Idő 
Értékelés 
Értékelés Látni a lekvárral befröccsent csörgősipkát
Meg csoszogós, öt számmal nagyobb gumicsizmát.
Vannak, rémesen rémisztő… látni más álcát.
*
(senrjú)
Van jó álarc és
Lejjebb… ruhaköltemény!
Kitalációk!
*
Vannak, rémesek,
De, édesek is vannak!
Lekvár, folyik rajt’!
*
(10 szavas)
Zsongó-bongó a nagy bálterem,
Zenekar eljátssza nekem, az én kedvencem.
Van itt kitéve farsangi fánknak bő választéka,
Legalább ebből egyél bőven… aztán nézz piára.
E farsangi úri-muri bizony, remek jelmezbál,
Persze inni, annyit kell, biztos legyen… hazatalál.
Vecsés, 2019. január 7. – Kustra Ferenc József
Meg csoszogós, öt számmal nagyobb gumicsizmát.
Vannak, rémesen rémisztő… látni más álcát.
*
(senrjú)
Van jó álarc és
Lejjebb… ruhaköltemény!
Kitalációk!
*
Vannak, rémesek,
De, édesek is vannak!
Lekvár, folyik rajt’!
*
(10 szavas)
Zsongó-bongó a nagy bálterem,
Zenekar eljátssza nekem, az én kedvencem.
Van itt kitéve farsangi fánknak bő választéka,
Legalább ebből egyél bőven… aztán nézz piára.
E farsangi úri-muri bizony, remek jelmezbál,
Persze inni, annyit kell, biztos legyen… hazatalál.
Vecsés, 2019. január 7. – Kustra Ferenc József
Soha országban van egy kiszáradt folyó
Melyet csak száraz szemek látnak
Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
De mégis a s?rás napjára várnak.
Egy anya gyermekét szorongatja
Kit halálosan emészt a láz.
Gyógyulás már nincs kilátásban
S gyászos hangulatban borul a ház.
A síráson kívül nincs más fohász!
Az eltört játék, vérző orr,
Hát ilyen lett e ifjúkor?
E iskola év egy borzalom.
Ha panaszkodok megbánom?
Nem! Erre sírás napja alkalom!
Miféle gonosz előírás
Hogy férfi ki sír az hibáz?
Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette
Bátran s nyíltan megkönnyezte.
A hősnek sírás napja megengedte!
Sírás Napja keringet bennünket,
Szóval adjunk neki jogos nevet.
Nem számít, hogy ki és mi vagy,
De Sírás Napján le ne maradj,
S engedd meg hogy sírva fakadj!
Melyet csak száraz szemek látnak
Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
De mégis a s?rás napjára várnak.
Egy anya gyermekét szorongatja
Kit halálosan emészt a láz.
Gyógyulás már nincs kilátásban
S gyászos hangulatban borul a ház.
A síráson kívül nincs más fohász!
Az eltört játék, vérző orr,
Hát ilyen lett e ifjúkor?
E iskola év egy borzalom.
Ha panaszkodok megbánom?
Nem! Erre sírás napja alkalom!
Miféle gonosz előírás
Hogy férfi ki sír az hibáz?
Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette
Bátran s nyíltan megkönnyezte.
A hősnek sírás napja megengedte!
Sírás Napja keringet bennünket,
Szóval adjunk neki jogos nevet.
Nem számít, hogy ki és mi vagy,
De Sírás Napján le ne maradj,
S engedd meg hogy sírva fakadj!
Vággyal simulok hozzád, Teca,
Megáll a csend, de mire várva…
Tolakodok feléd,
Így ölelek… beléd.
Sok perc, egy dús gyönyör fő álma.
Heved, oly’ vad ölelésében,
Lét surranós szédületében.
Ölellek hevesen,
Ó, Te csak egyetlen…
Egymás, pihi engedélyében.
Tartóba nyomtam a gyertyámat,
Elvetettem az új búzámat…
Vágy Terád folytjában,
Ez van bent, kottámban.
Szórtam is Neked nagy szikrákat.
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: erotikus jellegű LIMERI csokorban.
Megáll a csend, de mire várva…
Tolakodok feléd,
Így ölelek… beléd.
Sok perc, egy dús gyönyör fő álma.
Heved, oly’ vad ölelésében,
Lét surranós szédületében.
Ölellek hevesen,
Ó, Te csak egyetlen…
Egymás, pihi engedélyében.
Tartóba nyomtam a gyertyámat,
Elvetettem az új búzámat…
Vágy Terád folytjában,
Ez van bent, kottámban.
Szórtam is Neked nagy szikrákat.
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: erotikus jellegű LIMERI csokorban.
Elmegyek, elmegyek, hosszú úton megyek…
Majd hosszú út porából erőt merítek…
Ha én már majd, olyan, nagyon messze leszek…
Akkor már én, majd veletek nem lehetek…
Megfigyeltem, hogy nekem már fakóbban zöldell a fű,
És már nem hallom, elhallgatott a tücsök hegedű…
Előttem úttalan út halad,
A jelenem, fut, sőt tán' szalad.
