Ne búsulj bent a hideg szobában,
állj fel! Tárd ki az ablakod!
Hagyd, míg a napfény meleget áraszt
megpihenve az arcodon.
Ne búsulj bent, magadba hullva,
mint egy árnyék, mely egyre fogy,
jöjj közelebb és állj ki a fényre,
látod? Most minden úgy ragyog.
Nézd! Még a felhő is nyugodni készül,
átölelve a kék eget,
Játszi mosollyal simogatva
bólint, azután messze megy.
Ne gubbassz bent! Látod, most minden
olyan vidám és éltető,
mint a napfény, mely simogat téged,
mint egy érzéki szerető.
Ne búsulj bent! Jöjj ki a fényre!
Hadd simítsa az arcodat!
Hagyd a bánatot messze tűnni!
Hidd el: leszel még boldogabb.
Lesz majd még időd nevetni, sírni,
s holnap talán majd úgy ragyogsz,
mint a csillag, mely éji sötétben
Olyan fényesen felragyog.
állj fel! Tárd ki az ablakod!
Hagyd, míg a napfény meleget áraszt
megpihenve az arcodon.
Ne búsulj bent, magadba hullva,
mint egy árnyék, mely egyre fogy,
jöjj közelebb és állj ki a fényre,
látod? Most minden úgy ragyog.
Nézd! Még a felhő is nyugodni készül,
átölelve a kék eget,
Játszi mosollyal simogatva
bólint, azután messze megy.
Ne gubbassz bent! Látod, most minden
olyan vidám és éltető,
mint a napfény, mely simogat téged,
mint egy érzéki szerető.
Ne búsulj bent! Jöjj ki a fényre!
Hadd simítsa az arcodat!
Hagyd a bánatot messze tűnni!
Hidd el: leszel még boldogabb.
Lesz majd még időd nevetni, sírni,
s holnap talán majd úgy ragyogsz,
mint a csillag, mely éji sötétben
Olyan fényesen felragyog.
Évek múltak el, és te elmaradtál,
emlékeimben lassan megfakulsz,
nem fáj már úgy, ha lehunyt szemeimmel
arcodat látom, ahogy lángra gyúlt.
Messzire tűnt az idő sodrásában
szemeid fénye mely úgy csillogott,
hogy el hittem azt a két szemedbe nézve,
veled lehet csak biztos holnapom.
Ma már tudom, hogy hazugság volt minden,
s hazug volt minden szó az ajkadon,
és az a tűz mely szemeidben égett,
hazug volt, mikor értem csillogott.
Évek múltak el. Szívem mélyén dér van,
nem maradt más, csak néma, bús közöny,
sötét hajamra sűrű dér szitál már,
s a rút idő szárnyán én is őszülök.
Néha még feltűnsz elmúlt álmaim közt,
de az emléked ma már oly ködös,
mint megfakult kép az esti szürkületben,
míg halk sóhajjal az este beköszönt.
emlékeimben lassan megfakulsz,
nem fáj már úgy, ha lehunyt szemeimmel
arcodat látom, ahogy lángra gyúlt.
Messzire tűnt az idő sodrásában
szemeid fénye mely úgy csillogott,
hogy el hittem azt a két szemedbe nézve,
veled lehet csak biztos holnapom.
Ma már tudom, hogy hazugság volt minden,
s hazug volt minden szó az ajkadon,
és az a tűz mely szemeidben égett,
hazug volt, mikor értem csillogott.
Évek múltak el. Szívem mélyén dér van,
nem maradt más, csak néma, bús közöny,
sötét hajamra sűrű dér szitál már,
s a rút idő szárnyán én is őszülök.
Néha még feltűnsz elmúlt álmaim közt,
de az emléked ma már oly ködös,
mint megfakult kép az esti szürkületben,
míg halk sóhajjal az este beköszönt.
Folyóparton víz messze viszi a bendzsó hangokat
Őrülten süt a nap, de nem vetít árnyék ráncokat.
Halak a vízben fickándoznak, csak ki-kiugranak,
Lent a mély vízben nem, de tán' kint… vetnek árnyékokat.
Fent, ég kékjében látunk vitorlázó madarakat
Lenn, földön látni a suhanó, pici árnyacskákat.
Ha helikopter érkezik, vetül kicsit nagyobb
Utasszállító repülőnek meg sokkal nagyobb.
Van persze titokzatos holdfény árnyék
És van oly' csodás színpadi árnyjáték.
Árnyat vet ránk a napszemüveg
Hűs árnyat ad a homok üreg.
Az elrobogó gőzös füstje illanó árnyat ad
De az állomáson, míg vizet vesz, kicsit megmarad.
A madarak című filmben tömegárny borította földet,
Napfogyatkozásnál a holdunk árnya öleli a földet.
A bogrács párafelhője, illatos árnyat festeget,
És a szakács mikor kavarja, eljátssza a felleget.
