A nagyapád vagyok,ahogy apa az apukád, én anyukád apja vagyok. Ereinkben azonos magyar vér folyik. Mindennél erősebb kapocs.

Két kis copfod repült, felkaptalak, s kiáltottam tréfás hangosan: Tudod-e ki szeret a világon legjobban? Válaszoltam is magamnak és a világnak nagy boldogan: Én, hát én szeretlek a világon legjobban!

Lelked már él, most formálódik tested. Megszületsz, csoda. Várlak.

Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.

Nem mehetsz mindig a fényben,
az árnyék is kell Neked.
Ha mindig a Napba nézel,
Könnyes lesz a két szemed.

Jó az árnyékban megbújni,
hol, ölelhetsz, kit szeretsz.
Ha el talál hagyni Téged,
eltitkolhatod fájó könnyedet,
ne nevessen rajtad a gúnyos tömeg!