Ahogy odaérek, téblábolok egy útelágazás mentén,
Nem tudom, hogy botorkáljak-e új úton, járhatatlan mezsgyén.
Erő kell és dacolás élettel, hogy álarcok lehulljanak,
Ha sarokhoz érünk, befordulunk, búcsút inthetünk a múltnak.
Halk szellő fújdogál, visszazúgja az ifjúságot
Ezzel ad a vándornak erős adó szerenádot.
Sors kérlek, figyeld, most a test mondja el az óhaját,
A lélek is életre kelt, dúdolja az ódáját.
Talpam üti az utat, keményen, talán ütemre,
Cipőm meg töri lábam, nincs reményem kegyelemre.
Itt hiába érzem, fáradt vagyok, pihennék,
Csak én gondolom, hogy akár otthon lehetnék…
Belefáradtam én már mindenbe, de tovább menni muszáj,
Főleg a vándorló, úti életbe… ez maga az uszály.
Kemény az út felület és elég egy rossz mozdulat,
Emberfiára még bokatörés is rázúdulhat.
Kapaszkodni kell nekem még a sík terepen is,
Előre haladni így lehet biztosan, csakis.
Menet közben szellő dúdol egy szép dallamot
Én meg így folyvást járom a nagy élet tangót.
Lassan már a negyedik dimenziót is érzem illőn... távhoz,
Esteledik és én meg hozzá álmosodok a napnyugtához.
Ahogy vándorolok, hordom magammal a sok élettitkomat,
Bízok benne, hogy úti haramiák nem veszik el sorsomat.
Majd ha fáradtan bánatom mormolom a fagyos téli szélbe,
Remélem, hogy karom, nemhiába, emelem fénytelen égbe!
Van, hogy rossz napom van és biz' a kétségbeesés feszít,
De miért adnám fel, ha még van kis erőm, és az repít?
Öregedni olyan egyszerű!
De nem mondom én, hogy nagyszerű!
Fiatalodni sehogyan nem lehet.
Öregség csak rád terül, mint lehelet.
Vándorolok utamon... egymagam, egyedül nem lehetek,
Önmagamban megyek, ő az, ki velem van, kit nem feledek.
Van olyan, hogy az úton érzem, elég volt! És térdre hullok!
De jön utánam az árnyékom és az élet is ott kullog.
Apámtól és nagyapámtól tanultam egy s mást én,
Talán, mint hagyományőrző vagyok én fenomén?
Gondolatom jó, ha csendes megnyugvással zárom,
Tudom, hogy majd holnap is lesz új nap, már ezt várom!
Vecsés, 2014. július 11. - Kustra Ferenc József
Majd hosszú út porából erőt merítek…
Ha én már majd, olyan, nagyon messze leszek…
Akkor már én, majd veletek nem lehetek…
Megfigyeltem, hogy nekem már fakóbban zöldell a fű,
És már nem hallom, elhallgatott a tücsök hegedű…
Előttem úttalan út halad,
A jelenem, fut, sőt tán' szalad.
Ahogy odaérek, téblábolok egy útelágazás mentén,
Nem tudom, hogy botorkáljak-e új úton, járhatatlan mezsgyén.
Erő kell és dacolás élettel, hogy álarcok lehulljanak,
Ha sarokhoz érünk, befordulunk, búcsút inthetünk a múltnak.
Halk szellő fújdogál, visszazúgja az ifjúságot
Ezzel ad a vándornak erős adó szerenádot.
Sors kérlek, figyeld, most a test mondja el az óhaját,
A lélek is életre kelt, dúdolja az ódáját.
Talpam üti az utat, keményen, talán ütemre,
Cipőm meg töri lábam, nincs reményem kegyelemre.
Itt hiába érzem, fáradt vagyok, pihennék,
Csak én gondolom, hogy akár otthon lehetnék…
Belefáradtam én már mindenbe, de tovább menni muszáj,
Főleg a vándorló, úti életbe… ez maga az uszály.
Kemény az út felület és elég egy rossz mozdulat,
Emberfiára még bokatörés is rázúdulhat.
Kapaszkodni kell nekem még a sík terepen is,
Előre haladni így lehet biztosan, csakis.
Menet közben szellő dúdol egy szép dallamot
Én meg így folyvást járom a nagy élet tangót.
Lassan már a negyedik dimenziót is érzem illőn... távhoz,
Esteledik és én meg hozzá álmosodok a napnyugtához.
Ahogy vándorolok, hordom magammal a sok élettitkomat,
Bízok benne, hogy úti haramiák nem veszik el sorsomat.
Majd ha fáradtan bánatom mormolom a fagyos téli szélbe,
Remélem, hogy karom, nemhiába, emelem fénytelen égbe!
Van, hogy rossz napom van és biz' a kétségbeesés feszít,
De miért adnám fel, ha még van kis erőm, és az repít?
Öregedni olyan egyszerű!
De nem mondom én, hogy nagyszerű!
Fiatalodni sehogyan nem lehet.
Öregség csak rád terül, mint lehelet.
Vándorolok utamon... egymagam, egyedül nem lehetek,
Önmagamban megyek, ő az, ki velem van, kit nem feledek.
