Idő 
Értékelés 
Értékelés A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes,
Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes?
A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes.
Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt…
Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt.
Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai,
Aztán meg még az élet külön áldozatai…
Szerettelek, jó volt veled,
De sors mást akar teveled…
Szerettelek, jó volt veled.
A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke,
Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege…
Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat,
De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat.
A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg,
De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg.
Ilyen volt az életem,
Utálom is kellőn, de nincs más…
Lassan letelik…
Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Lehet, hogy gonosz eredőn’ volt élelmes?
A sorsunk nem volt hozzánk oly' nagyon kegyes.
Nem bántottál engemet vagy anyámat, de nagyon beteg volt…
Így aztán minden állatisággal, ösztönnel előrukkolt.
Ennek lettünk mi ketten örök áldozatai,
Aztán meg még az élet külön áldozatai…
Szerettelek, jó volt veled,
De sors mást akar teveled…
Szerettelek, jó volt veled.
A Te utad új feleséghez alakult, ki engem gyűlölt, mert volt két gyermeke,
Ez a féltékenység aztán bosszú lett, a békességből lett nagyon is elege…
Sok éjszakát átsírtam, mert hiányoztál… Én nem tettem rosszat,
De nagyon is hiányoltalak, szinte mindig több utca hosszat.
A feleségnek az örökségem ára kellett, harcolt is, mert azt így kapta meg,
De eladtátok anyámmal, idegeneknek, örökségemtől fosztottatok meg.
Ilyen volt az életem,
Utálom is kellőn, de nincs más…
Lassan letelik…
Vecsés, 2024. június 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Sok tüskéje van a süninek,
Nagy pofája a kis hörcsögnek.
Az elefántnak oszlop lába,
Vízben él, mint hal a márna.
A kígyó teste surran, siklik,
A majom fáról fára ugrik.
Cápa a tenger királya,
Aligátor a mocsár ura.
Naponta öt állatfaj kivész,
Az ember nekik olyan, mint vész.
A természet részei vagyunk,
S erre biz’ kéne vigyáznunk.
Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József
Nagy pofája a kis hörcsögnek.
Az elefántnak oszlop lába,
Vízben él, mint hal a márna.
A kígyó teste surran, siklik,
A majom fáról fára ugrik.
Cápa a tenger királya,
Aligátor a mocsár ura.
Naponta öt állatfaj kivész,
Az ember nekik olyan, mint vész.
A természet részei vagyunk,
S erre biz’ kéne vigyáznunk.
Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József
Sok tüskéje van a süninek,
Nagy pofája a kis hörcsögnek.
Az elefántnak oszlop lába,
Vízben él, mint hal a márna.
A kígyó teste surran, siklik,
A majom fáról fára ugrik.
Cápa a tenger királya,
Aligátor a mocsár ura.
Naponta öt állatfaj kivész,
Az ember nekik olyan, mint vész.
A természet részei vagyunk,
S erre biz’ kéne vigyáznunk.
Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József
Nagy pofája a kis hörcsögnek.
Az elefántnak oszlop lába,
Vízben él, mint hal a márna.
A kígyó teste surran, siklik,
A majom fáról fára ugrik.
Cápa a tenger királya,
Aligátor a mocsár ura.
Naponta öt állatfaj kivész,
Az ember nekik olyan, mint vész.
A természet részei vagyunk,
S erre biz’ kéne vigyáznunk.
Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József
Komor éjszakán járása: bikáé,
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.
Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.
De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.
Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.
Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.
A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.
Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.
Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.
A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.
Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.
Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.
Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.
Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.
A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.
Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.
Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.
Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.
Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.
De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.
Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.
Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.
A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.
Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.
Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.
A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.
Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.
Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.
Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.
Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.
A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.
Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.
Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.
Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…
Olyan furcsa, és forró a tested,
verejték gyöngyözik arcodon,
szemedben bágyadt csillagot látok,
beteg vagy, mégis titkolod.
Miért tagadod? Úgyis megérzem!
Olyan forró vagy, akár a tűz!
Arcodon vörös lázrózsák égnek,
mégis elmennél. Valami űz.
Valami furcsa, féktelen érzés,
amely teljesen elborít,
izzó parázzsal korbácsolva
háborgó tested, s egyre hív.
Magához láncol oly erősen,
mint az árvíz, mely elsodor,
hiába foglak erős kézzel,
tartanálak, de nem bírok
erős maradni, pedig érzem,
nem űz most más, csak a láz,
ne hidd, hogy égő szenvedély az
mely a testedet járja át.
Ne légy annyira nyughatatlan!
Feküdj le. Vetve az ágy.
én majd itt leszek, s mire felébredsz,
jobb lesz, és semmise fáj.
verejték gyöngyözik arcodon,
szemedben bágyadt csillagot látok,
beteg vagy, mégis titkolod.
Miért tagadod? Úgyis megérzem!
Olyan forró vagy, akár a tűz!
Arcodon vörös lázrózsák égnek,
mégis elmennél. Valami űz.
Valami furcsa, féktelen érzés,
amely teljesen elborít,
izzó parázzsal korbácsolva
háborgó tested, s egyre hív.
Magához láncol oly erősen,
mint az árvíz, mely elsodor,
hiába foglak erős kézzel,
tartanálak, de nem bírok
erős maradni, pedig érzem,
nem űz most más, csak a láz,
ne hidd, hogy égő szenvedély az
mely a testedet járja át.
Ne légy annyira nyughatatlan!
Feküdj le. Vetve az ágy.
én majd itt leszek, s mire felébredsz,
jobb lesz, és semmise fáj.
