Idő 
Értékelés 
Értékelés Valahol, vonat zakatol, mozdonyom füttye rikolt,
Mozdonyom nehézkesen vontatja… sok életvagont.
Hah! Megint itt van egy újabb életállomás...
Ma este pihenünk, nincs elvakult rohanás.
(„bambuszliget”: vu-csüe - 5,5,5,5 = Rímképlet: xaxa)
Lét-vonat fékez,
Itt egy állomás.
Lét-vagon terhes,
Lesz-e megnyugvás?
*
Bármit is mondhatsz, rohanvást jő a közeledő éjjel,
Kérdés, hogy a nagy ígéret előjön-e a hajnali fénnyel!
Ahogy rohanvást sötétedik, rám világít a telihold.
A fülembe altatót dalol éj, feszültségemet felold…
A rubintvörös fénysugarak, lassan, elmosódva oldódnak az éjben,
Öregen, már egyre kevesebbet látok sötétedő naplementében…
(„Vágyódás délre”: Yijiangnan - 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa)
Csodás est,
Hoz fénylő hajnalt?
Világít az ezüst Hold,
Bút felold, hint nyugalmat.
Fény éjbe’ hamvadt.
*
Ahogy sötétedik, látom a nappali szín megfakult…
Ezzel együtt a mából, holnapra lesz az örökös múlt.
Most éjjel, majd megtudom, a Hold csak nekem énekel,
A róka, meg megijed, és majd vonítva rohan el…
Álmomban és majd talán hős, daliás fűszál leszek,
Inaló rókának meg nagy, buktató gáncsot vetek…
(„Vágyódás délre”: Shiliuziling - 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Már
Holnap múlt a ma... nem vár!
A csodát
Éld meg most, ma már!
*
Álmomban talán hegyi ösvényeken járok... bokrosak, kuszák.
Folyton botlok, el ne essek, vigyáznék... lépéseim tétovák…
Lassan, de nagyon elhamvad, a hamvasztó lobogás,
Reményteljes volt a ma, holnap vajon mitől lesz más?
Nekem világítanak… majd reggel felé a csillagok?
Életemben az ami szép volt, holnap újra felragyog?
(„(erős)vágyakozás”:Ku- xiangsi - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Álmomban útra kelek
Tétován,
Nehezek
Lépéseim.
Éjben merengek,
Hoz-e vajon a holnap
Reményt, fényt s
Jeleket?
*
Jól hallom, énértem szólnak csendes éji harangok?
Vagy talán rosszul hallom? Ezek halk, mennyei hangok?
Kilépek a peronra és szívbemarkoló dalokat dúdolok,
Közben meg elgondolkozok, hogy halál közel van… majd elhamvadok.
(„bambuszliget”: Zhuzchici 7,7,7,7 = Rímképlet aaxa)
Harang szól, kiért vajon?
Dallama, szívembe hatol.
Dúdolgatom: Odaát
Találkozunk valahol...
Vecsés, 2014. január 1. – Szabadka, 2018. július 12. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, alá a kínai formákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A kínai formák címe:”Odaát valahol...”
Mozdonyom nehézkesen vontatja… sok életvagont.
Hah! Megint itt van egy újabb életállomás...
Ma este pihenünk, nincs elvakult rohanás.
(„bambuszliget”: vu-csüe - 5,5,5,5 = Rímképlet: xaxa)
Lét-vonat fékez,
Itt egy állomás.
Lét-vagon terhes,
Lesz-e megnyugvás?
*
Bármit is mondhatsz, rohanvást jő a közeledő éjjel,
Kérdés, hogy a nagy ígéret előjön-e a hajnali fénnyel!
Ahogy rohanvást sötétedik, rám világít a telihold.
A fülembe altatót dalol éj, feszültségemet felold…
A rubintvörös fénysugarak, lassan, elmosódva oldódnak az éjben,
Öregen, már egyre kevesebbet látok sötétedő naplementében…
(„Vágyódás délre”: Yijiangnan - 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa)
Csodás est,
Hoz fénylő hajnalt?
Világít az ezüst Hold,
Bút felold, hint nyugalmat.
Fény éjbe’ hamvadt.
