Más lettél te is, és oly más lett minden,
alig hallom már néha hangodat,
pedig tegnap még oly forrón szerettél,
s most homály takarja már az arcodat.

Más lettél! Pedig úgy akartál engem,
mint a szomjas föld a frissítő esőt,
melynek cseppjeiben lágyan megfürödve
magába szívja az éltető erőt.

Más lettél! Pedig úgy akartál tegnap
karjaidba zárni szüntelen!
Más lettél!S mi tegnap valóság volt,
mára már minden kínzó gyötrelem.

Más lettél!Pedig úgy vágytam rád én is,
mint a napfényt a zöldellő mezők,
de ha te nem jössz , nem foglak keresni!
Feladtam mindent! Nincs már több erőm.!

Egy fénykép, miről tekintesz vissza rám.
Egy ütött, kopott, sárga papír,
mit az emlékezés elém dobott.
Egy régi titok fiókom alján,
óvlak, mint anya gyermekét a karján.

Egy mosoly, egy kávéfolt,
egy folt mely szomjúságot olt.
Épp szád alsó peremén,
nem itattuk fel még frissen, az elején!

Egy ócska lap vagy csupán,
meredsz rám pajkosan, bután.
Szemed fényárban úszik,
s egy ujj nyomata karodra kúszik.

Csak egy pillanat, katt,
mégis örökre megmaradt.

Azok a régi téli esték
csikorgó,hűvös éjszakák,
amikor csöppnyi ablakunkon
nem látszott más,csak jégvirág.

Azok a régi,édes álmok,
azt hittük vannak még csodák,
.amikor szívrepesve vártuk
a karácsony fehér angyalát.

Azok a régi téli esték
megfakult emlékek ma már
de ma is őrzöm szívem mélyén
a friss fenyőfa illatát.

Azóta eltelt sok karácsony
hajamra dér és hó szitál,
de most is érzem nem leszek már
boldogabb sohasem talán.

Nem voltak villogó díszek,
de ott voltunk egymás oldalán,
boldogan egymáshoz bújva
a szent karácsony hajnalán.

Most messziről kívánok néktek
ezernyi jót,és új csodát,
békét,és szebb világot
e szent karácsony hajnalán.

Csak egy szó,csak egy hang,
mit tőled szeretnék
csak néhány ölelés,
mitől megremegnék.

Csak néhány simítás
fáradt arcomon
csak néma ölelés
gyönge vállamon.

Csak egyetlen hang!
Mely engem hív talán
csak egyetlen sóhaj,
mely értem kiált.

S én mennék,rohannék
tűzön-vízen át
s nem kérnék cserébe
érte semmi mást.

Csak néhány tiszta szót,
mely lelkemig hatol
melytől úgy érzem
várnak valahol.

S mint a hűs lombok közt
csörgő friss patak
úgy futnék hozzád,
némán,boldogan.

Reggel,ha felkelek,
mindig kéri a friss tejet.
Ha sírok,ha nevetek,
csak sejtelmesen lépeget.
Morzsi kutya mérgesen rámorog,
de ő csak a bajsza alatt édesen mosolyog.
Ha nagyon rossz napon van,
csak bájosan odabújik hozzám,és megvigasztal.
De ha mérges vagyok rá,
akkor ő sem kis pályázik ám.
Támad,és megkarmol,
hiszen a mi házunknál ő az Úr.
Nem szereti az egeret,
de hát ez ellen én mit tehetek?
Megfogja a tóban a halat,
ez a cicámnak a jó falat.
Meddig fog élni azt nem tudom,
csak azt, hogy Tom macskát mindig szeretni fogom.