El kell engedjelek ó, te féltő gondolat,
Meg kell váltsa szívemet, a szüntelen hódolat!
Hogy erőt vegyek magamon végre,
És felalhassak egy üres székre!
Hogy kiálthassak onnan egy nagyot,
Mely által felnéznek rám a nagyok,
És elhiggyék, hogy létezem, hogy vagyok,
De az egómmal együtt hízok, dagadok!
És ott fenn a széken felnövök!
A fellegek közé lövök!
Hangom, mint a harsona!
Féljen apám rokona!
Mert, hogy az is én vagyok,
és ha majd egyszer meghalok,
Lássátok ki voltam én
egy meg nem szűnő sárga fény...

Olyan szelíden szóltam hozzád
olyan szelíden kértelek,
de hiába minden! meg sem hallod!
S nem akarsz róla tudni sem!

Olyan szelíden szóltam hozzád
mint a sóhajtó fellegek,
vagy az esti szélben összeérő
suttogó nyárfalevelek.

Miért nem hallod hogyha hívlak?
Mért kell hogy kiáltsak neked?
Mért nem érzed hogy tehozzád száll
minden szó amit suttogok neked!

Hallgatnál még rám de már késő!
Nem leszek mindig itt neked!
s hiába hívsz,nem tudok menni,
hisz ki tudja akkor hol leszek!

Nem jön a tavasz hiába várjuk
pedig úgy vágyom már a kék eget,
napfény sem ragyog hiába várjuk,
hisz eltakarják tőlünk a fellegek

Én úgy szeretném ha nap sütne az égen
s bearanyozna minden kis szobát,
meleget árasztva mindenki szívébe
elsöpörve mindenki búját, bánatát.

Ne legyen többé se harag, se bánat,
hisz szenvedtünk mi már éppen eleget!
Istenem! Hozz már napfényt is a földre!
Hadd melegítse fel a szíveket!

Ragyogj be mindent fénylő sugaraddal!
Gyógyítsd meg végre a gonosz lelkeket!
Hadd legyen húsvét szerte a világon,
s legyen mindenkinek áldott ünnepe!

Szabadon szeretnék szállni
úgy ,ahogy eddig még soha ,
hogy ne tartson vissza senki ,
s ne törjék szárnyamat soha .

Szabadon szeretnék szállni ,
akár a nyári fellegek,
melyek hirtelen eltakarják
a napsütötte kék eget.

Szabadon szeretnék szállni
szelek szárnyain csendesen ,
hogy ne tartson vissza majd senki
amikor végleg elmegyek .

Szabadon szállok a szélben
ledobva minden láncomat ,
s nem fogok sajnálni semmit,
ami utánam itt marad.

Mi lesz ha a minden,
semmit nem jelent már?
S az aki várt reád,
soha többé nem vár?

Mi lesz ha a napfényt,
fellegek takarják?
Minden ellened van,
lelkedet akarják?

Mi lesz ha az utad,
mit végtelennek hittél?
Küszködtél,szenvedtél,
és ott állsz a végén?

Mi lesz ha nem érted,
emberek beszédét?
És nem hallod többé,
a lélek zenéjét?

Mi lesz ha életed,
értelme elveszett?
Minek élned akkor,
mit ér az életed?