Néha csak egy kis magányra vágyom,
Ismét szobám ajtaját bezárva látom.
Csak meredek, s nézem szobám sötét falát,
Ahogy a rózsa vörösből feketébe folyik át.

Az érzés fura, pörgetem magányos lelkembe
A régi, megfakult emlékeket,
S közben a szobám sötét falára meredek,
Csak meredek...

Olyan apró volt
Tenyeremben hoztam
Puha , fényes ,fekete
Két kicsi gömb a szeme
Vigyázva fogtuk és hoztuk
Rögtön el is kereszteltük
BOGI lett és nem tücsök
Több volt Ő mint kutya
Talán beszélni is tudna
Puli volt Ő a javából
Elhoztuk az anyjától

Neveltük okos, szép legyen
Lett a családnak kedvence
Mikor nyílt a kapu Ő meglátott
Ki nem hagyta,hogy ugráljon
Udvaron szaladt körbe
Nagyokat kiabálva
Megjött gazdi, lesz ma lagzi
Ilyenkor hempergett és nevetett
Szép fogsora fehérlett

El nem ment mellőlem
Csak olykor tért ki előlem
Vigyázott Ő nagyon a házra
Engem mindig haza várva
Öreg lett és beteg szegény
Orvos segített nyugovóra tért
Távol voltam és nem itthon
E szomorúságot ne lássam
Előtte még a házat Ő bejárta
Búcsút intsen utoljára
Élőlény volt Ő nem kutya
Szívem sajgott sirattam Őt

Menyasszonyi ruhába öltözött rét és föld
Hófehér nagy virágok húzzák le fáknak ágait
Most minden vastag fehér
Virágzott már rét és aranyeső
Fák virágok rügyei duzzadtan nőtt
De vastag hótakaró lett a nyerő
Tavaszt várta rét és erdő
Talpam alatt megcsikordul a hó
Hideg és hó most nem jó

Rovarok, bogarak és madarak
Fáznak, elbújnak az odúban
Igaz, most így kell lenni
Mókus, madár mit fog enni?
Nem látni csak fehérséget
És sok fekete varjút az égen
Fúj a szél, hó belep mindent
Ki most teheti, nem kint
Bent marad a melegben

Gyerekek örülnek nagyon
Hógolyóznak szánkóznak
Orruk piros, szemük ragyog
Gyúrják is hóembert sorba
Lesz nekik sárgarépa orra
Hó most puha, ragad
Majd kisüt a Nap,hóember elolvad
Belőle csak emlék marad

Bárány vagyok. Űrt bolyongó kova égitestek
Peremén árnyat napfénnyel festek.
Szikrával fekete füstbe égnek hitét vésem,
S kezdem szélmalomharc-küldetésem.
Felhő-tenyér porban tett le langyos-szellő-lágyan,
Ott hol kő a párnám s föld az ágyam.
Jöttem. Hátrahagytam minden erőm, mágiámat.
Hoztam békét, vágyat, szép imákat.
Jöttem lobogó máglyát jégszoborként oltani,
Megváltás gyönyörhírét mondani.
Gomorra magma-talaján lépek apró s félénk
Mozdulattal, lelkemből tört, élénk
Márványcsókkal ébresztem a bűnöst bűntudatra,
Az éjszaka-lányt nap hangulatra,
S a vétekfiút megmosdatván így küldöm érte,
Bűz bugyrából, diccsel égi bércre.
Szenvedéllyel, ördög súlytól fájón nem görnyedve,
Lelke pilleszárnyon ring lebegve.
Szent erénnyel nyughatatlan, Földnek ismeretlen
Lényt alkottam, mi itt érthetetlen:
Ő sziromkézzel fanyűvők nyomán magot hintő,
Önzőn megbocsájtó, jóra intő.
Véres pengét kicsorbító, s nyitott sebet öltő,
Álmot író jóságtollú költő.
Reményt, s harmóniát agyagként én megformálom,
Sárból kincset gyúrok s eldobálom.
Szomjazóknak vizet, vak szemeknek napvilágot,
Szűzként szenvedőknek igazságot
Adni vágyok, s örömöt látni a puszta létben,
Nélkülözők sóvár, bús szemében.
Tanítani, élni, megőrizni az alkotás
Mesterségét, remekét mind csodás.

Bárány vagyok. Önzetlenség jogán jöttem adni,
Mégis valós célom itt maradni...
Ha kell, fázni, gyűlölet lángzáporában ázni,
Parázsszőnyegen könnyezve járni.
Gyilkos kéznek fáj a forrás tüzes égetése.
Szenny-fülnek a bárány bégetése.
Vészjósló ómen! S aki dagonyáját elhagyni
Rest, mert hiszi, máshol meg fog fagyni,
Annak lelkem kevés, csak húsom olthatja éhét,
Gyapjúm ölhetné rút didergését,
Vérem oltja csak szomját, borúját szenvedésem.
Hát itt a késem! Többé nem vésem,
Fénynek hitét fekete éjbe, a sárban kúszva!
És ki majd puha bőrömet nyúzza,
Saját szemével pillanthatja, mit mindig mondtam:
Belül sem farkas, csak bárány voltam.

Hogy lehet meg mindenem, ha nincsen semmin?
Ha van barátnőm, akkor miért nincs senkim?
Vannak haverok, de barát az egy sincs.
A becsület a világon a legnagyobb kincs.

Hamis a történelem és hamisak az álmok
Hamisak a fiúk és hamisak a lányok
Hamis vágyak és hamis az érzés
Hamis sebek és kamu a vérzés

Miért van az hogy a színfalak mögött
Rájössz hogy a világ rohadt és törött.
Meglátod a fényben a sötétséget
A lehetőségben a képtelenséget.

Mert nem lehet valódi, ami fénylik és csillog.
Minden mi igaz az matt, kormos és nem villog
A TVben minden olyan szépnek tűnik,
Miért kell a hazugság, ha az igazság szűnik?

A média dönt: hazafi vagy terrorista
Minden zsebben ott lapul a fekete lista
Üvölt a Föld, segítséget kér,
Mindenki kezéről csorog a vér

Van e még valódi egy hamis világban
A természet ereje ott a törzsben és az ágban.
Ezt az erőt soha nem győzöd le
Nem ő a felelős, ha pusztít, hanem te

Ő csak végzi a dolgát és nem érdekli semmi.
Hogy ott van a házad, kocsid, tudsz te újat venni.
De mindig elragadja azt, ami megilleti
Ez az ő földje, büszkén ki hirdeti.

Földrengés, özönvíz, hurrikán vagy hó
Nem, itt nem ő a gonosz, a betolakodó
Itt te vagy a hibás, mert azt hitted legyőzöd,
Az ő területét a sajátodként őrzöd.

Igen, fáj az igazság, az ember győztes akar lenni
De a legnagyobb ellenséget nem tudja megverni
Élj hát vele együtt, szolgáld ki és szeresd
És ő is szolgálni fog, csak a boldogságot keresd.