Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.

Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.

Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.

És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.

Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.

Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti Régió

63 éves lettem - november 21.

Szívemet szúrja Jézus töviskoronája,
Lelkemnek siralom völgyében siratása.
Reménytelen jövőm keserves élete,
Kínokkal nyugszik le majd a temetőbe.

Olykor áldott kezek emeltek magasra,
Hegyek fölé épített kőabroszokra.
Szegényen, csórón hordom a keresztet
Cigánytelepek nyomorán kirekesztve.

Emberré érettem gyermekként,
Szüleim a csillagok között ragyognak vesztesként.
Dögkutak mélyéről jött felénk az élet,
Múltam életforrásai ezek a régi képek.

Hogy is lehetne elfelejteni a falusi telep nyomorát!
Az ősznek novemberi gyümölcse vagyonát.
Mégis szépek azok a múlt idők,
Jézus szeretetén éltünk szenvedőn.

Az elveszett idő

A tenger csillogása felett
Sirályok szállnak.
Lágyan vitorlát bont a szél,
Az emlékeimben még vissza-visszajárnak.

Apám szemén bánatos remények égtek,
Elém tárulnak a régi gyermekkori képek.
Térden állva, sírva nézek a múltba,
Emlékeitek feltárom újra meg újra.

Arany színű hajnalokon
Jó apám munkába készült.
Anyácskám kenyeret, szalonnát
Táskájába rakta, arca felszépült.

Őrült csend üli a tájat,
Apámék elmentek,
S én nélkületek élek,
Az örök bíborszínű hajnalokon bennem tovább éltek.

Az időkapu

Poros úton hagyott szekér
A kietlen tájba belevész.
Lehajló almafaág alatt
Álmodik a remény.

Rám szegezi tekintetét a fénylő Nap,
Barnára pirított arcom a távolba néz.
Eszembe jut ifjúságom,
A boldogságos, szegény remény.

Mennyi boldog idő veszett a múlt homályába,
Mint egy álom, ébredtem a változó világban.
Hol vagytok, gyermekkori álmok, régi játszótársak?
Az idő kereke elsodort az álmokkal teli világba.

Poros úton hagyott szekér
A kietlen tájba belevész.
Lehajló almafaág alatt
Fut velünk az életkerék.

Esik az eső odakinn,
Elmossa a könnyeink nyomait.
Cigányok vagyunk, ez a baj,
Ezért gyűlölnek minket oly sokan,

Nem vagyunk mi magyarok a magyarnál,
Nem illet meg minket ez a boldogság.
Magyarok vagyunk és cigányok,
Ezért ha gyűlölnek, én nem bánom.

Cigány származásúak vagyunk,
Hazánknak csak a boldogságát akarjuk.
Nem akarunk rettegésben élni!
Eztet` a világ mégse nagyon érti.

A roma integráció segítségéért, Heves megye - Tarnazsadány, Északkeleti régió