A tavaszról, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Kopár faágak
Közt botladozik a szél.
Ágon, vastag jég.
Szállj tova téli álom,
Mikor tavaszra vágyom.
*
Pihen csillogva,
Havas, mesebeli táj.
Szikrázó napfény.
Még könyörtelen, konok,
Én türelmetlen vagyok.
*
Süvöltő szél a
Lombok között, rémisztő.
Nagy hidegérzet.
Bennem ébred kikelet,
Óhajtok csodaszépet.
*
A csendfutamot
Játssza szél a hárfáján.
Villanydrót libeg.
Életerőt, pezsdítőt,
Léleknek gyönyörítőt.
*
Szél, játékosan
Kavarog, bimbó-erdőn.
Nyíló életek.
Szellő fújja tincseim,
Cirógassa szemeim.
*
Virágok szirmán
Egyensúlyoz az új fény.
Derűs csillogás.
Napsugarat, meleget,
Gyógyítsa a testemet.
*
Rózsavirágzás,
Zöld levelek, üde szín.
Csokorba kötés.
Kertembe sok virágot,
Mámorító illatot.
*
Természet ébred,
Madarak is dalolnak.
Patak, csörgedez.
Madárdalra ébredjek,
Velük dalra is keljek.
*
Harmatos fűvön,
Virágrügyek pattannak.
Eső… kezd esni.
Enyhe tavaszi zápor,
Fusson át a határon.
*
Magányban várni!
Pompázatos és zöld fű.
Minden kinyílik!
A friss puha pázsiton,
A lábam hagy száguldjon.
*
A hajnali köd
Már távolodik, oszlik.
Sárga napkelet.
E sok szépet remélem,
Mind, veled átélhetem.
*
Szunnyadó vágyak
Ébrednek felpörögve.
Újhodik minden.
Tavaszra, ha, majd hozzám
Szállsz a Fortuna lován.

Vecsés-Szabadka, 2017. február 12. - Kustra Ferenc -- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Szállja tova téli álom”!

(bokorrímes duó)
Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj,
De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj.
Az, hogy már állandóan bottal kell járni
Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni…

Olvasni sem megy már úgy, mint régen.
A mennyezeti kis égő elég és tart féken.
Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem,
De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem.
*
(leoninus)
Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó.
Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja.
Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek.
Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák.
*
(bokorrímes)
Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz,
Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz.
*
(Senrjú csokor)
Kevés a nyugdíj,
Nem is telik már semmire.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Ágy már magától recseg.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Kevés a nyugdíj… bús élet?
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Hajfestésre sem telik.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Gyógyvíz tán’ segítene.
Kevés a nyugdíj…

Kevés a nyugdíj,
Várja idő leteltét…
Kevés a nyugdíj!

Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3)

Tavasz kelyhe szép,
Ébredő a természet.
Megújhódásos!

Minden felfrissül.
Az ösztön virulóban.
Ciklikus folyam!

Földhöz ragadtan,
Vagy állandó mozgásban...
Élénkül a lét!

Keringő e tánc.
Napkirály, Földanya közt.
Páratlan duó!

Pezseg az élet,
Párkereső a világ.
Szerelemben ring.

Dunatőkés, 2024.március 6.

Már dereng,
Hűvös pára leng.
Csendesen hajnalodik,
Természet még békésen alszik.

Szellő édes álmát ringatja,
Süvítés nem izgatja.
Gőzölgő folyó...
Bujdosó.

Ég alján
Pislant táj tatján
Bíbor színű napsugár.
Álmot űz a gyors, pezsdülő ár.

Madarak hada ébresztőt zeng,
Harmattal illat terjeng...
Mi lesz ma a tét?
Friss, új lét?!

Torlódás,
Utcákon zúgás...
Indul a városi kas,
A siető tömeg hatalmas.

Onnan ide, innen oda lót,
A nép...van ki csak cipót
Venne; falatot...
Nem jachtot.

Naponta
Az ember dolga
Megalkuvás kenyérért,
Kényszer szolgája jólétéért.

Megtervezett a függőség-lét;
Bársonyos csapda terhét
Szabad polgár visz
Önként...hisz?!

Nem csalódtunk benned pajkos április hava,
Lányos szeszélyeknek huncutkodó tavasza.
Már az első nap meleget nyárból hoztál,
Másnapra pedig októberrel tréfálkoztál.

Tarsolyodban hő, hó is van, kacérkodsz erővel,
És csatára kelsz betyárul a múlandó idővel.
Jövőbe szaladtál ismét egy arasznyi órát,
Majd október fizeti meg csalfaságod árát.

Orgonával illatozol, flörtölsz május bátyáddal,
Szerelmesen ölelkezel a dúsan virágzó fákkal.
Citromsárga repce ring a tágas határban,
Te vagy legkirívóbb az év-kalendáriumban.

Ma újra égből pottyan zord, hideg könnyed,
Hűvös, és kimért vagy, szív-meleged rejted.
Bősz szélel cibálod ázott fák friss, zöld ágait,
Messzire űzöd a túrázni vágyók víg álmait.

Mit hoz majd a holnap...ha te azt tudnád,
Tán pletykás nyelveddel biz el is árulnád.
Büszke szeszélyed bájjal mutogatod,
Madarakkal daloltatod hiú-hangulatod.