Idő 
Értékelés 
Értékelés Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni,
Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.
Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.
Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.
Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.
Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…
A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…
Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…
Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.
Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.
Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.
Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.
Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…
A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…
Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…
Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
Komoran támad az ősz, metszőek a színek.
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…
Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.
A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.
A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.
Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.
Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.
A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…
Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.
Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek?
Ősz jő és átveszi a totális hatalmat,
Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat…
Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc…
Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc,
Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak
Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak.
A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket,
Szegény levélkék már nem éreznek örömöket,
Őket a nyár már nem élteti,
Földet mindannyiuk eléri.
A fakóró magára marad, egyedül didereg,
Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg.
A sároskás úton felfröccsen a zivatar.
Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar.
Már csak röpke sóhajtás a nyár.
Táncos belépésre az ősz vár…
Már hajnali ködben ébredve kel a lélek,
Aranyló, őszi levél halom… ez már tények.
Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn,
Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn.
Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép,
Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép.
A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában
Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában.
A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát
Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát…
Én még lefekszek a földre őszies ég alatt…
Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt.
Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József
(Bokorrímes csokor)
A világon, nincsen édesebb ennél a nyelvnél,
Nincs szeretetteljesebb nincs... a magyar nyelvünknél…
Mintha méz csurranna az ajkaidra,
Miben benne van egész ég-föld bája…
Összeolvadva ebben a sajátos jelenségben,
Még az angyalok kórusban sem dalolhatnak szebben.
Már évezrede folyik a szenvedésünk
Mások irigylik szabadságunk, de élünk!
Vannak dolgok, amiket eltemettünk,
De lám-lám… mégis középnemzet lettünk.
Ami álmokat láttunk, az a múlt, a jövendő kínja, kéje,
Dicső harcok szent emléke, a tovább élés egy nagy meséje…
A magyarság tovább élhet még és talán keseregve harsog,
A szokás szerint meg a kicsikéinknél kiesik a tejfog.
A magyarok kulcsolt kezű fohászát más náció imigyen meghallja,
Mint buzgó szív is sugallja, imádságos nyelvünket az Isten is hallja.
*
(leoninus)
Földi lét, örök élet kötő szála, magyar az Istenéhez, utat megtalálja.
Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Rudnyászky Gyula [1858-1913] azonos c. verse átirataként.
A világon, nincsen édesebb ennél a nyelvnél,
Nincs szeretetteljesebb nincs... a magyar nyelvünknél…
Mintha méz csurranna az ajkaidra,
Miben benne van egész ég-föld bája…
Összeolvadva ebben a sajátos jelenségben,
Még az angyalok kórusban sem dalolhatnak szebben.
Már évezrede folyik a szenvedésünk
Mások irigylik szabadságunk, de élünk!
Vannak dolgok, amiket eltemettünk,
De lám-lám… mégis középnemzet lettünk.
Ami álmokat láttunk, az a múlt, a jövendő kínja, kéje,
Dicső harcok szent emléke, a tovább élés egy nagy meséje…
A magyarság tovább élhet még és talán keseregve harsog,
A szokás szerint meg a kicsikéinknél kiesik a tejfog.
A magyarok kulcsolt kezű fohászát más náció imigyen meghallja,
Mint buzgó szív is sugallja, imádságos nyelvünket az Isten is hallja.
*
(leoninus)
Földi lét, örök élet kötő szála, magyar az Istenéhez, utat megtalálja.
Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Rudnyászky Gyula [1858-1913] azonos c. verse átirataként.
A poéta, mindig poéta…
Késő már az este, át is csapott oly' mély-éjbe,
Kinézek az ablakomon, sötét mindenségbe.
Visszaülök, visszahúz a gondolatom férce.
Öregesen elfáradtam, nem vagyok már fiatal,
Tollal szántom a papírt, de elfárad a diadal...
Agyam is lassul, de még éberek a gondolatok,
És még új is van, így az álmom ellen még harcolok.
Fáradt kezem miatt nagyobb és több paca is le csebben,
De ettől egyetlen gondolatom sem múlik, nem rebben.
Én csak rovom a sorokat toll-ekémmel egyetemben.
Gondolataim ebben a csöndben, szinte majd' kigyulladnak,
Papírom is megvilágosodik, nagyon világítanak...
Tollam alatt a betűk sokasodnak, gyorsan is száradnak.
Ami itt és most az eszembe jutott, az le kell írnom,
Hogy ne vesszen el, most magamból még ki is kellett írnom…
Álmosodok, alig látok, nektek írok… ki kell bírnom…
Vecsés, 2016. november 24. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Késő már az este, át is csapott oly' mély-éjbe,
Kinézek az ablakomon, sötét mindenségbe.
Visszaülök, visszahúz a gondolatom férce.
Öregesen elfáradtam, nem vagyok már fiatal,
Tollal szántom a papírt, de elfárad a diadal...
Agyam is lassul, de még éberek a gondolatok,
És még új is van, így az álmom ellen még harcolok.
Fáradt kezem miatt nagyobb és több paca is le csebben,
De ettől egyetlen gondolatom sem múlik, nem rebben.
Én csak rovom a sorokat toll-ekémmel egyetemben.
Gondolataim ebben a csöndben, szinte majd' kigyulladnak,
Papírom is megvilágosodik, nagyon világítanak...
Tollam alatt a betűk sokasodnak, gyorsan is száradnak.
Ami itt és most az eszembe jutott, az le kell írnom,
Hogy ne vesszen el, most magamból még ki is kellett írnom…
Álmosodok, alig látok, nektek írok… ki kell bírnom…
Vecsés, 2016. november 24. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Ajánlom e verset: Anci- Aninak…
Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.
Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.
Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.
Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.
Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.
Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.
Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!
Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.
Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.
Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.
Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!
Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.
A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?
Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…
Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.
A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.
A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.
Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.
Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…
Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…
Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…
Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.
Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.
Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.
Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.
Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.
Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.
Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!
Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.
Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.
Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.
Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!
Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.
A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?
Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…
Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.
A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.
A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.
Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.
Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…
Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…
Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…
