Március van. Zsúfolt a tér, és
egyre jönnek az emberek,
virágokkal és koszorúkkal,
így éltetve az ünnepet.
Szózatok szállnak messze a szélben,
így éltetve a hősöket,
akik egykoron miattunk haltak, kiontva drága vérüket.

Istenem! Add, hogy egyszer végre megadja azt az ég nekem,
hogy a sok vér, mit kiontottak,
végre már békét hozzon el.
Ne legyen könny. És szenvedés sem!
Ne forrjon többé gyűlölet!
Lobbanjon fel a szeretet lángja,
s melegítse a szíveket.

Legyen béke! És legyen jólét.
Add, hogy munkát és kenyeret
kapjon végre az is, ki eddig,
sovány kenyéren létezett.
Add, hogy az eszme valóra váljon
végre, s oly idő jöjjön el,
hogy érdemes legyen élni a földön,
Uram! Engedd, hogy így legyen!

Talán a sok fény volt a végzeted,
Kezdve mikor szobádban
a napraforgókat festetted.
Ez volt a te varázslatos vágyad,
olyan szemekkel nézve,
amelyek túl fényesnek látták a világot,
s megvonta a józan érzéseid,
melyek ellen senki s semmi sem segít.

Kóborló különc voltál,
aki átölelte a mindenséget.
Pazar álmaid lettek a véged.
A föld már nem volt elég –
szíved csillagok után vágyott.
Nem engedtél magadnak egyetlen korlátot,
s nem ismertél el bármi gátló rácsot,
mintha azok a csodás napraforgók
az apró, bérelt szobádban
soha el nem hervadtak,
de örökké eszmédben virultak,

és megtalálták magasztosabb helyük
egy ragyogó és csillagos éjszakán,
s vakító sárga fénnyel töltötték be az eget.
Alatta a falu álomba burkolódzott,
de a templomtorony és a karcsú ciprus
a varázslatos magasságok felé ágaskodtak
mintha részesei lennének a csodás csillagoknak.

Borzongok amint sóvárgó szívedbe nézek –
ott található szenvedélyed és a fények.

Látni a lekvárral befröccsent csörgősipkát
Meg csoszogós, öt számmal nagyobb gumicsizmát.
Vannak, rémesen rémisztő… látni más álcát.
*
(senrjú)
Van jó álarc és
Lejjebb… ruhaköltemény!
Kitalációk!
*
Vannak, rémesek,
De, édesek is vannak!
Lekvár, folyik rajt’!
*
(10 szavas)
Zsongó-bongó a nagy bálterem,
Zenekar eljátssza nekem, az én kedvencem.

Van itt kitéve farsangi fánknak bő választéka,
Legalább ebből egyél bőven… aztán nézz piára.
E farsangi úri-muri bizony, remek jelmezbál,
Persze inni, annyit kell, biztos legyen… hazatalál.

Vecsés, 2019. január 7. – Kustra Ferenc József

Soha országban van egy kiszáradt folyó
Melyet csak száraz szemek látnak
Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
De mégis a s?rás napjára várnak.

Egy anya gyermekét szorongatja
Kit halálosan emészt a láz.
Gyógyulás már nincs kilátásban
S gyászos hangulatban borul a ház.
A síráson kívül nincs más fohász!

Az eltört játék, vérző orr,
Hát ilyen lett e ifjúkor?
E iskola év egy borzalom.
Ha panaszkodok megbánom?
Nem! Erre sírás napja alkalom!

Miféle gonosz előírás
Hogy férfi ki sír az hibáz?
Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette
Bátran s nyíltan megkönnyezte.
A hősnek sírás napja megengedte!

Sírás Napja keringet bennünket,
Szóval adjunk neki jogos nevet.
Nem számít, hogy ki és mi vagy,
De Sírás Napján le ne maradj,
S engedd meg hogy sírva fakadj!

Hétköznapi pszichológia…

A remény, nem más, mint a vágy jó-nagy tükröződése.
A vágy elhatalmasodik, beteljesülést várjuk.
A rossz vágyaknak is van látható tükröződése
De
A jót vagy a rosszat -sajnos- nem mindig toleráljuk.

A túlzó remény, a vágyak -téves- félreértése.

Vecsés, 2017. június 14. – Kustra Ferenc József – íródott: a témához -általam- fejlesztett 6 sorosban.