Emberben bízni,
Nagyon rémes gondolat.
Kárát szenvedtem!
*
Bámulok. Csak úgy
Látom világot, hazug...
Mit hoz a jövő?
*
Az élet álom,
De oly’ mint egy rémálom;
Kéne ébrednem.
*
Érzelem völgybe
Tombol lelkem mélysége;
Mást nem érdekel.
*
Siker, mi kerget!
Utol nem ér, nem siet.
Csak megyek tovább….
*
Magam vagyok én
Kívül-belül fenomén;
Hiszik? Vagy csak én?
*
A csönd oly’ sűrű,
Hogy körbeölel, megfojt;
A lelkem sajog.
*
Életfa gyökér
Vagyok saját magamnak;
Locsolást kérek!
*
Kinek hatalma
Nincs, ne mondjon véleményt...
Sárba tapossák!
*
Ha én igazat
Mondok, jól megköveznek;
Így volt mindig is.
*
Szürke állomás
A következő megállom;
Vizet veszek fel.
*
Elbandukolok,
De nem tudom, hogy merre;
Gyere Te erre.

Vecsés, 2012. szeptember 10. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.

Mézes és epés adagokban,
Örömteli és bánatos porciókban,
Van földi sorsunk kimérve.

Az Édenre melyet elhagytunk
Mégis vissza gondolunk
De az üdvösség még nincs elérve.

De majd eljön az a hajnal
Mikor méz és epe, bánat s öröm,
Többé nem ural felettünk;

Mikor az ember megváltása
Isteni győnyőrben ragyog
És mindannyian szabadon lélegzünk.

Először termeljünk zöldségeket.
Répát, sok zellert és gyökeret.
Na, akkor ezzel mar meg is vagyunk.
Nézzük meg, hogy van-e egy fazekunk.

Ha már találtunk egy megfelelőt,
gyüjtsünk a főzéshez lelkierőt.
Tisztítsuk meg az összes zöldséget.
Ételbe tenni, csak tisztán lehet.

Elfelejtettem egy fontos dolgot.
Adjunk kedvesünknek közben csókot.
A legfontosabb majdnem kimaradt.
Hozzávalókból a hús elmaradt.

Lehet bármi, szárnyas,marha,sertés.
De ne a szomszédé, mert az sértés.
Erre nekem van egy jó ötletem.
Én a húst mindíg a boltban veszem.

Kezdjük főzni a húst, ne csak álljunk.
A zöldségekkel egy kicsit várjunk.
Ameddig az én levesem rotyog.
Addig kicsit pihengetni fogok.

Körülbelül fertály óra múlva.
Zöldségnek is levesbe vezet útja.
Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint.
Közben olvassunk el egy jó magazint.

Mire a művelődéssel végeztünk.
El is készül a finom ebédünk.
Már csak egy kis tésztaféle kell bele.
Meg valaki, ajki velünk megegye.

Lelkem mélyén gunnyasztó félelem.
Nézd, lásd mit tettél most énvelem.
Reszketek, mit tarlón ázó madár.
Nyugodt nem lesz szívem, soha már.

Mint sötét, rémes zúgó fellegek.
Úgy borítja félelem életem.
Hát, kérlek drága, édes Istenem.
Hozz végre már, megnyugvást nekem.

Ne légy bánatos, ha lelked hideg.
Felmelegszik majd szunnyadó szíved.
Ha átcsap feletted a változás szele,
szállsz, sodródsz, változol majd vele.

Ne félj hát az újtól, mástól soha.
Beborít majd szépség aranypora.
Más nem is moshatja le szívedről.
Csak, ha folyó fakad könnyekből.