Ujra elmúlt egy születésnap,
Búcsút mondtam egy újabb évnek.
Hirtelen megüt a valóság...
Lassan elmúlik már az élet?

Uram, szeretnék még pár évet,
Erőt, hogy hordozzam a terhem.
Még nem végeztem el a dolgom,
Nem vált valóra minden tervem.

Ahogy futva szálltak az évek,
Az élet útja nem ment könnyen.
Még nem mondtam ki minden jó szót,
Még nem sirtam el minden könnyem.

Uram, még egy kis időt kérnék,
Pótolni minden mulasztásom.
Szeretni azt is aki bántott,
Panaszszónak tartani vállam.

Jó lenne még napfényben járni,
A mosolyt mosollyal fizetni.
Oszinte visszhangra találni,
S végre aratni, nem csak vetni.

Uram, mikor elmúlik minden,
És visszanézve rájövök csendben,
Hogy délibáb volt bánat és öröm,
A szívárványhídon hozzád érve
Csak annyit mondok majd: köszönöm.

Bolond világ ez amelyben élünk,
minden gonosz,és oly reménytelen,
sötét ármánnyal elrabolják tőlünk
ami miénk volt, s észre sem veszed!

Bolond világ ez hol oly nehéz élni,
s messze menni vágyom szüntelen,
oly messze ahol zöld még a fű is,
s talán néhol még virág is terem.

Bolond világ ez, hol az ember élet
kevesebb, mint egy kóbor kutya!
Bolond világ , hol elvehetnek mindent,
hiába van zárva bárki otthona!

Bolond világ , hol dőzsöl a gazdag,
s fillérekért reszket a szegény,
a tisztes munkából nem jut már kenyérre,
s biztos holnap csak emlékedben él.

Bolond világ, hol bezárul az ajtó,
hiába döngetik beteg gyermekek,
a gazdag sunyít ,kincseit számlálva,
míg a szegények egymásnak gyűjtenek.

Bolond világ ez! Térjetek már észhez!
És ne egymásra irigykedjetek!
Hiába jut most több egy-két falattal,
holnap egyformán lesz üres zsebetek!

Bolond világ ez !Fogjatok hát össze!
Hisz egyformán nyúznak titeket!
Űzzétek el, ki koldusbotra juttat,
cseléddé téve gyermekeitek!

Némán ballagok a lombtalan fák közt,
lábaim alatt elsárgult avar,
lágyan betakarva vastagon a földet
hogy a lábaimmal ne érintsem azt.

Úgy öleli és takarja a földet,
mint ahogy egy anya védi gyermekét,
szelíden szeretve,karjaiba zárva
hogy álmait semmi ne téphesse szét.

Némán ballagok a levetkőzött fák közt,
s lábaim nyomán a zizzenő avar
mintha azt suttogná,menj messzire innen,
s temesd el végleg, ami itt marad.

Neked csak játék kell,könnyű préda,
azt hitted én is az vagyok,
azt hitted néhány kedves szótól,
s ölelésedtől elolvadok.

Neked csak játék,nekem több kell!
Lábtörlő nem leszek senkinek,
vagy szerethetsz,és engedj szeretni,
vagy ha nem, messzire elmegyek.

Neked csak játék, szenvedély kell,
míg kitombolod a vágyadat,
azután eltűnsz mint a villám,
s nem számít már, mi itt marad.

Neked csak játék! Nekem az élet!
s nem várok hazug bókokat,
csak úgy szeress ,ahogy szeretnéd
hogy másoktól is visszakapd.

A vihar után elcsitult minden,
még a zúgó szél is eltűnt hirtelen,
nem hallok semmit, de szememmel látom
amit szerte tépve itt hagyott nekem.

A vihar után megpróbálok mindent
mit még romjaiból lehet, menteni,
sok minden elveszett, szívemben érzem,
sohasem tudom elfelejteni.

A vihar után más lettem én is,
bár lelkem megcsitult ,most is megremeg,
széttépett álmok, és megtört remények,
melyet eltemetni vágyom szüntelen.

A vihar után megtisztult erővel,
de romokból kell mindent újrakezdenem,
talán sikerül, vagy elveszek végleg,
de csak azért is , mindent megteszek !