Van olyan, hogy az úton érzem, elég volt! És térdre hullok!
De jön utánam az árnyékom és az élet is ott kullog.
Apámtól és nagyapámtól tanultam egy s mást én,
Talán, mint hagyományőrző vagyok én fenomén?
Gondolatom jó, ha csendes megnyugvással zárom,
Tudom, hogy majd holnap is lesz új nap, már ezt várom!
Vecsés, 2014. július 11. - Kustra Ferenc József
Él a felbontási tilalma!
(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba.
Én már csellel próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
Fakó volt azonban a remény, hogy sorsom megváltoztassam…
Én már csellel, próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
*
(Septolet)
Szivárványos
Vakság sármos,
Lábam sáros,
Élet, csak pedálos.
Bíztuk lehetetlent,
Hittük végtelent,
Elhajtottuk kétségtelent!
*
(Bokorrímes)
Öregen bizony mindig kiderül, hogy végül is mindenki éppen így jár,
Más életutakon kóricáltunk, de a végére embergyerek így jár.
A végzet meg tudható, nyomunkban volt, folyvást követett, nyomunkban ott jár!
*
(Senrjon)
Visszaemlékezések,
Mit sem segítenek, pirul arc!
Emlékfakulás.
Hat látó is volt nekem,
Végzetem elmondták, egyezőn!
Emlék eltűnés.
*
Orbitális vagy kegyes hazugság? Ezzel volt tele az életem,
Így nem csoda, ha az állandó félsz volt a kísérő lételemem…
Szeretetlenség vagy barátságtalanság, kitöltötték a réseket,
Sikertelenség vagy naiv gyanútlanság, csak húzták be a fékeket!
Mesés elismeréseket kaptam azoktól, kik nem számítottak!
Közeliek, mind kivétel nélkül, nézték elmenő lábnyomokat…
Föl vagyok, kérlek háborodva, egy boríték miatt ekkora hajcihő?
De az abban írtak miatt, nincs rajtam csak egy végzetes, talptalan cipő…
*
(Senrjú)
Csak erőlködtem,
De, boríték lefogott!
Abban benne van…
Így telt egész lét,
Velős csontból, csak csont volt!
Kutya, is irigy…
*
Úgy látom, talp-nélküli talptalan cipő-felsőrészben kell élnem,
Sokan látják, dicsérik, de alul kéne, hiányzóról vélelem.
Estére elcsendesül a táj, az árnyak; az éjszakába elbújok,
Így a csendben és sötétben, magamra maradok, de tovább harcolok!
Csak görcsölők, mint egy nincs-méretes csomó a kákán,
Ez bizony nem tévedés! Még kicsit húzom a vártán…
Vecsés, 2020. március 20. – Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált, mindenki zsebben hordja, lezárt borítékba.
Én már csellel próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
Fakó volt azonban a remény, hogy sorsom megváltoztassam…
Én már csellel, próbálkoztam kivenni, hogy elolvashassam,
*
(Septolet)
Szivárványos
Vakság sármos,
Lábam sáros,
Élet, csak pedálos.
Bíztuk lehetetlent,
Hittük végtelent,
Elhajtottuk kétségtelent!
*
(Bokorrímes)
Öregen bizony mindig kiderül, hogy végül is mindenki éppen így jár,
Más életutakon kóricáltunk, de a végére embergyerek így jár.
A végzet meg tudható, nyomunkban volt, folyvást követett, nyomunkban ott jár!
*
(Senrjon)
Visszaemlékezések,
Mit sem segítenek, pirul arc!
Emlékfakulás.
Hat látó is volt nekem,
Végzetem elmondták, egyezőn!
Emlék eltűnés.
*
Orbitális vagy kegyes hazugság? Ezzel volt tele az életem,
Így nem csoda, ha az állandó félsz volt a kísérő lételemem…
Szeretetlenség vagy barátságtalanság, kitöltötték a réseket,
Sikertelenség vagy naiv gyanútlanság, csak húzták be a fékeket!
Mesés elismeréseket kaptam azoktól, kik nem számítottak!
Közeliek, mind kivétel nélkül, nézték elmenő lábnyomokat…
Föl vagyok, kérlek háborodva, egy boríték miatt ekkora hajcihő?
De az abban írtak miatt, nincs rajtam csak egy végzetes, talptalan cipő…
*
(Senrjú)
Csak erőlködtem,
De, boríték lefogott!
Abban benne van…
Így telt egész lét,
Velős csontból, csak csont volt!
Kutya, is irigy…
*
Úgy látom, talp-nélküli talptalan cipő-felsőrészben kell élnem,
Sokan látják, dicsérik, de alul kéne, hiányzóról vélelem.
Estére elcsendesül a táj, az árnyak; az éjszakába elbújok,
Így a csendben és sötétben, magamra maradok, de tovább harcolok!
Csak görcsölők, mint egy nincs-méretes csomó a kákán,
Ez bizony nem tévedés! Még kicsit húzom a vártán…
Vecsés, 2020. március 20. – Kustra Ferenc
