Az öregségi lét…

Porzik a szakadt-rongy életem,
Felém nem járt az esővizem…
Óvatlanul és tántorogva erre settenkedik,
Fehér ruhája, meg a portól csak úgy koszolódik!

(10 szavas)
Kietlen, rögös életem évek óta szomjazik,
Létesítője nem locsolta porladozik.
*

Mostanra várom, őszi esőket
Ami megöntözi a kerteket…
De, vajon az én életem oly' poros kertje,
Valami áldó esőben most, részesül-e?

(bokorrímes)
Őszi eső hull, csepereg, sárguló levelek peregnek,
Éltetőnedű az eső, száraz földbe vetett szemeknek.
Hull-e rám létesője...? Értelmet adhatna életemnek.
*

Kertem már csak nagyon köszöni, elvan,
Virág már nincs is benne, hervadóan…
Hetven elmúltam most kéne még, jó nagy éltető eső...(?)
Mert a por is összeáll és lesz örökre megdermedő.

(sedoka)
Létem esője,
Életemnek nedűje,
Gyógyír lenne lelkemnek.

Rögös életem
Nedűje a léteső,
Híján végleg elporlad.

Vecsés, 2018. szeptember 8. – Szabadka, 2018. október 15. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam. A 10 szavas, a bokorrímes és a sedoka szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit munkája.
A vegyes címe: Hull-e rám létesője...?

A tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros…

Alkony széria.
Mindennap van, de mind más…
Esték melegek.
Ezernyi szempár pislog,
Sárgás fénnyel hunyorog.
*
Árnyak még vannak,
Kontúrjuk, már életlen.
Sötét, feloldó.
Hold árnyékában ragyog,
Néha egy helyben topog.
*
Erdő sok fája,
Bíborszín kabátjában…
Szín, sűrűsödik.
De araszolva mozog,
Ég leple alatt csoszog.
*
Mielőtt lemegy
A nap, az ég elpirul.
Besötétülés.
Éj szekere elrobog,
A kifli Hold kuncorog.
*
Az est arcai
Mind sötétbe torkollnak.
Bíbor-fekete.
A csillag rá mosolyog,
Egy kék felhőn kuporog.
*
A csillagfény is
Világít, foltos homály.
Meleg is csökken.
Néma csendben csak szuszog,
Éhesen hasa korog.

Vecsés, 2016. március 14. – Budapest, 2016. június 18. – Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Csillagragyogás”.

Meditált a szerzőpáros…

Ablakon kinézve,
Álmodozok…, csak szétnézek.
Erre teremtettünk?
Szakadt lelkek buja vágya,
Okoskodás iskolája,
*
Nincsen menekvésem,
Életem, néma kiáltás.
Elfoszlok… széthullok…
Moslékhordó tarisznyája,
Emberiség misztikája.
*
Égi menetrendben,
Minden, már elrendeltetett!
Minden, köve vésve…
Hontalanság gyáva fegyver,
Idegeknek gondos felcser.
*
Sodró a lendület,
Én is sodródok! De merre?
Hol fogok kikötni?
Marokból szórt adományok,
Mérhetetlen gyarlóságok.
*
A sorsom, csak döfköd,
Hab a tortán, hogy még fáj is.
Sorskönyvébe írva…
Hova, tovább, merre, meddig?
Menekülünk jövő keddig…
*
Élet ráncos keze
Simogatja, aszott arcom.
Bőr, a bőrt karcolja.
Onnan aztán majd szerdáig,
Eljutunk a ciszternákig.

Vecsés-Győr, 2016. július 7. – Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Ráncigálás”

Meleg éjszaka,
Viharszél éppen csak leng.
Égen fényjáték.

Aszott mennydörgés,
Csak a pókháló remeg.
Fülledt fuvallat.

Hőség bőség van,
Viharfelhő kiszáradt.
Szikkadt villámok.

Villám-dobpergés,
Kérgesen tapsol a lég,
Tenyere porzik.

Álmatlan éjjel
A langy szél is pihákol.
Izadság csöppen.

Pár csepp csak a nedv,
Fulladó felhő köhög,
Villám is szárad.

Hevített foton,
Petyhüdt hajnal már éled.
Nyári kábulat.

Mester tücsök húzza,
Szakadatlan nyúzza,
Tempós hangja kúszva,
Éj dallamát súgja.

Kontrázik a béka,
A vidék mily méla,
Békés esti séta,
Ingyen koncert-séma.

A szellő most néma,
Hallgat a játéka,
Nincsen bennem tréma,
Csak méreg árnyéka.

Oda csapok célra...
A fele sem tréfa,
Szúnyogoknak néha,
Én vagyok a préda.

Nem segít taktika,
Vegyszeres praktika,
Véget ér a séta,
Ha szakad a cérna.