Mit bánom én azt, hogy kik voltak ősei,
És hogy milyen nyelven beszélnek szülei.

Lépjen szembe velem mosolygó arcával,
Fogadjon el engem erénnyel, hibával.

Süllyedő világban együtt botladozzunk,
bármily nehézségben mi együtt maradjunk.

Csak legyen mellettem, kinek szép erénye,
csillogjon szemében megértésnek fénye.

Legyenek alkalmak, mikor szépet mondunk,
melytől tiszta szívből elcsuklik a hangunk.

Életünk teljen el egymás mellett állva,
végzet által legyen bármelyikünk árva.

Sírig megmaradjunk egymásnak támasza,
közös boldogságunk igaz varázslata.

Majd később, mikor ébren ér a hajnal,
s nem talál már fátyolos szemed,
akkor érzed, mit jelentett néked,
s milyen szép volt ez a szerelem.
Majd később. Most nem értenéd úgysem,
milyen sokat ártottál nekem,
nem láttad az arcom könnyben úszva,
s mily fájdalmat okoztál nekem.
Majd később. Ha majd álmodból felébredsz,
s keresnél, de nem leszek veled,
bús magányban, éji sötétségben
nem lesz, aki ott legyen veled.
Majd később. Mikor annyira hiányzom,
hogy a lélegzet is fáj már nélkülem,
akkor fogod megérteni végre,
mért mentem el tőled hirtelen.
Majd később. Mikor leszáll majd az este
rád terítve égi köpenyét,
nehéz súlyként vállaidat húzva,
sötétbe ránt, s nem látod a fényt.
Mikor majd a kezedet kinyújtod,
s nem érint csak nyirkos kőfalat,
melyről könnyként gyöngyözik a pára,
könnyeivel mosva ujjadat.
Akkor fogod megérteni végre,
hogy magad vagy, s nem lesz senki sem,
s mennyire fáj egyetlen egy szó is,
éles tőrként szúrva szívedet.
Majd később. Ha már visszasírnál engem,
s könnyeidben szinte elveszel,
akkor bánod mért hagytál elmenni,
de akkor már késő. Nem leszek.

Arcodon égő tűzvirágok,
úgy csillog most a két szemed,
kezed is forró. Lázasnak érzem:
miért nem szóltál énnekem?

Jöttem volna a viharos széllel,
hogyha kell, veled legyek,
lázas homlokod megsimítva
ott legyek, s fogjam a kezed.

Jöttem volna az esti széllel,
hogy megsimítsam az arcodat,
veled lennék, ha kell majd egy támasz,
s átöleljem a válladat.

Úgy mennék hozzád. Valami mégis
annyira fáj, és visszatart,
vajon szükséged van e még énrám?
Hiszen lélekben messze vagy.

Valami megtört már a légben,
s magába zárja a hangokat,
Ködfátylat terít szerteszéjjel,
eltakarva az arcokat.

S mégis. Valami visszahúz hozzád,
mint egy féktelen gondolat,
nem kell más, csak perceket kérek,
hogy tudjam, jól vagy, és lássalak

Mosolyogni, és szemedbe nézve
lássam, hogy örömtől ragyog,
akkor talán megnyugszom én is,
hisz aggódom érted, jól tudod.

Felnézek, szememmel kutatom az eltekergőket,
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.

Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.

Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.

Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.

A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.

Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.

Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…

Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.

Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.

Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?

Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.

A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.

A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…

Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.

Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.

De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.

A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.

Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…

Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.

Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.

Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.

Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.

„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.

Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.

Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…

Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!

Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József

Nézd meg Uram a könny áztatta, kétségbeesett arcokat,
Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.
Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,
melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.

Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,
s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?
Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,
kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?

Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!
Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.
Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,
miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?

Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,
s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!
Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!
Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!