Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(leoninus trió)
A szomszédban háború árnyéka, égboltot felhő nélkül is kiszorítja!
Igy a nagy ’vezetők’ nem látnak jól, kintről nézik milyen disznó-trágyás ezen akol…
Ágyúdörgés nem hallik Atlanti óceánig… itt így folytatják sokak haláláig...
A háború kimenetele lóg, mint Démoszthenész kardja, honfi ezt nem akarja...
Nem tudhatjuk Föld és a lét túléli-e… de azt tudjuk a kilátás éj-fekete…

(septolet trió)
Árnyat
Szövő,
Szárnyat
Törő,
Ködös jövő…

Háború vetít fekete árnyékot,
Elvakultság űz sötét játékot.
*

Látjuk és halljuk, röpködnek hazugságok, kihaltak a békeszerető társaságok?
A sok halottal fogy a fiatal nemzedék, kik lesznek az állampolgárok, az emlék?
A gazdagok csak tovább gazdagodnak és elveszik milyük van a páriáknak…
Nem kell nekik semmi érték, csak az új milliók bezsebelése a végső érték!
Jobb a jelen gonoszt tűrni, mint egy új mellett tüntetni, ahhoz sokat kellene inni?

Gonoszság
Folyik -
Lakosság
Fuldoklik,
Érték megkopik.

Csak haszonban fontos a számadat…
Emberélet csupán húscafat.
*

Van, ahol a kordé a szamarat megkerüli… Kell nekünk ilyen kordé? Kikerülni!
Jelen problémába aknahang… vak-asszony visszanéz… Kitalálni mit gondol, nem nehéz.
A vak ló is -jobb híján- csak előre megy és a falnak, mi betonkemény és nekimegy…
A döglött lóról végül majd le kell szállni, ne intézzük el, hogy nekünk kell elmállni!
Gazdag hol lakik nem várható telitalálat, mert sok pénzük van, ott nem lesz találat?

Értékrendben
Zavar –
Közéletben
Hamar
Port kavar.

Dúsgazdag, pénzébe markol –
Házára így bomba nem landol?

Vecsés, 2023. június 22. – Pápa, 2023. június 28. -Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban, a világ, az emberiség jelen -élő-háborús- történelmi helyzetéről. Végveszély van! A septolet trió szerző-, és poétatársam, Nagyné Vida Renáta munkája.

Ki mondja azt, hogy nem gondol a múltra,
ha a néma csöndben felsóhajt az est,
ha gondjai gyűlnek hatalmas halomba,
s egyre rosszabb, és egyre nehezebb?

Ki mondja azt, hogy el lehet feledni
és a vállain habkönnyű pehely,
minden kis apró csöppnyi tévedése,
s nem húzza le a hatalmas kereszt?

Próbálna bár, de nehéz továbblépni,
s lábaira már hínárként tapad
a súly, s mintha ingoványban járna,
úgy roppan meg a gondjai alatt.

Ki mondja azt, hogy könnyű továbblépni
mintha nem történt volna semmi sem,
hiszen te látod, bármerre visz lépted
sötét árnyékba nyúl az esti csend.

Hosszú az út, és nehéz a lépés,
de te ne add fel! S mégis adj helyet
magad mellett, most bármilyen nehéz is
elhinned azt, hogy lehet még neked

könnyű álmod, mit nem téphet széjjel
gonosz ármány, és egyszer úgy jön el
álmaidban majd, mi nem vált valóra,
hogy majd megbékélsz, s nyugalmad leled.

Ködfátyol borít leplet a földre
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.

Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.

Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.

Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.

Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.

Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.

Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Ne sírjatok, ha nem leszek már,
hisz én ott is úgy féltelek,
ahogy egy anya karját kitárva
gyermekét védi, kit szeret.

Minden hangban, és megmozdulásban
valahol mélyen ott leszek,
mindaddig, amíg emléketekben
homályos képem feldereng.

Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
hisz a fényképen ott leszek,
s arcomon épp úgy sugárzik majd
fényképről is a szeretet.

Tudom: az élet gonosz néha,
s fáj, hogy nem leszek veletek,
de tudnotok kell, hogy minden időben
ti voltatok a mindenem.

Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
az élet megy tovább, nélkülem,
s gyermekeitek szemébe nézve
épp úgy sugárzik szeretet.

S addig, ameddig itt leszek még,
úgy szeretlek, és féltelek,
mindaddig, míg az idősíkon
átlépve, egyszer elveszek.