Idő 
Értékelés 
Értékelés Még meddig hitegetsz Borbála?
Döntésedet úgy vártam mára.
Beleegyezésed,
Mutatja készséged.
Ne nyomj a kétségek aljára!
Lator az életem nélküled,
Álmodozok én… de csak veled.
Délibáb, mit látok,
Álmon futkorászok.
Ha lerázol, seb be nem heged.
Vége szerelmem, engem emészt!
Pedig rád pazarolnám egészt…
Ó, de szeretnélek,
A jóba vinnélek…
Ha nem... Erős vágyam elemészt!
Vecsés, 2019. augusztus 19. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor
Döntésedet úgy vártam mára.
Beleegyezésed,
Mutatja készséged.
Ne nyomj a kétségek aljára!
Lator az életem nélküled,
Álmodozok én… de csak veled.
Délibáb, mit látok,
Álmon futkorászok.
Ha lerázol, seb be nem heged.
Vége szerelmem, engem emészt!
Pedig rád pazarolnám egészt…
Ó, de szeretnélek,
A jóba vinnélek…
Ha nem... Erős vágyam elemészt!
Vecsés, 2019. augusztus 19. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor
Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.
Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.
Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.
Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.
Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.
Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.
Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.
Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.
Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…
Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.
Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…
Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.
Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.
Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.
Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.
Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.
Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.
Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.
Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.
Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.
Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…
Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.
Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…
Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.
Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1703
Fiatal nő majdnem elesett,
Elkaptam, öleltem keveset.
Megjelent a vad férj,
Ordította: most mesélj!
Futottam, mint nyúl, nem keveset.
Harmincas nő, láttam rosszul volt,
Segítve fogtam… dühöt fogott.
Pedofil, kiáltott!
Körömmel megkarmolt.
Elfutottam, míg lehető volt.
Előttem tipegett tűsarkús
Lába… Néztem, kedvem nem borús.
Szájtátva bámultam,
Botlottam, fölbuktam.
Mást nem reméltem… eltűnt friss hús.
Vonatlépcsőbe akadt sarka,
Ha nem kapom el… véres orra!
Fölszedtem táskáját,
Nem jóindulatát.
Pofon-vágott és ment amarra.
Vecsés, 2018. augusztus 29. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokor
Elkaptam, öleltem keveset.
Megjelent a vad férj,
Ordította: most mesélj!
Futottam, mint nyúl, nem keveset.
Harmincas nő, láttam rosszul volt,
Segítve fogtam… dühöt fogott.
Pedofil, kiáltott!
Körömmel megkarmolt.
Elfutottam, míg lehető volt.
Előttem tipegett tűsarkús
Lába… Néztem, kedvem nem borús.
Szájtátva bámultam,
Botlottam, fölbuktam.
Mást nem reméltem… eltűnt friss hús.
Vonatlépcsőbe akadt sarka,
Ha nem kapom el… véres orra!
Fölszedtem táskáját,
Nem jóindulatát.
Pofon-vágott és ment amarra.
Vecsés, 2018. augusztus 29. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokor
Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés?
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?
Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés?
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?
Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc
Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
