Négy év küzdelem megéri,
s ha boldogan megéli,
tudás fájának gyümölcsével
hidd el, a diák beéri.

Tanul, okul a félérett,
a tudás elérése végett,
a tanárnak munka ő,
és diákunk beérett.

Négy esztendő elszaladt
A diák a próba felé haladt
írásbelik, szóbelik réme
jaj, a szó bennszakadt.

Levizsgázott a kis sereg
Senki sem pityereg
Büszke tanárok körében
Most banketten tetszeleg.

Mint ki jól végezte dolgát
s nem játszva a balgát,
érett gyümölcskosárként,
Most lógatja a lábát.

Négy év küzdelem megérte,
És boldogan megélte,
a tudás fájának gyümölcsével
Minden diák beérte.

Nevelőszülőknél élem,
Én már az életem,
De én úgy érzem.
Hogy úgy szeretnek engemet,
Ahogy saját gyermeküket,
Sok mindent nekik köszönhetek,
De azt is remélem, még sok évet velük élhetek!

Én már úgy szeretem nevelő szüleimet,
Ahogy más gyermek valódi szüleit,
Hiszen ők neveltek fel engemet,
S a két testvéremet is,
Szeretetben és békességben tölthetjük el éveinket!

Bánatban megtört szívem
Belekiált az éjszakába
Fel az Égre a csillagokra
Miért hagytál el, gyere vissza!

Úgy várok Rád éjjel-nappal
Mint virág a lágy esőt,
Hogy magamba szívjam szerelmed,
Amit adtál, még nem régen.

Nem tettem én ellenedre,
Mért hallgatsz rossz emberekre,
Akik Téged nem szeretnek,
Csupán bánatba kergetnek.

Meg írtad már és mondtad is,
Hogy mellettem a Te helyed,
És én ezt el is hittem,
Sajnos csalódás lett a vesztem.

Miért kell valakit ennyire szeretni?
Miért kell minden szavától remegni?
Mért fáj ha nem látom?Mért fáj ha nem érzem?
Hiszen ha velem van én akkor is vérzem.

Nem lehet valakit csak félig szeretni,
nem elég nekem csak félig megszerezni.
Vagy legyen az enyém testestől egészen,
vagy hagyjon el végleg akkor is ha vérzem.

Amikor felnézek az égre,
Te jutsz az eszembe,
hogy talán ott ragyog a szemed fénye,
hiszen sajnos elmentél örökre,
csak egy fényképet hagytál nekem emlékbe,
amitől sokszor könnyes a szemem,
hogy tudom, már nem lehetsz itt velem,
hiába is vár téged Anyu a szívem!