Idő 
Értékelés 
Értékelés Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.
Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.
A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.
Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!
A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.
Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.
A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.
Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.
A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!
A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.
A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…
A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényírásul.
Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.
A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.
A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.
A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!
Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...
Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.
Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.
A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.
Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!
A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.
Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.
A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.
Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.
A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!
A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.
A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…
A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényírásul.
Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.
A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.
A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.
A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!
Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...
Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Ritmus, mint alap… versben és 10 szavasokban és senrjúban.
A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.
Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.
Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.
Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.
A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.
Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.
A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.
Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…
Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.
A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.
A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.
De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!
Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…
Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.
Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.
Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.
Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.
A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.
Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.
A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.
Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…
Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.
A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.
A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.
De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!
Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…
Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
(HIAQ)
Utolsó gondolat:
A kéjed magával vontat!
Szerelmed, halk csermely…
Szerelmed vad vizű folyó,
Mámorba, magával sodró.
*
A megvadult érzés
Mindkettőnkben csúcsosodik!
Kéj fokozódása…
Vágyad, kéjed mézédes kín,
Felettünk az ég rózsaszín.
*
Szeműnk is könnyezik
Az élvezettől, örömben.
Folytatás azonnal!
Öröm élmény, élvezetek,
Szemünk csillog. Még, még...! Esdnek…
*
Nekem, nagyon pazar,
Ahogy eltévedtem benned.
Hegyek, völgyek, dombok.
Veled lenni mint az égbe’,
Beleveszni gyönyörödbe.
*
Érzések, mint láva,
Körbeölelnek, taglózva.
Itt biz’ nincsen magány!
Magányt elűzte szerelmünk,
Vágy tombol, feszíti testünk.
*
Közben, csak kinézek…
A hárssor benéz és belát…
Finom a hárs illat.
Légben árad hárs illata,
Bódít... hevül a vágy csata.
*
Orgazmusod… élem!
Jövőre nézve, erőt ad.
Csak, nehogy abba hagyd!
Élvezem tested ritmusát...
Most! Oltsd testem tűzét, szomját!
*
Csókold közben a szám,
És leheld lelkembe, élményt!
Eszeveszett lettem!
Kéj mámorban, őrületben
Testünk, lelkünk immár egyben.
*
Kell, most változtatni?
Tudod, az új póz, új élmény!
Jó! Akkor próbáljuk.
Folytassuk! Ne legyen vége...!
Vesszen vágyunk éhínsége.
*
Kell most új változat?
Új pózban lesz újabb élmény!
Kezdjük! Nagy próba ez…
Folytassuk! Újat ígértél,
Próbáljuk ki! Lesz új élmény.
*
Van időnk, élvezzünk!
Én is! Még élvezem Tiéd…
Ez élvezetes nap!
Élvezzük hát egymás testét,
E nap szépségét, mind’ percét.
Vecsés, 2018. augusztus 19. – Szabadka, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit! A vers címe: ,,Kéjmámorban, őrületben...’’
Utolsó gondolat:
A kéjed magával vontat!
Szerelmed, halk csermely…
Szerelmed vad vizű folyó,
Mámorba, magával sodró.
*
A megvadult érzés
Mindkettőnkben csúcsosodik!
Kéj fokozódása…
Vágyad, kéjed mézédes kín,
Felettünk az ég rózsaszín.
*
Szeműnk is könnyezik
Az élvezettől, örömben.
Folytatás azonnal!
Öröm élmény, élvezetek,
Szemünk csillog. Még, még...! Esdnek…
*
Nekem, nagyon pazar,
Ahogy eltévedtem benned.
Hegyek, völgyek, dombok.
Veled lenni mint az égbe’,
Beleveszni gyönyörödbe.
*
Érzések, mint láva,
Körbeölelnek, taglózva.
Itt biz’ nincsen magány!
Magányt elűzte szerelmünk,
Vágy tombol, feszíti testünk.
*
Közben, csak kinézek…
A hárssor benéz és belát…
Finom a hárs illat.
Légben árad hárs illata,
Bódít... hevül a vágy csata.
*
Orgazmusod… élem!
Jövőre nézve, erőt ad.
Csak, nehogy abba hagyd!
Élvezem tested ritmusát...
Most! Oltsd testem tűzét, szomját!
*
Csókold közben a szám,
És leheld lelkembe, élményt!
Eszeveszett lettem!
Kéj mámorban, őrületben
Testünk, lelkünk immár egyben.
*
Kell, most változtatni?
Tudod, az új póz, új élmény!
Jó! Akkor próbáljuk.
Folytassuk! Ne legyen vége...!
Vesszen vágyunk éhínsége.
*
Kell most új változat?
Új pózban lesz újabb élmény!
Kezdjük! Nagy próba ez…
Folytassuk! Újat ígértél,
Próbáljuk ki! Lesz új élmény.
*
Van időnk, élvezzünk!
Én is! Még élvezem Tiéd…
Ez élvezetes nap!
Élvezzük hát egymás testét,
E nap szépségét, mind’ percét.
Vecsés, 2018. augusztus 19. – Szabadka, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit! A vers címe: ,,Kéjmámorban, őrületben...’’
A madarakról a télben…
Már hideg, ólmos,
Az estéli szürkeség.
Tyúkok, elültek.
*
Mert fagyot nyeltek
A szirmok, oly’ kemények.
Ritkák… madarak.
*
Zúzmarás a táj,
Cinkék tolla is fázik.
Tudott, jön a hó.
*
Kopasz ágakon,
Cinkék szeme villódzik.
Letört jégcsapok.
*
Hajnal zúzmarás,
Tájat, takaró fedi.
Cinke éhezik.
*
Bagoly, ül és néz
Szemét csípi a hideg!
Könnyezve éhes.
