Hányszor kell még kibírni mindent,
zokogva minden éjszakán?
Hányszor kell még megbűnhődnöm?
Mért nem hagysz végre élni már?

Hányszor kell még feladni mindent,
temetve minden álmomat?
Hányszor kell még feláldoznom
ami belőlem megmaradt?

Hányszor kell még megbűnhődnöm
gyarló tettedért ostobán?
Hisz nem volt,csak egyetlen bűnöm!
Nem tűrtem el,hogy meggyalázz!

Ne hagyj itt egyedül kérlek
!Ölelj át,vigyázz reám!
Ne hagyd hogy egyedül maradjak,
borongós,hűvös éjszakán.

Ne hagyj itt egyedül kérlek!
Nélküled fázom,reszketek!
Ölelj magadhoz lágyan,
melegítsd fel a testemet!

Ne hagyj itt egyedül kérlek!
Nélküled fázom,megfagyok!
Nem melegít fel semmi,
borongós,hűvös alkonyon.

Ne hagyj itt egyedül kérlek!
Nélküled félek elveszek.
Ne szólj,csak ölelj át némán,
s testeddel védd a testemet.

Ne hagyj itt egyedül kérlek!
Hisz nekem te vagy mindenem!
Miattad lágyak az esték,
nélküled szorongva ébredek.

Ne hagyj itt egyedül kérlek!
Nekem csak te vagy mindenem!
Ha elmész nem marad semmim!
Nekem már te vagy a végzetem!

Dühöngj csak,pusztító özönvíz!
Söpörj csak,zúgó áradat!
Nem törsz meg!Pusztító erőddel
felszítod minden lángomat!

Ne hidd hogy széttörtél mindent!
Ne hidd hogy mindent elvehetsz!
Pusztító tűzként küldöm vissza
amit most tőlem elveszel!

Mint tomboló tűz,ezernyi fájdalom
vöröslő vérként csorog le arcomon.
Mint pusztító szélvész,mely mindent elsöpör,
szívemet tépázza,lelkem őrli föl.

Mint pusztító láva,mely a földre hull,
köröttem minden leégett hamu.
Mellettem minden kopár,és kihalt,
csak egyetlen láng maradt,amely felkavar.

Hogy felégessen mindent, ami még maradt,
hogy ne legyen semmi,ami visszatart.
Ne hidd hogy megtörtél,zúgó fergeteg!
Mit elvettél tőlem,én is elveszem!

Szeretlek apa és soha többet nem foglak elfelejteni téged, mert nagyon hiányzol nekem meg Dávidnak.