Előre? én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?
Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.
Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.
Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!
Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.
Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?
Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?
Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...
Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!
Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!
Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.
Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...
Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?
Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.
Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.
Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!
Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.
Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?
Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?
Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...
Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!
Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!
Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.
Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...
Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc
(Bokorrímes)
Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,
Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,
Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,
Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!
(3 soros-zárttükrös)
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,
A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.
Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,
Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!
Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,
Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!
(Senrjú)
Gyönyörű volt rét,
A madárijesztővel.
Bár nem válaszolt.
*
(senrjon)
Most már rétet a hollók
Foglalták el. Folyton éhesek!
Lesz még rosszabb is!
*
(3 soros-zárttükrös
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,
A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.
Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,
Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.
Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,
Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!
Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,
Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!
A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,
Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!
Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.
Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,
Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,
Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,
Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!
(3 soros-zárttükrös)
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,
A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.
Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,
Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!
Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,
Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!
(Senrjú)
Gyönyörű volt rét,
A madárijesztővel.
Bár nem válaszolt.
*
(senrjon)
Most már rétet a hollók
Foglalták el. Folyton éhesek!
Lesz még rosszabb is!
*
(3 soros-zárttükrös
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,
A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.
Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,
Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.
Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,
Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!
Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,
Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!
A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,
Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!
Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.
Keringőjét falevélnek
kíséri a napsugár.
Nevetésre elcseréllek,
gyermekmosoly mindig nyár!
Elkapni a táncolókat,
csókot is kap egynéhány.
Simul a szél pírt cirógat,
megpihen a szemhéján.
Nevet a nap, mint a gyerek,
vidám lesz az egész táj,
kacagnak a tarka színek,
ősz van itt, és mégis nyár.
kíséri a napsugár.
Nevetésre elcseréllek,
gyermekmosoly mindig nyár!
Elkapni a táncolókat,
csókot is kap egynéhány.
Simul a szél pírt cirógat,
megpihen a szemhéján.
Nevet a nap, mint a gyerek,
vidám lesz az egész táj,
kacagnak a tarka színek,
ősz van itt, és mégis nyár.
(Septolet csokor)
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?
Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*
Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!
Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*
Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.
Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*
Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!
Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.
(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*
Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?
(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!
Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában
Távolban hegyek,
Itt minek legyek?
Ormok háta,
Rajta: pára
Kabátja.
Fúj, esik,
Kalpagod leesik.
*
Napfény sugarak,
Levegőben maradnak!
Sáros pocsolyában,
Nem melegít párban?
Már áttetsző világ,
Kapzsiság,
Napvirág.
*
Elindulnál nyár után?
Fújja esőt,
A hidegedőt.
Érzed a hűlést,
Meleg eltűnést?
Megtűrést!
Béketűrést?
*
Őszi vihar éllel?
Dobál levelekkel,
Kiegészítő cserepekkel!
Kisöpörte nyarat,
Köddel fedte hegyhátat,
Vágyat,
Alkalmakat...
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre,
Ez kéne nekem, juj de vágyok epekedve?
Vágynék én meleg, selyem-sima nyári csendre.
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt,
Mert akkor nem látnánk itt az őszt, a kemény legényt?
Jó lenne, ha az ormok még visszavernék a fényt.
(Senrjú csokor)
Fátyolos felhők,
Meg is hozzák az esőt!
Pára araszol.
*
Világ majd bujdos?
Naptündöklés a ködben?
Hegyhát is bújik.
*
Pocsolyák sokat
Élvezkednek majd velünk.
Cipőnk beázik?
*
Vettem egy új, drága ernyőt a vágyó asszonynak és elindult!
Estére rettenetes volt az őszi szél, nagyon nekiindult!
Mikor belépett, folyt a kabátjáról a víz,
És láttam rajta, nem volt ez mulatság, mint TV kvíz?
Induláskor glédába rakta a hajszálait,
Most meg vizesen tapadva fedték vonásait.
Arcán folyós-lefelé még a szemfestéke is,
Nőm, hasonlított ázott madárijesztőre is?
(HIAfo csokor)
Szereti cserepet.
Ez már nyártemető
Időszak, neszezése dühöng.
*
Vadludak serege.
Fehér reggeleket
Lehet már várni... hamarosan!
*
Gólya híja többit?
Kiürültek fészkek,
De az újbor, már nagyon készül!
Vecsés, 2016. május 16. ? 2020. július 30. - Kustra Ferenc ? íródott: Alloiostrofikus versformában
A Nagy Háborúban
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?
Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.
Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?
Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.
Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.
Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.
A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.
Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.
A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?
Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?
Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?
Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.
A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.
A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?
Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?
Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?
Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?
Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?
De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?
Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.
De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.
Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.
A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.
A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.
-VÉGE-
Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt,
És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül? kisírt.
Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek,
Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek?
Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait.
Bár próbálta összedörzsölni, csak, hogy csökkentse fájdalmait.
Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot,
Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot.
Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot,
Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot.
Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak,
A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak?
Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal,
Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal
Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal.
Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből,
Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből.
A kábultság, olyan közönyőssé tette?
A veszély gondolata meg elkerülte.
Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét,
Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét.
A pilóta tartósan nézett lefele? ő is arra nézett,
És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett?
Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett.
Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként,
Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként.
Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk.
Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk.
A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni
És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni
Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni?
Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni,
De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai
Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni?
Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek,
Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek.
Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat,
És megértette, már repülik az újabb típusokat?
Készenlétbe helyezte a géppuskáját,
Precízen lesüllyesztette páncéltornyát,
Közben tüdeje fájt, erőltette magát.
A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar,
Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar?
Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit,
A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit.
A németek bíborvörös golyói
Repülőjük oly' ad ugrálásai,
A német gépek szédítő táncai?
Közben, már felébredtek reményei?
Hirtelen ?részegesen? csodálkozó örömöt érzett,
Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet,
Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon,
Szerencse-palást beterítette őket, vakon.
Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig.
Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig?
Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük,
Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük.
Az öt harci gép hátulról is támadott? csak jöttek beléjük?
Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta,
Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó? csapda.
Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya?
Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon,
Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon.
Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott,
Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott.
Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje,
Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje?
De ám,mégis? A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet?
Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget?
A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet?
Közben már a Marne folyó fölé értek,
Melynek a túloldalán? megmenekültek.
De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa,
És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába.
Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva.
Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét,
Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt, és levitte gépét?
Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét.
A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult,
Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult.
A hátsó kabinban a széllökések, egy élettelen fejet táncoltattak,
Melynek a bal halántékából, a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak.
A zászlósnak is kijárt? szép sírhely kellett.
Ott nyugszik örökre? kapitánya mellett.
-VÉGE-
Vecsés, 2015. augusztus 19. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.