*
Kuvik ücsörög
Egy kopasz, havas ágon!
Varjú, másikon.
*
Károgó varjak
Húznak a szántás felé.
Mind, tollbundában.
*
A jeges földben,
A varjú csőr jó ásó!
A táj nem érti…
*
Varjak, őrségben
Szárnyalnak a rét fölött.
Ködben, tévedés…
*
Dér, szépen csillog
A kopaszos faágon.
Varjúk ülnek ott.
*
Fekete holló
Ül az elszáradt ágon.
Fehér háttérkép.
Vecsés, 2016. december 5. – Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.
Már hideg, ólmos,
Az estéli szürkeség.
Tyúkok, elültek.
*
Mert fagyot nyeltek
A szirmok, oly’ kemények.
Ritkák… madarak.
*
Zúzmarás a táj,
Cinkék tolla is fázik.
Tudott, jön a hó.
*
Kopasz ágakon,
Cinkék szeme villódzik.
Letört jégcsapok.
*
Hajnal zúzmarás,
Tájat, takaró fedi.
Cinke éhezik.
*
Bagoly, ül és néz
Szemét csípi a hideg!
Könnyezve éhes.
*
Kuvik ücsörög
Egy kopasz, havas ágon!
Varjú, másikon.
*
Károgó varjak
Húznak a szántás felé.
Mind, tollbundában.
*
A jeges földben,
A varjú csőr jó ásó!
A táj nem érti…
*
Varjak, őrségben
Szárnyalnak a rét fölött.
Ködben, tévedés…
*
Dér, szépen csillog
A kopaszos faágon.
Varjúk ülnek ott.
*
Fekete holló
Ül az elszáradt ágon.
Fehér háttérkép.
Vecsés, 2016. december 5. – Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.
Makulátlanul szűz-fehér a táj, olyan elkápráztató…
De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
*
A zúgó hideg
Köpeny alatt, csak durmol
Alvásra sarkall.
*
Nyári ruhában,
Papírtalpú bakancsban…
Számkivetettek.
*
Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
Naponta hallunk hazugságot… megint.
Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
*
Negyvenegy fokban
Fegyvert markolni véglet.
Összeszűkölt cső!
*
Nincs inni víz sem…
Hó evés… ősembernél…
Gránát, kézbe fagy.
*
Itt hidegben is
Fergeteges hóvihar.
Lovak pusztulnak.
*
Ilyen hidegben
Még a lélek is befagy.
Csontzúzó hideg.
*
Ima semmiért,
Lövészgödörben, térden.
Térd, majd’ odafagy.
*
Kihűlt lábbakkal
Még, harcolni sem lehet.
Tehetetlenség.
*
Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
A magány, elfagyott és durván simító keze,
Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
A parancsnok megint csak kirendelte mára!
A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
Reggeli ködben
Úgy röpködtek az aknák.
Hó fátyol, borít.
*
Jégen fénylett is
A szibériai fagy!
Hideg robbanás.
*
Sok géppuskával
Lőtt át orosz a ködön.
Hideg… nem elég.
*
Tábornok mérges…
Még nem fagytunk halálra?
Nagyon bombáznak.
*
Ima is halkul,
Éj-fekete hidegebb…
Van még szívritmus?
*
Ima, már halkul,
Éjnek sötétje jeges…
Ritmusra lőnek.
*
Este… ma halkul.
Holnap remény… csillan-e?
Golyó… elkerül?
*
Már pirkadatkor
Vad ágyútűz pillanat…
Mínusz negyven fok!
*
Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
*
Garázdálkodik
A Tábornok, mínusszal.
Nem öl! Megfagyaszt!
*
A hideg, élő
Áldozat láttán lecsap!
Mint a zsibbadás.
*
Mínusz negyvennél
Halál kaszája lesújt.
Szerencse: élet.
Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
*
A zúgó hideg
Köpeny alatt, csak durmol
Alvásra sarkall.
*
Nyári ruhában,
Papírtalpú bakancsban…
Számkivetettek.
*
Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
Naponta hallunk hazugságot… megint.
Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
*
Negyvenegy fokban
Fegyvert markolni véglet.
Összeszűkölt cső!
*
Nincs inni víz sem…
Hó evés… ősembernél…
Gránát, kézbe fagy.
*
Itt hidegben is
Fergeteges hóvihar.
Lovak pusztulnak.
*
Ilyen hidegben
Még a lélek is befagy.
Csontzúzó hideg.
*
Ima semmiért,
Lövészgödörben, térden.
Térd, majd’ odafagy.
*
Kihűlt lábbakkal
Még, harcolni sem lehet.
Tehetetlenség.
*
Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
A magány, elfagyott és durván simító keze,
Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
A parancsnok megint csak kirendelte mára!
A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
Reggeli ködben
Úgy röpködtek az aknák.
Hó fátyol, borít.
*
Jégen fénylett is
A szibériai fagy!
Hideg robbanás.
*
Sok géppuskával
Lőtt át orosz a ködön.
Hideg… nem elég.
*
Tábornok mérges…
Még nem fagytunk halálra?
Nagyon bombáznak.
*
Ima is halkul,
Éj-fekete hidegebb…
Van még szívritmus?
*
Ima, már halkul,
Éjnek sötétje jeges…
Ritmusra lőnek.
*
Este… ma halkul.
Holnap remény… csillan-e?
Golyó… elkerül?
*
Már pirkadatkor
Vad ágyútűz pillanat…
Mínusz negyven fok!
*
Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
*
Garázdálkodik
A Tábornok, mínusszal.
Nem öl! Megfagyaszt!
*
A hideg, élő
Áldozat láttán lecsap!
Mint a zsibbadás.
*
Mínusz negyvennél
Halál kaszája lesújt.
Szerencse: élet.
Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
