Lefelé kell építkezni..
sokan úgy is kezdik;
az alapokat keresve
remélik hogy megtalálják
...a házat felfelé építik!

én is voltam fiatal...
a házaspárokat figyelve
tudtam mit akartam
egy boldog életet élni...
családot terveztem előre.

én is kerestem alapjait
s a felelősségem tudatában,
amikor harminc éves lettem,
úgy láttam hogy megtaláltam
s egy hitben élő lett társam.

mindketten tudtuk hogy
Lefelé kell építkezni!
s ha rosszul építkezünk...
- ha nem is akarjuk -
a házunkat romba döntheti.

Szeretlek. Ezt megmondom őszintén
Mert nem bírok azzal hogy néma vagyok
Sokáig azt mondtam hogy egyedül vinném
A terhet mert terveim nagyok

És most ugy döntöttem hogy minden
Mit egyedül eddig elvittem
Tul nehéz egyetlen embernek
Kérlek segíts hogy én is segíthessek
Mert együtt erősebbek lennénk
Mi kettten mindent elviselnénk
Én megvédelek hidd el ha kell
És az életemnál jobban érdekel
Az hogy te itt vagy melettem,
Tudom hogy nincs mitől félnem
Csókollak és itt a lelkemben
Több vagyok, van jövőm ezt érzem

Mert ki voltam én? egy senki
És megérintettél, egy egész lettem
Nem a fél bordám vagy, nem csak ennyi
A részem vagy, mindenből egyetlen

Mondd hogy igy lesz évek mulva is
Szeretni fogsz mint ahogy szeretlek
Minden mosolyod egy uj utra visz
Hiszem hogy bárhol megkereslek
Mert ha elvesznél veled vesznék
Ha mosolygnál én is felnevetnék
Ha sírnál csak annyit szólnék
-Ha te nem lennél én sem volnék

Tomboló vihar volt azon az estén
mely elsöprő erővel mindent felkavart,
s cikázó villámmal mindent összetépett
még a kis diófa is kettéhasadt.

Nem láttam akkor, de éreztem én is
dühöngő erejét, mellyel elrohant,
messziről hallottam őrült haragját is
melytől a kis fa is kettéhasadt.

Azóta régen elszálltak az évek
s meghasadt tövén csak gyógyult heg maradt
sűrű lombjával árnyékot terítve
mintha azt suttogná: ne add meg magad!

Azon az estén elvesztettem mindent!
Hisz az én szívem is kettéhasadt,
megtört szívvel, de újra kezdtem élni
bár a lelkemben örök heg maradt.

Az utolsó könnycsepp mit érte hullatsz
most végigcsorog az arcodon,
lemosva mindent, mi fáj és éget
s végig gördül az ajkadon.

Egy utolsó könnycsepp s már nem érzel semmit,
már csak egy seb marad lelkeden,
néha még fáj, és néha tán vérzik
de már nem éget szüntelen.

Hisz annyi szép, és jó vár még rád is!
Ne add fel könnyen,ostobán!
Minden mi volt, okkal történik
s jön majd helyette annyi más!

Miattad küzdök szélben, hóban
érted aggódom szüntelen.
miattad élek,miattad vérzek,
s most is te érted könnyezem.

Miattad dobtam el minden álmom
nem tartott vissza semmi sem,
mért nem érzed hogy nincs már másom
hisz neked adtam már mindenem!

Mért nem érzed hogy nincs más senki
egyedül én vagyok neked!
Mért nem hiszed hogy én vagyok csak
aki még melletted lehet?

Ne higgy te másnak, reám hallgass!
Tedd félre büszkeségedet!
Most tedd meg, amíg itt vagyok még,
hisz ki tudja holnap hol leszek!