ÁBRAHÁM ELHIVATÁSA

BIBLIAI TÖRTÉNETEK

Ábrahám! ? így szólt az Úr hozzá,
Hagyd el földedet családoddal,
Vagyonoddal, állataiddal,
Szolgáidat vidd magaddal.

Új földre vezetlek titeket,
Áldásomat így elnyeritek.
Ábrahám és Lót családjaik,
Mindenestől felkerekedik.

Sokáig tartott az utazás,
Hegyen, völgyön és folyón át,
Eléjük tárult pompás látvány,
Gyönyörű völgy neve Kánaán.

Mind két család letelepedett,
De szolgálóik veszekedtek,
Így Lóték új földet kerestek,
Útjuk Sodomáig vezetett.

Itt uralkodott a gonoszság,
Isten nélküliség, romlottság,
Így éltek a sötét pogányok,
Nem maradtak igaz családok.

Egy nyári napon Ábrahámhoz,
Három férfi ellátogatott,
Szívvel hívta őket asztalhoz,
Enni ? inni valót hozatott.

Majd az Úr szólta: egy év múlva,
Neked fiad születik Sára.
De ő csak mosolygott, nem hitte,
Hisz, idő már eljárt felette.

Vándorok és Ábrahám reggel,
Sodoma felé útra kelnek,
Ott sok ? sok ember jajveszékel,
Ám, nagy súlyuk van vétkeiknek.

Így Sodomára, Gomorára,
Pusztulás vár nemsokára.
Ábrahám kérlelte az Urat,
Hagyja, ha talál tíz igazat.

Isten megígérte, kegyelmet ad,
Nem pusztítja el az igazat,
De Ábrahámak nem sikerült,
Csak Lót és családja menekült.

BÁBEL TORNYA

Noé, fiaitól ágaztak,
Szét a népek, majd sokasodtak,
Benépesítették a földet,
Az állatfajok az erdőket.

Sineár földjén völgyre leltek,
Ekkor még egy nyelvet beszéltek.
Először itt telepedtek le,
Vártornyot építeni kezdtek.

Gondolták, majd az égig érjen,
Ararát hegyén is túlérjen,
Özönvíztől őket megvédje,
Nem bíztak Isten ígéretébe.

Az Úr ezért egyik éjszaka,
Közös nyelvet összezavarta.
Nem értették meg többé egymást,
Az építkezést abbahagyták.

Sosem épült fel, Bábel tornya,
Ehelyett nagy lett a zür ? zavar,
A családjaik szétszéledtek,
Földet, így népesítették be.

Anya meglepett egy csokival;
ott volt a tányérom mellett.
Szerettem volna azonnal kibontani.
Anya mosolygott,
de szeme szigorúan nézett.
Tudtam, előbb meg kell ennem a krumplis tésztát.
Nem is éreztem az ízét,
csak kanalaztam... egyik falat a másik után.
Elfogyott!
Kezembe fogtam a csokimat,
és mint aki éhhalál szélén áll,
úgy tömtem magamba.
Ó, hogy milyen finom volt!
Édes, selymes, és a nyelvemen szétkenődött!
Majd véget ért a csoda, mind megettem.
Csokimnak nyomai csak ujjaim begyén látszódtak.
Anya odahajolt, és apró puszival
egy pici csokimaszatot eltüntetett az ujjamról.
Ekkor jutott eszembe:
Meg se kínáltam őt!
Ránéztem az arcára, a csillogó szemére,
és a gyomromban valami fájó szorítást éreztem.
Észrevehette, mert magához ölelt,
és én szipogva súgtam neki:
Anya, ne haragudj, amiért nem adtam belőle.
Ígérem, ha lesz pénzem, veszek neked
egy nagy táblával, piros szalaggal átkötve!
Ő még jobban magához húzott.
Éreztem azt a biztonságot adó illatot és meleget,
amit csak az ő közelsége adhat.
Nem mertem felnézni,
mert hallottam légzésén, hogy sír.
Majd leguggolt hozzám, és
könnyeit letörölve mondta:
Nekem te vagy a csokoládé!
A legszebb piros szalagos csoki a világon!
Azóta őrzöm annak a csokinak a papírját,
s oly sok év eltelt már,
hogy megszámolni se tudom,
mennyi csokit ajándékoztam anyunak.
Ma újra vettem egyet,
piros szalaggal átkötöttem,
és odaálltam a sírjához:
Anya látod, hoztam neked csokit!
Leteszem a koszorúja mellé,
megcsókolom azt a régi, gyűrött csokipapírt,
és sírok...
annyira hiányzik az illata, melegsége...
annyira szeretnék adni neki a csokimból!

Ezüstösen csillogó fényével,
Földünk légkörében jár ? kel.
Erejével áthatóan segíti lelkünket,
Hisz Ő a Kegyelem sugár mestere!
Hárfa hangjaként szól lénye,
Erőt ad bajban, csak bízzál benne!
Minden alázatos fohász megtalálja,
Angyali küldetése, emberek segítő társa!
Kegyelmet hordoznak szárnyai,
Szívünket tisztítja delejes vonásai!
Hatalma van árnyék felett,
S védi a békét, szeretetet!
Kíséri megnyíló szellemünket,
Föld és ég között hidat képez,
Vigyázó léptekkel Jézushoz vezet!

Uram, köszönöm, hogy segítesz nekem,
Köszönöm, hogy fogod a kezem,
Köszönöm, hogy megbocsájtasz, s utamon vezetsz.
Ha néha elbukok is, Te felemelsz,
Mindig adsz erőt és lehetőséget.
Uram, kérlek, fogadd el hálaimámat,
Mindazokért, kik téged nem ismernek,
Azokért is, kikért nem imádkoznak.
Áldd meg, Uram, kiket ismerek,
És azokat is, kik engem ismernek.
Áldd meg mindazokat, kik életem során,
Ha egy pillanatra is, de közük volt hozzám.
Add, hogy bocsássanak meg, ha ellenük vétettem,
Akár itt a földön vagy szellemi létükben.
Én már megbocsájtottam, hisz Te is megbocsájtasz, Uram,
Irgalmas kegyelmed oly fáradhatatlan.
Köszönöm, hogy meghallgattad imám,

Köszönöm, hogy most olvasod imám!