Nap a kiszáradt fűre arany tűzet, ont.
Kósza szélroham, magasra sepri a port.
Az állat és az ember izzad, piheg, szomjúhozik,
Míg egy kisebb fuvallat aranytűzzel játszadozik.

Árnyat keres most, az ember és állat,
Hőség olyan, hogy vakolatot mállat!

Vecsés, 2014. január 21. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

(Senrjon csokor, félhaiku láncban)
Gyere ki a napfényre,
Órád lejár, nincs ki … fölhúzza!
Nem dobj ki mindent…
*
Gyere ki a napfényre,
Emlékezz szerelemlángokra…
Emlék... ne veszítsd!
*
Gyere ki a napfényre,
Nyisd csak ki szívednek ajtaját!
Emlék: maradó!
*
Gyere ki a napfényre,
Hátha újra perzsel életláng!
Hosszabb így élet!
*
Gyere ki a napfényre,
Fújd élet parazsát, lobogjon!
Bűn hagyni magad!
*

(Leoninusban)
Lassú véget mutat az órád mutatója? Vajh’ már ezért nem hiszel szerelmes szóba?
Pedig szerelem a szíved motorja, ne hagyd, hogy öregedés önként, csak leállítsa!
Volt neked részed elégszer szerelem lángba? Most nincs... gyorsan elbújsz vak-sötét magányba?
Szedd össze magad, gondolj régi szépre, jóra, szerelmes múltra a fönnmaradt jó szóra…
Hamvadó parázs még biztos van benned, vak-sötét gondolatokat fontos elengedned…
A vak-sötét magányt el kell engedned! Győzz! Az öregedést ne éld meg végső terhednek!
*

(HIAQ)
Ki tudja mennyi van?
Egy életed van, azt még éld!
Lehet jó… ki ne dobd!
*

(Senrjú)
Szerelmes szó jő…
Lángtaposókon győzni!
Szerelmet várjad!
*

(10 szavas)
Szív hadd szárnyaljon! Jöjjön még szerelem…
Lélekszivárvány újra föl! Szeretem!

Vecsés, 2022. július 24. – Kustra Ferenc József – Kovács Jánosné Irénke, azonos c. versének az átirata, a szerző engedélyével!

Kezdetben az ötlet,
s a nyers fogalmazás,
mielőtt kezdődhet
a komolyabb firkálás.

Sorok rendezése,
szavak választása,
egy hosszadalmas munka,
akár gyémánt csiszolása.

De ne add fel a harcot
gyors megelégedéssel.
Jobb túlzásba vinni
Szigorú ítéléssel.

Ha fénylik mint kristály,
ne csáb?tsd el magad,
mert büszkeségnek átka
könnyen hozzád tapad.

Oszd meg kivel tudod,
Értékeld a bókot,
és őrizd meg szívedben,
mint illedelmes csókot.

A kezdetben csak egy izzó,
folyékony és pörgő massza,
mely mint egy bolond kutya saját
farkat kergeti és a nap körül forog.

Ilyen volt kezdetben a földünk,
melynek lehűlése milliárd évek
hosszú folyamatán jött létre.
De hol volt akkor Isten képe?

Végül a tűz megkövesedett,
és a földünk megtestesedett.
Ki tudja a víznek eredetét,
Mely szűlte az élet leheletét?

A tény hogy víz nélkül
nincs se élet se tudat.
Talán a kő lelkében
valami titok megmaradt.

Nyüzsgű, zajos városokban
a köveknek nincsen hangja,
De ősies, csendes tájakon
A kő a szavát visszakapja.

Ott a földnek vén torkából,
mély morajlás megszólal,
és a merev, sötét kővek
örök szíve megdobban.

A Nap felveszi bíbor köntösét,
Földre villantja uccsó mosolyát.
A Nap máshol kezdi új életét,
A Föld megkezd egy új éjszakát.

Erre mondjuk, hogy a naplemente
Minden este megelőzi az éjt.
Ebben gyönyörködik az ember szeme,
Majd elbúcsúzunk egymástól; jó éjt.

Budapest, 1997. december 9. – Kustra Ferenc József