Köszönettel Sárosiné Mikó Ágnesnek

E földön, melyet már az ókor bölcsei is
a siralom völgyének neveztek, minden
ember saját keresztjét ácsolja, és tudva
vagy tudatlanul, hosszú életeken át,

mint saját sorsának jeléül a messzi cél felé,
néha könnyen, néha nehezen, de állandóan
magával hordja. Mint tékozló fiú, bolyong
e földön, mely néha, mint gyengéd anya,

és néha, mint szigorú apa, bán vele, de
majdnem a végtelenségig foglya marad
e föld kápráztató és varázsos szellemének.
Míg eszménye gyönge és tudata borús, minden

kő alatt egy kígyó vagy egy skorpió rejtőzik.
Ez egy lassú, hosszú idő, mely során egy balga ember
az élet törvényeivel örökké küszködik.
Egyenlően ismeri meg az élvezetet és a fájdalmat,

és emberi hajlama állandóan csak a földnek
mulandó mámora felé tereli. Fájdalom vagy
élvezet, minden érzés olyan, mint egy iskola,
de végül az emberi eszmében megszületik

a gondolkodás tétova szava. Idővel mindenkinek
tudás a célja, és a tudással együtt csírázni kezd
az akarata. A tudás hatalom, de könnyen félrevezet,
mert a hatalomra vágyás egyik legnagyobb veszélye.

Ennek viszont a büszkeség és zsarnokság az
ikertestvére. Egyetlen orvosság erre a jóakarat
és az alázatosság. Ez mind részese a földi
hatalomnak, akár mint erény, akár mint vétek.
Csak egyben vagyok biztos, hogy minden változik,
de az embernek saját elhatározása a megváltozás.
Tudása által állandóan választással áll szemben.
Útja sokáig előre vezetett, mert ez a fejlődésnek

ősi törvénye, de mikor végre betelik a pohár, az út
kétfelé szakad, és vagy balra vagy jobbra vezet.
Balra a zsarnok megy, jobbra, ki tiszta szívvel szeret.
Végül megérik az idő, mikor a földnek zarándoka

hátat fordít a gonosznak, és feladja a hosszú harcot
nemesebb tudatával felvértezve. Krisztus felé fordul szeretettel
telt lélekkel, és az Atya szőlőskertjében dolgozik.
Mióta az élet vizéből ivott, már többé nem szomjazik,

hanem éberen és szeretettel végzi önzetlen feladatát.
Hosszú s nehéz zarándoklása után földi élete
útjának végére érve, önként feszíti keresztre önmagát,
mert végre lemondott mindenről, ami mulandó és földi.

Most már bátran száll szembe a halállal, melyet nem
veszteségnek, hanem végső győzelemnek tekint.
Amint lenéz a keresztről, szemei könnyekkel telnek,
de nem önmagát siratja, hanem a gyarló emberiséget,

és minden könnycsepp olyan, mint egy fohász.
Most már élete teljesen Isten kezében van. Kileheli
lelkét, és ezáltal legyőzi a halált. Teste élettelen
a kereszten, de ő már halhatatlan. S íme, születik

Istennek egy új leánya vagy fia -
s mint Krisztus példája mutatta -,
minden megfeszítésnek feltámadás a díja.

Az öregkor hajnalán…

(3 soros-zárttükrös)
Öregen, már nincs nekünk madárdalos hajnalfény,
De az öregséget megélni, terhelőn kemény…
Öregen, már nincs nekünk madárdalos hajnalfény.
*
(Tükör apeva)
A
Létem
Utálom.
Gonosz sorsom
Folyvást kergetett!

Folyvást kergetett
Gonosz sorsom.
Utálom
Létem,
A…
*
Sajnálom, de múltamon csak muszáj… rágódok,
Mert még élek, bár igaz, öregen… vánszorgok.
Amúgy meg saját, jelen létünk, egy jól kisarjadzott ága
A múltunknak, életfánknak egyik, még élő oldalága.
A már elszáradt, régi ágak is élnek, mert a sorsunk belőlük fakadt,
Így aztán rabmadaram vagyok az életfám ágán… létfonal majd szakadt.
*
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Oly’ lélekőrlő,
A saját sorselemzés.
Ez barátkozás…

Oly’ lélekőrlő,
Hosszú életelemzés.
Pedig a mienk…

Oly’ lélekőrlő
Múltunkkal szembesülni.
Élet volt és van…

Vecsés, 2021. augusztus 16. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Titkos múlt szétoszló hullatestei
Emlékeim sötét bugyrába elrejtve.
Rémséges tettekkel, s hittel teli.
Feltörnek újra reszketve, rettegve.

Tettem bocsánatra sohasem talál.
Gonosz hit vezette pusztításom.
Lelkem, mint sebzetten vonyító sakál.
Azóta megnyugvásom nem találom.

Kakasszóra, pitymallatra Jónás mester felébredt.
Hogy készítsen majd délidőre, egy nagyon finom ebédet.
De jajj, mi van itt.Jajj,mi van itt!Sötét még a szobája.
Fel sem készült. Fel sem készült ekkora nagy csodára.
Ragyogó nap. Ragyogó nap. Hová bújt a te fényed?
Jónás mester. Jónás mester ablakához el lépdel.
Mi takarja? Mi takarja a nap fényét az ablak előtt?
Valami nagy. Valami nagy ablaka előtt kinőtt.

Adok neked! Adok neked! Ragad fejszét Jónásunk.
Ily sötétben. Ily sötétben nem fől meg a kolbászunk.
KI is szalad. Ki is szalad. Bőszen csattog a fejsze.
Dolgozik is. Dolgozik is kezében a nagy penge.
Dől a gonosz fénytakaró. Szabad lett a fény útja.
Jónás mester háza mellől a gonoszt messze elhúzza.
Jó Jónásunk, jó Jónásunk megnyugodott estére,
soha többet, soha többet nincs szükség a fejszére.
Éjjel, mikor bagoly huhog sötét erdő szélében,
Jónás mester pihen ágyán békében.
Harmatcseppek, harmatcseppek hullanak háza elé.
Kis fűszálak, kis fűszálak nőnek majd minden felé.
Reggel mikor, reggel mikor újra ébred Jónásunk.
Egy fűszálat, egy fűszálat ablak előtt találunk.
Pici ház áll. Pici ház áll erdő mellett a völgybe.
Nem mondtam még? Jónásunk egy ici pici kis törpe.

Tarna folyó Zúgva vágtat,
Messzire sodorja a reszkető vágyat.
Szennyes viskó a Tarna partján,
Gyakran jártunk oda az év sok napján.

A napfényes, harmatos vágyak ölén
Üzen a napfény, s elhallgat a tiltott ködén.
Tüzet varázsló, gonosz napszerelem.
Benned rútul halálomat lelem.

Azok az évek már eltűntek,
Néha-néha még visszanéznek.
Az én bánatom csendes magány,
Elhal lassan a múltunk nyomán.

Felettünk sokat beszéltek terólad!
Te megaláztál, megcsaltál, s én nem hittem a szónak!
Elmúlt, régvolt, viselem a sorsunk,
Mind a ketten nagy bolondok voltunk.

Arannyal, ezüsttel kedveskedtem volna,
De a mély, vérző sebemet vissza-visszahozza.
Szerelmünk sziklafalát leostromoltátok!
Bennem az érzelmet is legyilkoltátok.

Igaz történet alapján.