Kiskunság
1973

Suhog a szél száraz homokverése
Nem maradt semmi a nyárból

Igézet záporos szivárványa
Vízcseppek gyöngye: hajnali harmat
elenyészett már

Suhog a szél száraz homokverése
Szíjat hasít ostoros fákra

levelek rongyos kacagánya lobog
csattog, s száll az égig mint hajdani
csikósok karikása

Suhog a szél száraz homokverése
Szegénység soványka földje támad

veri a falut , veri a várost
Karcolja kövekre mint a gyémánt

s eleven testre, hogy futóhomok
s fájdalmát ,s riadalmát....

Én vagyok a hőse ennek a mesének.
Rólam fog hát szólni az alanti ének.
Rég volt, de él bennem,- vigye el a csuda.
Mivel én voltam a negatív figura.

Épp úgy mint most, nyár volt. Szépen felöltöztem.
Sötét öltöny rajtam, nyakkendőt kötöttem.
Hivatalos voltam már nem tudom hova.
Nincs jelentősége, mert nem értem oda.

Indulásom előtt gyorsan kitalálom,
Miképpen essek túl a rám váró távon.
Gyalog lusta vagyok. Taxizzon a bánat.
Előgurítottam a monten-bringámat.

Rémlik: fütyörésztem. Szellő játszott velem.
Utam enyhe lejtő, alig is tekertem.
Erőlködés nélkül fele távhoz értem.
Nyakkendőm, füleim lobogtak a szélben.

Aztán váltott az út elkenődésemre.
Emelkedni kezdett. Tekertem lihegve.
Nem fütyörésztem már, nyomtam ráhajolva.
Néha szép az élet, néha meg otromba.

Ekkor következett az elkerülhető:
Lobogó nyakkendőm elkapta a küllő.
Orrom gőzerővel a kormányba vágott,
Levizitelhettem az út menti árkot.

Fájdalmas bódulat után észre tértem.
Nyakkendőm csücskével letöröltem vérem.
Elővonszolódtam bringámmal karöltve.
Én is, utóbbi is le és összetörve.

Vissza vettem utam, bicaj volt a mankóm.
Lényegében ennyi volt most a mondandóm.
Tanulság leszűrve. Nem vagyok én lökött.
Kétkerekűzéshez nyakkendőt nem kötök.

Ezennel adasson a világ tudtára:
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.

Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.

Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.

Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.

Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.

Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.

Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.

Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.

Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.

Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.

Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.

Az életünk, akár a színház,
csupa játék , higgyétek el.
Ha felgördül a bársonyfüggöny
magad állsz ott, és játszani kell.

A szerepek ki vannak osztva.
a Sors tudja mi jár neked.
Néha nevetve, máskor sírva
játszod, játszod az életed.

Mikor már eljátszottál mindent,
a szíved lelked kimerül.
Várod , hogy mi lesz az ítélet,
tapsol a nép, vagy kifütyül.

Hiába minden, a szerep véget ért,
pedig benned még tüzek égnek...
Amikor legördül a függöny,
bármit kaptál, ez volt az ÉLET.

Kisüt a Nap végez a téllel
De még kicsit küzd a széllel
Felkapja a sok falevelet, a régit
Megszédíti repíti, majd az égig
Tapsolnak a falevelek
Zörgő hangot adnak
Szél őket leteszi
Új helyet kapnak
Felragyog a napsugár
Simogatja arcom
Majd elsiet, kicsit még
Hideggel harcol
Gyengül a tél e harcban
Megfutamodik
Majd látjuk a kanyarban

Bólogatnak fák bokrok
Nagyokat erre
Elűzi meleg a hideget
Nem mennek perre
Felolvad a jég is a Dunán
Vadkacsák mennek úszni
Egymás után
Ragyog a Nap
Hóember meghajol előtte
Úgy is marad
A meleg derékba törte
Rügyek mit eddig hó takart
Nyújtózkodik nagyot
Pattanni akar

Elmegy a mogorva tél
Nem siratja senki
Nem szeretik
Utána senki nem fog menni
Nagyot sóhajt a kémény
Végre vége a télnek
Neki is nagy élmény
Nem zaklatják tán egy évig
Nyugodtan hagyják henyélni
Lélegzik a föld is nagyokat
Üdvözli a Napot,ragyoghat
Összefogott minden
Hogy elűzze a telet
Közös harc gyümölcse
Jó csak így lehet
Uralkodók majd váltják egymást
Trónt kap három évszak
Ki mind más