Idő 
Értékelés 
Értékelés Korán kelek. Az áram ki van kapcsolva,
de hat órára kezd derengeni.
A közelmúlti telihold sugarai
besütik fényüket a szobába.
A lábam köré tekerek egy takarót,
hogy távol tartsa a hideget.
Aztán a sötétbe merengek
a könyvespolc sziluettjére, mely
úgy néz ki, mint egy hosszúkás kolosszus.
Ez egy fekete ajtó, amely egy olyan világba nyílik,
mely telve van fantáziákkal és ötletekkel.
Még a feleségem bekeretezett fotója is,
mely fiatal korában készült, életre kel.
Szalmakalapot visel, és szeme a távolba mered.
Elegáns ívű az orra, és a szája körül mosoly csírázik,
még a sötétben is látom, mert már
napos fényben számtalanul láttam.
Hét óra, fél nyolc, nyolc.
Olyan vagyok, mint egy vak,
aki fokozatosan visszanyeri látását.
Kiveszem a kis gáztűzhelyet
a folyosói szekrényből,
és forralok vizet egy csésze teához.
Felmelegíti a bensőmet, és hálás vagyok
az élet kisebb áldásaiért.
Az első napsugarak behatolnak
a szobába, és alig várom,
hogy a napi kreatív munkában elmerüljek.
de hat órára kezd derengeni.
A közelmúlti telihold sugarai
besütik fényüket a szobába.
A lábam köré tekerek egy takarót,
hogy távol tartsa a hideget.
Aztán a sötétbe merengek
a könyvespolc sziluettjére, mely
úgy néz ki, mint egy hosszúkás kolosszus.
Ez egy fekete ajtó, amely egy olyan világba nyílik,
mely telve van fantáziákkal és ötletekkel.
Még a feleségem bekeretezett fotója is,
mely fiatal korában készült, életre kel.
Szalmakalapot visel, és szeme a távolba mered.
Elegáns ívű az orra, és a szája körül mosoly csírázik,
még a sötétben is látom, mert már
napos fényben számtalanul láttam.
Hét óra, fél nyolc, nyolc.
Olyan vagyok, mint egy vak,
aki fokozatosan visszanyeri látását.
Kiveszem a kis gáztűzhelyet
a folyosói szekrényből,
és forralok vizet egy csésze teához.
Felmelegíti a bensőmet, és hálás vagyok
az élet kisebb áldásaiért.
Az első napsugarak behatolnak
a szobába, és alig várom,
hogy a napi kreatív munkában elmerüljek.
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
(3 soros-zárttükrös csokor)
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Filozofikus felfogásban…
Kiléptél a kapun, megláttalak, gyönyörű vagy ma,
Annyira szép, hogy nem való vagy e csúnya világra.
*
Körülöttem a nagy néma csend halkan ásítozik,
De lehet, hogy éhes, gyomra hangosan áhítozik.
*
Terhem a máról a holnapba, görnyedten cipelem,
Könnyen venni az akadályt, semmi súlyom nincs nekem
*
Érzem, hogy életemből elköltözött már a nyár,
Igaz is, én is csak egy élőhalott vagyok már…
*
Az ég legalján, estefelé még vöröses a Nap,
Fekete esőfelhőket lát, imádkozik a pap.
*
A nap sok-kévés sugara olyan jól melegít,
Támadó hidegfront átka, kedvetlenre hűsít!
*
Gyenge embernek a fegyvere, lehet, csak a hazugság,
Bár ezzel tűnik az igazság bajnokának, ez másság.
*
Púposra hajlik a végtelen tér íve,
Hogyan igaz? Érzem, nincs eleje-vége?
*
Én becsületből, nevetve, mindig magam küldöm előre,
De gyáván, sírva megyek magam mögött, nem vágyok előre…
Csak élő-halott vagyok, nem létezőn várok, lehetőre…
*
Ostoba pletykát terjesztők áldozata vagyok,
Innentől kezdve, örök bűnben élek és halok.
*
Érdekel, lesz majd még hozzám való társam egykoron?
Ma megvolt, élvezem a válóperem, a balkonon.
*
Elhatároztam elmegyek, csapot-papot itt hagyok,
De azért nem hagyok itt mindent, hülye tán' nem vagyok.
Vecsés, 2016. július 16. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Kiléptél a kapun, megláttalak, gyönyörű vagy ma,
Annyira szép, hogy nem való vagy e csúnya világra.
*
Körülöttem a nagy néma csend halkan ásítozik,
De lehet, hogy éhes, gyomra hangosan áhítozik.
*
Terhem a máról a holnapba, görnyedten cipelem,
Könnyen venni az akadályt, semmi súlyom nincs nekem
*
Érzem, hogy életemből elköltözött már a nyár,
Igaz is, én is csak egy élőhalott vagyok már…
*
Az ég legalján, estefelé még vöröses a Nap,
Fekete esőfelhőket lát, imádkozik a pap.
*
A nap sok-kévés sugara olyan jól melegít,
Támadó hidegfront átka, kedvetlenre hűsít!
*
Gyenge embernek a fegyvere, lehet, csak a hazugság,
Bár ezzel tűnik az igazság bajnokának, ez másság.
*
Púposra hajlik a végtelen tér íve,
Hogyan igaz? Érzem, nincs eleje-vége?
*
Én becsületből, nevetve, mindig magam küldöm előre,
De gyáván, sírva megyek magam mögött, nem vágyok előre…
Csak élő-halott vagyok, nem létezőn várok, lehetőre…
*
Ostoba pletykát terjesztők áldozata vagyok,
Innentől kezdve, örök bűnben élek és halok.
*
Érdekel, lesz majd még hozzám való társam egykoron?
Ma megvolt, élvezem a válóperem, a balkonon.
*
Elhatároztam elmegyek, csapot-papot itt hagyok,
De azért nem hagyok itt mindent, hülye tán' nem vagyok.
Vecsés, 2016. július 16. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Sötét est éled,
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
