Már nem érdekel az élet, semmi se számít,
Mert minden mi körülvesz, úgy látom, csak ámít.
Éltem olyan, mint a hamis gyöngy csillogása,
Felszín alatt rothadt, de nagyon szép a máza.

Budapest, 2000. június 27. – Kustra Ferenc József

Versben és haikuban

Havazik, én meg állok, várok… nem a napfényben…
Csak várva és állva, ázok, sűrű hóesésben,
És már a bajuszomat is befehéríttette,
Hideg meg... szám szélét lilásra elkékítette!

Bízok, hogy reggelre a sok-sok jégvirág is kivirágzik,
Lesznek angyalok is… kántor jókedvű lesz és orgonázik…
*
Süvöltve száll a
Tél szele, árkokon át!
Árokparti szél.
*
Szép a fagyos kép,
Összekuszált hópelyhek…
Vízszintesen száll.
*
Hóesés! Szakad!
Kavarodás, fagyos kép!
Úgy dühöng a tél.
*
Reggel megint csak, tejfehér köd takarja be a hűlő testem,
Nagyon erőszakos, csak elállja, hogy messzire lásson szemem.
Kiútkeresésben, hóesésben, ritka-hideg másodpercben,
Keserűnek élt életpercben, hó fények átölelnek csendben.
Ördögi fekete hófelhők sötétjében… alatta mozgok…
Nagy, jéghideg kínok mögött... csak a sok jégcsap között nem romlok…
Vár engem az új élet és vele a sok új gyötrelem?
Mit tegyek, hogy már végleg hagyjon el engem a félelem…
*
Úgy szakad a hó,
Dombra megyünk szánkózni…
Hóba süllyedünk!
*
Reggel megint csak, tejfehér köd takarja be a hideg testem,
És az erőszakos, nem engedi, hogy messzire lásson szemem.

Kiútkeresésben, hóesésben, ritka-hideg másodpercben,
Keserűnek élt életpercben, hó fények átölelnek csendben.
Ördögi fekete hófelhők sötétjében… alatta mozgok…
Nagy, jéghideg kínok mögött... csak a sok jégcsap között nem romlok…

Vár engem az új élet és vele a sok új gyötrelem?
Mit tegyek, hogy már végleg hagyjon el engem a félelem…
*
Ha már hó esik,
Dombon fogunk csúszkálni…
Hóba süllyedünk!
*
Hegyek, fák, lombok, utak és bokros völgyek,
Mind fehérek, hópelyhek befedik őket.
Szállnak, a hópelyhek, repülnek ott fent, a széllel,
Az meg fújja őket mindenfelé, szanaszéjjel.

A hideg uralkodik hófúvással, szanaszét…
Már úgy várom a hófúvás végének kezdetét…
Vajon megérem én a vég kezdetét,
Vagy csak élem soká, a kezdet végét?
*
Gyönyörű, kék ég!
Havas, tejfehér minden.
Gyönyörködtető.
*
Felhőpaplan alól, ha majd kitakarják az égboltot,
Bízok benne, hogy látok én még szép eget… sok csillagot.

Vecsés, 2015. január 01. - Kustra Ferenc József

Ős rokonoknál…

Lelkem imája,
Halkan, csendben jön elő.
Esdés, magányban.
*

Fagyos a bánat,
Látogatom őseim.
Havas temető.
*

Temető csendjét,
Növeli hótakaró.
Örökálom csend!
*

Havas faágak.
Havasak a kispadok.
Jégcsapos ágak.
*

A belső hangom,
Hangosan zokog. Bánat.
Kút is szétfagyott.
*

Havat elsöpröm,
Mécsest és gyertyát gyújtok.
Pici láng, jelkép.
*

Némán könnyezek,
Bánatomat csak nyelem.
Vigasz szava nincs!
*

Hó újra esik…
Hópihék ülnek reám.
Egy gondolat mind!
*

Hó, csendben esik,
Temető szűzies lesz.
Üres világom…
*

Hazafelé, oly’
Nehezen indulok. Bú.
Nyomok a hóban…

Vecsés, 2014. november 11. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokor csokorban.

Borús élete egyetlen felleggel sem homályosította
Az öregúr arcának ragyogását, és nem behavazta
Ezt a furcsa tüneményt, sőt az öregúr kelleme,
Az eszmélés rejtett bugyrának öregedő öröme.

Csongrád, 2012. július 28. - Kustra Ferenc József

Macskaköveken sétálva
kismadárka rám kacsint.
Kérdem én:- Te flörtölsz velem?
Ugrik egyet, s rám legyint.

-Dehogy komám, hogy gondolod?
Van nekem egy hű párom.
Kacsintásom azt jelenti
tele lett a nadrágom.

Megijedtem lépteidtől.
Félek eljön az idő,
amikor a koppanásból
macskakövön macska nő.