdony melyben
lomhán kering a gőz, és mely
lassú, csikorgó kerekeken
püfög a kijelölt végállomása felé.

Marcika napja még elmegy,
nincs ok búra-bajra,
de ha eljön Márton napja,
lesz ok búbánatra.

Addig, amíg tököm tokos
nem lesz semmi bajom.
Remélem, hogy már sohasem
nem lesz nekem csajom.

Ezért aztán úgy döntöttem
nem leszek én el lúd,
ha Marcika maradok, hát
bizton nem jár rám rúd.