*
Ahogy sötétedik, látom a nappali szín megfakult…
Ezzel együtt a mából, holnapra lesz az örökös múlt.
Most éjjel, majd megtudom, a Hold csak nekem énekel,
A róka, meg megijed, és majd vonítva rohan el…
Álmomban és majd talán hős, daliás fűszál leszek,
Inaló rókának meg nagy, buktató gáncsot vetek…
(„Vágyódás délre”: Shiliuziling - 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Már
Holnap múlt a ma... nem vár!
A csodát
Éld meg most, ma már!
*
Álmomban talán hegyi ösvényeken járok... bokrosak, kuszák.
Folyton botlok, el ne essek, vigyáznék... lépéseim tétovák…
Lassan, de nagyon elhamvad, a hamvasztó lobogás,
Reményteljes volt a ma, holnap vajon mitől lesz más?
Nekem világítanak… majd reggel felé a csillagok?
Életemben az ami szép volt, holnap újra felragyog?
(„(erős)vágyakozás”:Ku- xiangsi - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Álmomban útra kelek
Tétován,
Nehezek
Lépéseim.
Éjben merengek,
Hoz-e vajon a holnap
Reményt, fényt s
Jeleket?
*
Jól hallom, énértem szólnak csendes éji harangok?
Vagy talán rosszul hallom? Ezek halk, mennyei hangok?
Kilépek a peronra és szívbemarkoló dalokat dúdolok,
Közben meg elgondolkozok, hogy halál közel van… majd elhamvadok.
(„bambuszliget”: Zhuzchici 7,7,7,7 = Rímképlet aaxa)
Harang szól, kiért vajon?
Dallama, szívembe hatol.
Dúdolgatom: Odaát
Találkozunk valahol...
Vecsés, 2014. január 1. – Szabadka, 2018. július 12. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, alá a kínai formákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A kínai formák címe:”Odaát valahol...”
Hétköznapi pszichológia (Hol a problémamegoldás?)
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Én vagyok az... Itten, én!
De lennék én fenomén?
Ez bizony, nem csak az én vágyam,
Sok ember lenne benne társam…
Ezt a sors, persze keveseknek adja meg,
A többség, marad maga szintjén, a tömeg...
Tömegnek lenni, vajh jó-e?
Ha nincs más, ezt kell élnie…
A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol,
Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol.
Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet,
Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet.
Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József
De lennék én fenomén?
Ez bizony, nem csak az én vágyam,
Sok ember lenne benne társam…
Ezt a sors, persze keveseknek adja meg,
A többség, marad maga szintjén, a tömeg...
Tömegnek lenni, vajh jó-e?
Ha nincs más, ezt kell élnie…
A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol,
Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol.
Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet,
Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet.
Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József
Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
A földből előbújó szépség,
Ezt a meseszép teremtményt
körüljárja a különlegesség.
Ember az értékét fel nem fogja,
Csak lát, bámul, csodál, majd
Azt külleméért folyton leszakítja.
Vázában már akárhol tündököl,
Illatára az érzék új értelmet nyer.
Öntözgeti, de a valóság előtör.
Élénk színeit hamar levetkőzi,
Bús árnyalatot kölcsönöz a helytől.
Hervadozik, vonzerejét nem őrzi.
Olyanná vált mint a többi zöld,
végül is ugyan onnan nőtt ő is.
Komorrá tette az ősi anyaföld.
Embernek társa nem lehet a Virág,
A csalódás pusztító erővel megy végbe.
Tartósabb növényt tartogat a világ.
Ezt a meseszép teremtményt
körüljárja a különlegesség.
Ember az értékét fel nem fogja,
Csak lát, bámul, csodál, majd
Azt külleméért folyton leszakítja.
Vázában már akárhol tündököl,
Illatára az érzék új értelmet nyer.
Öntözgeti, de a valóság előtör.
Élénk színeit hamar levetkőzi,
Bús árnyalatot kölcsönöz a helytől.
Hervadozik, vonzerejét nem őrzi.
Olyanná vált mint a többi zöld,
végül is ugyan onnan nőtt ő is.
Komorrá tette az ősi anyaföld.
Embernek társa nem lehet a Virág,
A csalódás pusztító erővel megy végbe.
Tartósabb növényt tartogat a világ.