A fény és árnyék, mint összeesküvők csak sutyorognak,
Vagy lehet, hogy szerelmesek, ezért-azért összebújnak?
Bizony oly' sok ember van, ki árnyékban éli életét
Mihez nem is kell felvennie a fekete mentéjét…
Emberi létnek is bőven van árnyékos oldala
És kinek ez sötét, annak nem sokat süt Napocska!
Simléderes sapka azért van, hogy árnyékoljon
Bősz napsütésben, így a szem messzire ellásson.
Vecsés, 2014. január 26. - Kustra Ferenc József
Őrülten süt a nap, de nem vetít árnyék ráncokat.
Halak a vízben fickándoznak, csak ki-kiugranak,
Lent a mély vízben nem, de tán' kint… vetnek árnyékokat.
Fent, ég kékjében látunk vitorlázó madarakat
Lenn, földön látni a suhanó, pici árnyacskákat.
Ha helikopter érkezik, vetül kicsit nagyobb
Utasszállító repülőnek meg sokkal nagyobb.
Van persze titokzatos holdfény árnyék
És van oly' csodás színpadi árnyjáték.
Árnyat vet ránk a napszemüveg
Hűs árnyat ad a homok üreg.
Az elrobogó gőzös füstje illanó árnyat ad
De az állomáson, míg vizet vesz, kicsit megmarad.
A madarak című filmben tömegárny borította földet,
Napfogyatkozásnál a holdunk árnya öleli a földet.
A bogrács párafelhője, illatos árnyat festeget,
És a szakács mikor kavarja, eljátssza a felleget.
A fény és árnyék, mint összeesküvők csak sutyorognak,
Vagy lehet, hogy szerelmesek, ezért-azért összebújnak?
Bizony oly' sok ember van, ki árnyékban éli életét
Mihez nem is kell felvennie a fekete mentéjét…
Emberi létnek is bőven van árnyékos oldala
És kinek ez sötét, annak nem sokat süt Napocska!
Simléderes sapka azért van, hogy árnyékoljon
Bősz napsütésben, így a szem messzire ellásson.
Vecsés, 2014. január 26. - Kustra Ferenc József
Finom embereknek ez nem kora,
Mit emberek hordanak, az rongya.
Útszéli modorban viselkednek,
Kedvességre erőszakkal felelnek.
Mindenki ezt igényli?
Úri viselkedés, modor, barátság,
Ugyan hol van, kinek kell manapság?
Szépen beszélni, együtt érezni,
Sőt igaz szívből segíteni.
Hol van, ki igényli?
Szépen öltözni, megadni a módját,
Ember mutatná finom modorát.
Házasságban párját piedesztálná,
Világgal szemben helyét megállná.
Hol van, ki igényli?
Izgalmas, kilátszó combot látni,
De emberibb, aljjal bokát takarni.
Hölgyeket, Kegyednek szólítani,
Találkozáskor, kezet csókolni.
Hol van, ki igényli?
Szépen, gyertyafénynél vacsorázni,
A finom bort kortyolgatva inni,
Feketét, könyvtárban fogyasztani.
Ott ráérősen beszélgetni.
Hol van, ki igényli?
Igaz vannak még ilyen emberek,
De nézeteik, nem érvényesülnek.
Ilyen úriember Usztics Mátyás,
Párja meg én volnék, senki más?
Hol van, ki még igényli?
Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
Mit emberek hordanak, az rongya.
Útszéli modorban viselkednek,
Kedvességre erőszakkal felelnek.
Mindenki ezt igényli?
Úri viselkedés, modor, barátság,
Ugyan hol van, kinek kell manapság?
Szépen beszélni, együtt érezni,
Sőt igaz szívből segíteni.
Hol van, ki igényli?
Szépen öltözni, megadni a módját,
Ember mutatná finom modorát.
Házasságban párját piedesztálná,
Világgal szemben helyét megállná.
Hol van, ki igényli?
Izgalmas, kilátszó combot látni,
De emberibb, aljjal bokát takarni.
Hölgyeket, Kegyednek szólítani,
Találkozáskor, kezet csókolni.
Hol van, ki igényli?
Szépen, gyertyafénynél vacsorázni,
A finom bort kortyolgatva inni,
Feketét, könyvtárban fogyasztani.
Ott ráérősen beszélgetni.
Hol van, ki igényli?
Igaz vannak még ilyen emberek,
De nézeteik, nem érvényesülnek.
Ilyen úriember Usztics Mátyás,
Párja meg én volnék, senki más?
Hol van, ki még igényli?
Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
Fránya só!
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!
Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.
A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.
Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?
A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.
Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…
Ha, volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?
Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!
Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!
Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!
Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!
Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!
Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.
A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.
Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?
A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.
Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…
Ha, volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?
Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!
Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!
Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!
Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!
Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József