Oly régen élek ezen a tájon
azt hittem mindig itt leszek,
hányszor félretoltak,hányszor félreálltam,
de mégsem hittem hogy végleg elmegyek.

Oly régen élek ezen a tájon
itt születtem,és itt voltam gyerek,
ó mennyi emlék,mennyi édes álom,
melyet feledni nem tudok sosem.

Oly régen élek ezen a tájon,
s most fájó szívvel mégis elmegyek,
magamban temetve minden régi álmot,
s nem viszek mást, csak emlékeimet.

Nyugalmat szeretnék végre!
Napfényt , a dombok oldalán,
szelíd felhőként elsuhanni
onnan,hol bántottak talán.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békében élni csöndesen,
és minden rosszat elfeledni,
mielőtt vár a végtelen.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békét,és kedves arcokat!
Hogy eltudjam temetni végre,
mi minden ízemben felkavar.

Nyugalmat szeretnék végre!
Hogy ne vágyjak vissza már soha,
s hogy ne érezzem ha könnyeket hord
szemembe a szülőföld pora.

Amikor megkopnak a fények
s otthon már nem vár senki sem,
amikor megcsalnak az álmok,
akkor is melletted leszek..

Amikor meggyötör az élet
s nem bízol többé senkiben,
hidd el,én nem foglak feledni
akkor is melletted leszek.

Amikor nem vár őszi estén
kandallód mellett senki sem,
s nem süt rád szeretet fénye,
akkor is melletted leszek.

Amikor úgy érzed fázol,
s nem melegít fel semmi sem,
csak szólj, én ott leszek nálad
nem is kell tőlem kérni sem.

Szeretsz Te még engem,
Ha szíved, úgy fáj, mint enyém,
Felülsz a vonatra és robogsz hozzám,
Az a csók amit adtál, nekem, elárulta,
Hogy él még a remény, éreztem én.

Öleltél, csókoltál, símogattál,
Mint ifjú korunkban rég,
Ezt elfeledni nem lehet,
Hiába mondanád, nem szeretsz,
Én nem hiszem el, soha Neked!

Múlhatatlannak érzem, feledni nem tudom,
A csillagok közt, tudom, ott íródott.
Telnek a hetek, hónapok és évek,
A Te arcod látom minden éjjel s reggelen.

Egy másik élet, mikor újjá születünk,
Egymásra lelünk, s újra együtt leszünk.
Egy könyv őrzi csupán a kezdetet s véget,
Szerelmünk akkor, végre beteljesedhet!