Porzik az út
Szárad a kút
Csepereghet

Nedves az út
Telik a kút
Szomjatoltóan

Utam a sárban
Dagaszt a lábam
Zuhogóban

Ismerős ház
Homloka áz
Hazaérkeztem

Ragad a talpam
Cipőm az ajtóban
Megtisztulóban

Figyel az ablak
Üde fuvallat
Simogatóban

Homlokom láz
Már ölel a ház
Szunnyadozóban

Sötét az ablak
Csendben maradnak
Álomosztóban

A hajnali sötétség
Most olyan mint a lelkem
Nem látok csak kontúrokat
Mélyen a szívemben.
Nem mesél a szél sem,
Most nagyokat hallgat.
Elkerül az álom,
Csak a fájdalom vallat.

Hunyorgó szemem
Még álmokat látna,
De járkálva könnyebb,
Hát kilépek a mába.
Reggeli kávém
Már gőzölög éppen,
S közben e sorokat
Pötyögtetem géppel.

Kerülök még egyet,
Szétjárom a lábam.
Jobb lesz a pillanat
Kávéval a számban.
Óvatosan a nap is
Megfesti az eget;
Tolni kell újra
Az élet-szeketet.

Lassaként enyhül
Porcaim kínja,
Mert mozgásban a titok;
A nagykönyv is ezt írja.
Most példája lettem
E nagy bölcseletnek,
Mozogj te is ha fáj
Amennyit teheted !

Úgy fáj az én beteg lelkem,
Azt se tudom, mi lesz velem.
Ha elhagytál, hát Isten veled,
Gyere vissza, ha még szeretsz.

Fekete felhős esők járnak,
Szerelmünkön könnyek áznak.
Nézz ide egy pillantással,
Béküljünk ki mi egymással.

Úgysem kell más a világon,
Adj egy esélyt, hogy ne fájjon.
Más is volt így, és ezt tették,
És egymást örökké szerették.

Úgy fáj az én beteg lelkem,
Nem is tudom, mi lesz velem.
Hogy ne kelljen külön élni,
Gyere vissza, béküljünk ki.

Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.

Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.

Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.

Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.

Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.

Szívem szeret egy hű melódián,
Téged keres minden dallamán.
Minden utam tehozzád vezet,
Egy álomvilág köt össze veled.
Szerelem.

Szívem szeret egy hű melódián,
Az ifjúságunk legszebbik nyarán,
Tovatűntek, mint egy délibáb,
Csak szól szomorúan, sír a gitár,
Szerelem.

Hát játszd újra el a szívem dallamát,
Keserű könnyeink fájó hajnalát.
Szívem szeret az emlékeim harmatán,
Hószín reményű, fénylő csillagán
Úgy szeret.

Próza: miért sír a szív ennyi év után,
Miért öregszünk meg ilyen korán?
Örökké játssza a dalt a szívünk ritmusán.
S őrzi az elmúlást a teli holdvilág,
Szívünk fölött egy őrzőangyal szállt.
Szerelem.